
Azonnali kérdések órája
ĀHogy felkavarodott közéletünket jobban megértsük, nekünk, civil embereknek, úgy gondolom, el kellene indítanunk egy kérdésözönt a politikusok vagy a magukat annak mondók számára

ĀHogy felkavarodott közéletünket jobban megértsük, nekünk, civil embereknek, úgy gondolom, el kellene indítanunk egy kérdésözönt a politikusok vagy a magukat annak mondók számára

ĀVégre visszakaptuk a jelent. A mában, a pillanatban levés varázsának misztikumát. Aminek megélése nagy kaland és szinte lehetetlen próbálkozás

ĀFricska. Immáron tézisnek tekinthetjük: honunk frusztrált, krónikus hazudozói között a baj lételem

ĀLassan kezdünk hozzászokni, hogy a magyar gazdasági növekedés évről évre minden várakozást és előrejelzést felülmúl, és az Európai Unió élmezőnyében van – írtam három hónapja épp e hasábokon

ĀMár egyre gyötrőbben érzem, hogy menni kéne, tovább, sokáig, a hegyeken túl

ĀKedvenc sétáim helyszíne gimnáziumi éveim alatt a Németvölgyi temető – a mai Gesztenyéskert – volt Budán, amelynek szomszédságába 1956 után költöztünk

ĀFricska. Rejtő Jenő fantáziáját is felülírja a mai világ valósága

ĀAki gyakran utazik Erdélybe, annak feltűnhet, hogy egyre több tarvágás csúfítja el tájait, a fenyőrengetegek helyén a rablógazdálkodás által meghagyott csonkok meredeznek az égnek, mint megannyi sírkereszt

ĀA Soros által felvázolt stratégia valóban mindent megoldana, csak nem úgy, ahogy azt a spekuláns sugallja
ĀA magányt hozta nekünk a vírus meg szokatlan tavaszi szomorúságot. Magunkban kéne megkeresni, amit kívül úgysem lehet megtalálni
ĀA maga módján igen különleges év volt az 1955-ös
ĀA járványt megelőzően a gazdasági növekedésben voltunk éllovasok az Európai Unióban és a régióban, és ezt megtartjuk az akciótervvel is
ĀFricska. „Azért amikor meglátom a friss közvélemény-kutatásban, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt hat százalékon áll, az MSZP–P pedig három százalékon, akkor rájövök, hogy talán mégsincs minden veszve.”
ĀA Német Szövetségi Belügyminisztérium (BMI) egyik hivatalnoka átfogó jelentést készített a koronavírus okozta válságról, a járványkezelésről és annak várható társadalmi-gazdasági következményeiről
ĀFricska. Mi jöhet ezután? Talán az, hogy nem is volt járvány. Ezzel még nem próbálkoztak
ĀKomolyan, nem akartam sorosozni, de meg kell tennem. Meg kell tennem, mert Soros már ott tart, hogy nem csupán felforgató hazugságokat, hanem egyszerűen hülyeségeket beszél
ĀA második Orbán-kormány 2010-es megalakulása óta afféle névadási bajnokság zajlik a haladékonyak táborában
ĀAz uniós bürokrácia elidegenedett az állampolgároktól, belemart az egyes nemzetállamok önállóságába
ĀAmikor 2016-ban a Fülöp-szigetekiek Rodrigo Dutertét választották meg elnöküknek, az új államfő azt ígérte, hogy a katasztrofális mértéket öltő drogproblémát teljesen egyszerűen, a dealerek kiirtásával fogja megoldani
ĀElérkeztünk a hazánkat privatizáció címen történő kifosztás utolsó fejezetéhez
ĀFricska. Egy kis móka, kacagás a 24.hu jóvoltából – jót tesz a vidámság ilyen nehéz időkben!