Gazdaság
Nem olyan egyszerű a lopás, ahogy az EU elképzeli

Nem sikerült áttörést elérni a magas rangú bizottsági tisztviselők és a belga kormány közötti tárgyalásokon egy 140 milliárd eurós ukrajnai hitelről - írja a Politico. Mint a cikkből kiderül, így gyakorlatilag elakadtak a befagyasztott orosz eszközök felhasználására szolgáló újabb tervek, pedig ezek „elégetésére” mindenképp szükség lenne Ukrajna talpon tartásához. A lap megjegyzi, a baj természetesen nem jár egyedül, hiszen Robert Fico közölte, Szlovákia nem vesz részt semmiféle olyan jogi vagy pénzügyi rendszerben, amely a befagyasztott vagyont Kijev katonai finanszírozására használná.
Az EU pénzügyminiszterei az e hónapban Brüsszelben megrendezésre kerülő ülésükön újra felvetik majd problémát. Teszik mindezt abban a reményben, hogy az EB hivatalosan is benyújt majd egy listát az Ukrajna számára elérhető alternatív finanszírozási lehetőségekről - mármint ha az EU nem tud dűlőre jutni a szankcionált Kreml-pénzek felhasználásának formáiról.
Közgazdászok és norvég politikusok azt javasolták, hogy Norvégia, hatalmas állami vagyonalapját fölhasználva nyújtson garanciát a Kijevnek nyújtandó jóvátételi kölcsönre. Bár az ötlet üdvözlendő, esélye azonban csekély - véli a Politico.
