Galsai Dániel

Vélemény és vita

A hazugság halála

Fricska. Immáron tézisnek tekinthetjük: honunk frusztrált, krónikus hazudozói között a baj lételem

A vasárnapi adatok szerint 24 óra alatt már csak hárman haltak meg a gyilkos vírusban, a fertőzöttek száma csökken, a gyógyultaké nő, a miniszterelnök pedig bejelentette: május végén véget érhet a rendeleti kormányzás. És ez baj. Nagy baj. Mert most bizony, önmaguk „függetlenségébe” beleájult hölgyek és urak – már amennyiben maradt még egy szemernyi becsület – lehet szépen sorba állni, és egyenként bocsánatot kérni! Kezdhetik talán közeli és távoli ismerőseim, a Facebook-huszárok, akik pártállamot és diktatúrát sivítottak. Jöhetnek a ballib kollégák is, aki bértollnoknak bélyegeztek mindenkit, aki nem hitt eszelős rögeszméjüknek. És jut hely bőven a hivatásos hazaárulóknak, Gyurcsánytól Hadházyig, az uniós tintanyalóknak, a különféle hetes cikkelyek és petíciók gyártóinak, egészen a nagy lengyel nép szégyenéig, a nácizó Donald Tuskig. Ha nem jelentkeznek, ismét tudni fogjuk, kikkel állunk szemben!

Kapcsolódó írásaink

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Azonnali kérdések órája

ĀHogy felkavarodott közéletünket jobban megértsük, nekünk, civil embereknek, úgy gondolom, el kellene indítanunk egy kérdésözönt a politikusok vagy a magukat annak mondók számára

Morvai Katalin

Morvai Katalin

A pillanat varázsa

ĀVégre visszakaptuk a jelent. A mában, a pillanatban levés varázsának misztikumát. Aminek megélése nagy kaland és szinte lehetetlen próbálkozás