Korompay Csilla

Vélemény és vita

„Ütős” álmise után ütős ítélet

A Kúria szerint tűrniük kell a katolikusoknak, ha abortusztabletta feliratú tasakból adják az ostyát – örvendezett a minap a haladó demokrata média egyik zászlóshajója, a 444.hu

álláspont

Győzött a szólásszabadság – állapította meg az ítéletről beszámolva az Index.

Idézzük fel, mi történt 2016 áprilisában a budapesti lengyel nagykövetség előtt! Radikális feministák kis csoportja tüntetett a lengyel abortusztörvény szigorítása ellen, s az úgynevezett performance keretében az egyik aktivista, Türei Dénes püspökjelmezben, nyakában méretes kereszttel „misét celebrált”, ahol az „igehirdetésben” gúnyolta a magzatvédő katolikusokat, többször is megnevezve azokat a weboldalakat, amelyekről (a hazánkban illegális) abortusztabletta rendelhető, majd „áldozásra” szólította a „híveket”, miközben az „ostya” feliratot „abortusztablettára” cserélték, s a résztvevők ájtatoskodó arccal vették magukhoz a cukorkát. Maga az előadás szánalmasan silány volt, Türeinek komoly nehézséget okozott felolvasnia a szöveget, és mindenki idétlenül röhigcsélt. Egy másik szervező, Bajusz Orsolya (aki egyébként azóta többször került be a hírekbe azzal, hogy összeverekedett szubkultúrájának más tagjaival) a Vs.hu-nak azt mondta: „hívő ismerősünk ajánlotta, hogy az úrvacsora abortusztablettával ütős lesz”.

Utcai kreténkedésüket a színhelyen nem sokan látták, így tömeges megbotránkozást akkor nem idéztek elő, ám az eseményről készült videó máig borzolja a kedélyeket. A három szereplő ellen indított perben a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon hatszázezer forint büntetést szabott ki, valamint bocsánatkérésre és a videó törlésére szólította fel az aktivistákat, mivel „sértő, megalázó performance-t adtak elő, ami egyértelműen a vallás meggyalázásának minősül”. A Kúria azonban a feministák érvelését fogadta el.

Türeiék ügyvédje arra hivatkozott, hogy a tüntetők „semmilyen szent tárgyat nem semmisítettek meg, mocskoltak be vagy rongáltak meg, Istent, a szenteket, Szűz Máriát vagy Jézus Krisztust sem alázták meg semmilyen formában.” Ha valaki kíváncsi, ki is az a bíró, aki szerint nem vallásgyalázás, amikor egy gyomorforgató demonstráción ostoba ripacsok eljátsszák, hogy – az igazi liturgia szerint már Krisztus testévé átváltoztatott – ostyát a magzatoknak akár többnapi haldoklást okozó abortusztablettára cserélik, nos, Baka András. Az a Baka András, aki korábban a Legfelsőbb Bíróság elnökeként ostorozta a 2006. őszi események jogsértéseinek orvoslására hozott semmisségi törvényt, az a Baka, aki, miután távoznia kellett főbírói posztjáról, pert indított Magyarország ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságán, s akit azonnal védelmébe vett három, Soros által támogatott szervezet: az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ.

Most, a kúriai döntés után a balliberális média boldogan tapicskolt a következtetésben, hogy „lehet valami a szubjektív megítélés szerint ízléstelen vagy akár sértő is, ettől még nem feltétlenül éri el azt a szintet, hogy gyalázkodó és jogsértő is legyen”, illetve a reményben, hogy a vallásgyalázókat védő ítélet precedensértékű lehet. Ugyanekkor, a keresztényüldözésről rendezett budapesti konferencián elhangzott: „A magyar kormány visszautasítja azt a megközelítést, miszerint a keresztényfóbia, a kereszténygyűlölet bármely formája elfogadható.”

A keresztény szelídség nem azt jelenti, hogy mindent tétlenül kell viselni, legyen az idegen hordák beözönlése vagy „csak” aljas gúnyolódás. Ha a törvény csűrcsavarásával egy hívő közösség sértegetése szólásszabadságnak minősíthető, akkor vagy a törvénnyel van baj, vagy a jogalkalmazással. És ezt sem kellene tűrni.

Kapcsolódó írásaink

Veczán Zoltán

Veczán Zoltán

A medve sem játék

ĀA jelek szerint Jean-Adrian Andrei prefektus úrnak tehát évekkel ezelőtt távoznia kellett volna a politikából, hiszen a rá bízott megye lakosságának többségét kitevő magyarokat rendszeresen semmibe vette

Lóránt Károly

Lóránt Károly

Az apokalipszis előérzete

ĀSzinte egy ültő helyemben olvastam végig Laurent Obertone könyvét Franciaország végnapjairól, és az volt a benyomásom, hogy az egyes epizódok már a valóságban is megtörténtek, de így egyben ez talán mégis túlzás