Kultúra

Alkotói pályázat középiskolásoknak

Maradandó nyomot hagyott maga után Olofsson Placid bencés szerzetes. A Pannonhalmi Főapátság és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága együttműködésében most egy pályázat révén is fenntarthatjuk az emlékét.

Alkotói pályázat középiskolásoknak
Olofsson Placid
Fotó: MH-archív/Csudai Sándor

2026-2027-ben három jelentős évfordulóra emlékezünk: Olofsson Placid bencés szerzetes születésének 110., letartóztatásának 80. és halálának 10. évfordulójára - írta lapunkhoz eljuttatott közleményében a Pannonhalmi Főapátság. Mint az anyagból kiderül, a neves egyházi intézmény a Nemzeti Emlékezet Bizottságával (NEB) közösen hirdeti meg az „Olofsson Placid alkotói pályázatot” a középiskolák 10–12. évfolyamos diákjai számára. A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok saját műveiken keresztül fedezzék és dolgozzák fel Olofsson Placid atya életének egy-egy mozzanatát, valamint közvetítsék tovább derűs hitét és emberségét.

A megmérettetés négy kategóriában zajlik - úgy mint videókészítés, ruha-, városi séta- és szabadulószoba tervezése. A szakmai zsűri által kiválasztott pályamunkák közül a kategóriák első három helyezettjei értékes tárgyjutalomban részesülnek. Az 1. és a 2. kategóriában legjobbnak ítélt alkotásokat a szervezők bemutatják, a videók pedig bekerülnek a Placid atya életéről készülő kiállítási anyagba. A pályamunkák beküldési határideje 2026. március 31-e.

A Pannonhalmi Főapátság és a NEB 2025. szeptember 24-én aláírt együttműködésének célja Placid atya tárgyi és szellemi hagyatékának ápolása, feldolgozása és bemutatása. A megállapodás kiterjed egy vándorkiállítás összeállítására, a fenti ifjúsági alkotói pályázat kiírására, tudományos konferencia szervezésére, valamint különböző kiadványok megjelentetésére.

Kapcsolódó írásaink