Vélemény és vita

A föld illata

Feledhetetlen az 1969-es esztendő. Tizennyolc éveseknek a világra meg az önmagukra eszmélés legelső, eszmei-intellektuális síkon életre szóló, meghatározó jelentőségű stádiumát tekintve meghatározó jelentőségű

Amihez a kortárs irodalommal történő feltöltekezés igen-igen lényeges, szinte elengedhetetlen: ebben az évben jelenik meg Fejes Endrétől a Jó estét, nyár, jó estét, szerelem, Déry Tibortól az Ítélet nincs, Konrád Györgytől A látogató, Somogyi Tóth Sándortól a Próféta voltál, szívem, ekkor lát napvilágot Rákosy Gergely Az óriástök című műve és Moldova György Az elbocsátott légiója – és a sort még lehetne folytatni. Ábrándosan föltehetnénk a kérdést: bár szovjet hódoltság és diktatúra volt, alig egy évvel túl az 1956 utáni legfontosabb esztendőn, vagyis 1968-on, mégis: vajon mikor fogja megint egyetlenegy esztendő alatt a kortárs magyar literatúra ilyen imponáló, zavarba ejtő bőséggel elénk hinteni a korabeli magyar élet és a közelmúlt közös nagy kérdéseinek röntgenje alá igazított, izgalmas, ragyogó leleteit? A nagy reakciók, a számbavételek, az összegzések heroikus kísérletsorozatának, a megéltek „lecsapódásának” – és ezek rögzítésének – éve 1969. A visszapillantások törmelékeinek összesepregetése. A magyar irodalom egyik legnagyobb, legszebb éve nemcsak 1956, de valószínűleg 1945 óta.

A negyedik gimnáziumot kezdem azon az őszön, szeptemberben betöltöm a tizennyolcat, a szegedi paprikafeldolgozóban a piros őrlemény illata terjeng mindenfelé, miközben hallgathatjuk az osztállyal a Beatles frissen megjelent, Abbey Road című nagylemezét, a zsákokon ülve szól az Oh Darling, meg A polip kertje (Octopus’s Garden), és már nagyjából tudom, hol, milyen világban élek, és mire kell – lehetőség szerint – figyelni.

A ’69-es nagy könyvek, a pirospaprika illata meg azok a Beatles-számok ugyanúgy eszembe jutottak most, fél évszázad múltán a Polgárok Házában, mint egyik első nagy találkozásom is a magyar költészet világával, egy Utassy József nevű, ózdi születésű örök fiatalember jóvoltából, akinek Tüzem, lobogóm! című verseskötetét kézzel egy szótárfüzetbe másolom ki az Egyetemi Könyvtárban. Nemsokára a legnagyobbat, a Zúg március címűt külön is megpróbálva „terjeszteni”. Igen, a Zúg márciust, amelyikről Mezey Katalin azt mondta, egy egész nemzedéknek adott hitet és biztatást. Mezey Katalin most itt ül előttem, és épp az előbb nyomta a kezembe az Elérhetetlen föld című, ma már-már legendás (akkoriban megszerezhetetlen), az úgynevezett kilencek nevű költőcsoport ’69-es antológiáját tartalmazó kötet hasonmás kiadását. Amott ül Lezsák Sándor, aki két évvel idősebb ugyan nálam, de – tudom – nagyjából ugyanúgy volt részese mindennek, mint én és még annyian, akik most nem, nem a paprikaőrlemény, hanem a föld illatát érezzük.

Most, ötven évvel azután, hogy megjelent az Elérhetetlen föld, az egyik legnagyobb élő magyar költő, a kárpátaljai Vári Fábián László azt mondja, ez a könyv volt az, amelyiknek – arra feléjük pláne – az volt a dolga, hogy kézről kézre járjon. „Váci Mihály után teljesen új világra nyitott ajtót ez a könyv… a letehetetlen versek antológiája.” Hozzáteszi azt is: „Ötven év tapasztalata és irodalompolitikai tanulságai alapján… törvényszerű volt Magyarországon a Kilencek kedvezőtlen kritikai fogadtatása. (…) Ekkortájt kezd szálkává lenni a nemzeti elkötelezettség sokak szemében, amit – minél tehetségesebb és hatásosabb a költő – annál erősebb fanyalgással illik fogadni.” Megidézve – hát igen! – éppen Utassy József példáját, akiről még tíz év múlva, a hetvenes évek második felében is olyasmiket írtak (Szabolcsi Miklós, Szilágyi Ákos & Co.), hogy „olyan ingoványon jár, melyben elmosódik a különbség a szilárd költészet és a vizenyős dilettantizmus között.”

„Nem volt a szívünkben semmi, / ami kioltotta volna / az évszakok roppant illatát”, írta kötetcímadó, Elérhetetlen föld című versében Oláh János. Igen, itt ülünk most együtt, eltelt fél évszázad, és ugyanazt az illatot érezzük. Úgy lehet, az évszakok roppant illatát, netán a pirospaprika-őrleményét – de leginkább, azt hiszem, a földét. Az elérhetetlen és mégis elérhető földét. Amelyről Kárpátalján azt hitték – csakis így értelmezhették az antológia címét –, hogy a hazát, Magyarországot jelenti. Ha úgy tetszik, a magyar föld illatát. Amely Bácskában vagy a Székelyföldön épp olyan édes, mint a Jászságban vagy a Szeged környéki tanyák között. Ültünk együtt ezen a délutánon ott, a Polgárok Házában, és nem tudtam volna igazán megmondani, mi az oka furán jókedvű meghatottságomnak. Talán ezt
teszi a föld illata.

Kapcsolódó írásaink

Őry Mariann

Őry Mariann

Elég volt!

ĀSzintet lépett Nyugat-Európa önfelszámolása a londoni terrortámadással. Két brit fiatal, a 23 éves Saskia Jones és a 25 éves Jack Merritt az életükkel fizetett azért, mert a liberális demokráciák az életveszélyig lerombolják saját immunrendszerüket

Bogár László

Bogár László

Ötödik Birodalom?

ĀNe áltassuk magunkat, mert a német nép néhány évtizeden belül végleg megszűnni látszik

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom