
Kísértetjárás
ĀGyurcsánynak és kormányának haja szála sem görbült azért, mert lényegében földönfutóvá tették az országot. Számonkérés éppúgy nem történt, mint a fordulat idején

ĀGyurcsánynak és kormányának haja szála sem görbült azért, mert lényegében földönfutóvá tették az országot. Számonkérés éppúgy nem történt, mint a fordulat idején

ĀA keresztény civilizáció olyan emberek alkotása, akik minden bizonyossággal imáikkal is keresték Istent, segítséget kértek életükhöz, nemzetük boldogulásához és családjaik védelmezéséhez

ĀFricska. Most akkor muszáj – József Attilát idézve – „… rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés”

ĀSzintet lépett Nyugat-Európa önfelszámolása a londoni terrortámadással. Két brit fiatal, a 23 éves Saskia Jones és a 25 éves Jack Merritt az életükkel fizetett azért, mert a liberális demokráciák az életveszélyig lerombolják saját immunrendszerüket

ĀNe áltassuk magunkat, mert a német nép néhány évtizeden belül végleg megszűnni látszik

ĀFeledhetetlen az 1969-es esztendő. Tizennyolc éveseknek a világra meg az önmagukra eszmélés legelső, eszmei-intellektuális síkon életre szóló, meghatározó jelentőségű stádiumát tekintve meghatározó jelentőségű

ĀMind több cég igyekszik biztosítani dolgozói számára szundítóhelyet, mi több, még biztatja is őket, hogy éljenek vele. A Nextbeat konszernnél például „stratégiai hálószobákat” alakítottak ki külön férfiak és külön nők számára

ĀÚgy látszik, a baloldal nem tud szabadulni a haza nemzettudatának és függetlenségének szétverésére irányuló törekvésétől, amiben most már a Jobbik is tevékenyen részt vesz

ĀFricska. Kálmán Olga havi egymillió forintért lesz Gy. Németh Erzsébet kulturális főtanácsadója
ĀAz a habogó fiatalember, aki a fővárosi választópolgárok akaratából a főpolgármesteri székbe repült, első pillantásra akár még rokonszenvesnek is minősíthető
ĀEurópa jövőjét végső soron az istenhívő és istentagadó emberek közti küzdelem dönti el
ĀBeszédtéma mostanában az egyetemisták műveletlensége. Magam is írtam erről nemrégiben Tudatlanság címmel
ĀHa valaki nem emlékezne, Sztojka volt az egyetlen, aki azt is letagadta, hogy jelen lett volna a brutális támadásnál, sőt odáig ment, hogy a romák lejáratásának nevezze a büntetőeljárást
ĀVannak gyorsan integrálódott menekültek, például az afgán Yakin. Családja hat éve érkezett Németországba, ő szociológiát tanul, SPD-tag, és szorgalmasan szervezi a klímatüntetéseket
ĀCsak a sebeink gyógyulnának már, s ne ejtenének rajtunk ma is újabb s újabbakat
ĀAz anyanyelv- és irodalomtudatos emberek tisztában vannak vele, mennyire árulkodó a nyelvhasználat, hogy az anyanyelv szépsége – ami Kosztolányi számára élete legnagyobb eseménye volt – kicsit szebbé teszi azt is, aki használj
ĀFricska. Most, hogy immár történelmi távlatnak tűnhet az önkormányzati választás – lassan két hónap múlt el! –, azt hiszem, ideje megvonni az eddigi mérleget
ĀA Kúria szerint tűrniük kell a katolikusoknak, ha abortusztabletta feliratú tasakból adják az ostyát – örvendezett a minap a haladó demokrata média egyik zászlóshajója, a 444.hu
ĀA jelek szerint Jean-Adrian Andrei prefektus úrnak tehát évekkel ezelőtt távoznia kellett volna a politikából, hiszen a rá bízott megye lakosságának többségét kitevő magyarokat rendszeresen semmibe vette
ĀSzinte egy ültő helyemben olvastam végig Laurent Obertone könyvét Franciaország végnapjairól, és az volt a benyomásom, hogy az egyes epizódok már a valóságban is megtörténtek, de így egyben ez talán mégis túlzás
ĀA folyamatos anyagi fogyasztás kielégítetlen vágyat ébreszt, ami végtelen hiányérzetet okoz