Vélemény és vita
Hülyeségeket beszél az antikrisztus
Komolyan, nem akartam sorosozni, de meg kell tennem. Meg kell tennem, mert Soros már ott tart, hogy nem csupán felforgató hazugságokat, hanem egyszerűen hülyeségeket beszél
Mit gondolnánk arról az emberről, aki azt állítja, hogy egy gyalogos a zebrán, tízezer méter magasságban összeütközött egy repülővel? Úgy vélnénk, hogy az illető demens, vagy hogy szimplán hülye.
Nos, pont ilyen képtelenséget állított a minap Gyuri bácsi. Adott ugyanis egy, a koronavírus hatásairól elmélkedő interjút a Project Syndicate-en. Ebben a kinyilatkoztatásban nemes egyszerűséggel azt állította a magyar miniszterelnökről, hogy a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetet kihasználva kinevezte magát diktátorrá. Ekkora baromságot még Gyuri bácsi is ritkán mond, de most sikerült. De ezt hagyjuk is, elcsépelt, ócska propaganda.
Mondott azonban egy másik orbitális baromságot is. A milliárdos szerint ugyanis a magyar parlament jelenleg csak azért ülésezik, hogy automatikusan jóváhagyja Orbán rendeleteit, amelyek szerinte sértik az európai jogokat. Ez még nem volt, de valószínű hamar átveszi majd a magyar ellenzék is, mert végre valami új hülyeséghullám indult el a kritikaáradatban.
Hát ezért nem tehetem meg, hogy jogászként ne hívjam fel a figyelmet arra, hogy Soros tényleg ostobaságokat beszél. Az már megszokott dolog, hogy a civilek nincsenek tisztában a jogalkotási folyamatokkal. De azt jó tudni, hogy egy olyan mondatért, amelyet most Soros kiengedett a száján, simán kirúgás jár a jogi egyetemről.
Hogy minél egyszerűbb legyek, csontvázra vetkőztetem a jogalkotás alfáját és ómegáját. A parlament törvényeket hoz, a kormány meg rendeleteket. Két jogalkotó, két műfaj. Természetszerűleg a kormány rendeleteit a parlament soha nem hagyja jóvá sem automatikusan, sem más módon, mert bár törvényi felhatalmazáson alapul, és nem lehet ellentétes törvénnyel, a kormány jogalkotása szuverén. Vagyis még véletlenül sem találkozhat tízezer méter magasságban egy zebrán sétáló gyalogos egy repülőgéppel, mert képtelenség.
Természetesen a kormány jogalkotása most is szuverén, amikor az Alaptörvény felhatalmazása alapján, kizárólag a veszélyhelyzet idejére és csakis azzal összefüggésben rendeleteket hoz. Arról szól a veszélyhelyzeti kormányzás, hogy gyors, hatékony, akár napról napra, óráról órára változó jogalkotásra legyen lehetőség. Ez a parlament nehézkes adminisztrációjával nem lenne lehetséges, ezért kell tehát a kormányzati jogalkotás. Egyértelmű tehát, hogy teljes jogi képtelenség, hogy a parlament csak azért működik hazánkban, hogy automatikusan jóváhagyja a kormány rendeleteit. Ez az apró alkotmányossági tétel azonban természetesen nem zavarja Gyuri bácsit, meg vélhetően itthoni zsoldosait sem.
Szögezzük le, a parlament egy dolgot tehet Orbán veszélyhelyzeti rendeleteivel: kiiktathatja őket. A kormány ugyanis a ballibsik által „felhatalmazásinak” titulált törvényben átadta a jogot a parlamentnek, hogy megszüntesse a veszélyhelyzetet. Ha ezt megteszi, Orbán rendeleteinek vége is. Nos, ez ám az orbáni diktatúra!
A rettenetes autokráciában felelősséget vállalni egy országért, gazdaságvédelmi és egészségügyi stratégiát dolgozni ki egy életveszélyes helyzetre, hónapokig hajnalonként az operatív törzzsel egyeztetni, emellett belefolyni a normális parlamenti életbe, irányítani a végrehajtó hatalmat a költségvetés módosításával, tervezésével és egyéb „apró” államügyekkel együtt. Kissé mazochista önkényuralom! De menjünk tovább.
Soros szerint az orbáni rendeletek sértik az európai jogokat. Csak úgy. Úgy általában. Mert ő azt mondja. De mégis mivel? Azzal, hogy kijárási korlátozást rendeltek el? Vagy azzal, hogy elengednek vagy időben kitolnak adófizetést, hiteltörlesztést? Vagy esetleg azzal, hogy meghatározott esetekben hetvenszázalékos bértámogatást ad a kormány? Vagy hogy visszaállítják a 13. havi nyugdíjat?
Nincs is annál egyszerűbb, mint ostobaságokat belenyilatkozni a nagyvilágba. Nem is tudom, mi a rosszabb: az emberi ostobaság vagy az aljasság? Attól tartok, hogy spekulánsunk esetén keveredik a két tulajdonság.
Mindenesetre a riportból tisztán látszik a „filantróp” gondolkodásmódja. Tudniillik a jelzett interjúban a magyar kormányfő kritikájáról szóló mondatait szorosan követi az a gondolat, amely szerint „ha a német bíróság ítélete megakadályozza az EU-t, hogy ellenálljon ezeknek a fejleményeknek (mármint Orbán »rendeletalkotásának«), akkor az az EU végét jelenti, mint tudjuk.”
Szegény Gyuri bácsi és szegény jó barátja, Guy Verhofstadt és a többi liberális elvtárs. Nagy gondban vannak. Nem elég, hogy létezik egy Magyarország egy Orbán nevű rebellissel az élén, még az eddig oly szépen láncon tartott német bírói szervezet, az Alkotmánybíróság is lovat ad alá azzal, hogy védve saját nemzeti érdekeit, megkérdőjelezi a fényes tekintetű Európai Unió bíróságának döntését. Meg is jelent azonnal egy világvégét jósló cikk az Indexen A német alkotmánybíróság kiherélné az eurózónát – és szabad kezet adhat Orbánnak címmel. Miért is?
Többek között azért, mert a német alkotmánybíróság a német alkotmányba ütközőnek, tehát nemzeti szempontból alkotmánysértőnek találta az Európai Központi Bank 2015-ben indított államkötvény-vásárlási programját. Jó, nem megszokott ez a hozzáállás a németektől, de úgy látszik, ott is élnek normális gondolkodású emberek. De az igazi félelem attól van, hogy „a dolog legradikálisabb része… túlmutat a gazdaságon: a német bíróság ítéletében gyakorlatilag inkompetensnek nevezte az Európai Unió Bíróságát, és elutasította annak korábbi ítéletét” – írja az ellenzék egyébként teljesen független sajtója.
Szóval kibújt a szög a zsákból. Az egyesült európai unió már nem is annyira virtuális hajója kapott egy kis léket, és a süllyedést mindenáron meg kell akadályozni. Nem véletlen tehát, hogy Soros agyában a német alkotmánybírósági sztori azonnal összekapcsolódik Orbánnal, pontosabban az egyesült globális hatalommal szembeni nemzeti érdekek védelmével. Ezért rögtön hadrendbe szólította legfőbb hadvezéreit, például Verhofstadtot.
Věra Jourová pedig már valószínű május 9-én megkapta a selyemzsinórt, mert 10-én reggel a Frankfurter Allgemeine Zeitungban visszakozott korábbi, a magyar felhatalmazási törvényt jogszerűnek minősítő kijelentésétől. Aztán 11-én jött maga Soros, és kinyilatkoztatott. De úgy tűnik, Jourová miatt kénytelen volt más támadási felületet választani, így jobb híján nemes egyszerűséggel elkezdett hülyeségeket beszélni. Mert ha ő mondja, az úgy is van.
Hát nem tudom, ki hogy van vele, de ez a sorosi megközelítés engem sokkal jobban emlékeztet egy hírhedt náci vezér szónoklataira, semmint az Orbán-kormány rendeletei. És akkor még finom voltam. Mindenesetre finomabb, mint Belgium korábbi miniszterelnöke, Guy barátunk, aki ugyancsak május 11-én hadrendbe is állt, és azt állította, hogy Hitler 1933-as felhatalmazási törvénye óta nem látott ilyen fellépést Európa.
Így már érthető, miért ragasztotta már korábban az ellenzék ezt a jelzőt a magyar veszélyhelyzeti törvényre. Azért, hogy majd egyszer valaki kimondhassa expressis verbis Hitler és Orbán azonosságát. Az 1933-as törvény ugyanis felhatalmazta Hitler birodalmi kormányát arra, hogy törvényeket alkosson, ideértve a költségvetés elfogadásáról és az államháztartási hitelek felvételéről szóló rendelkezéseket is.
Hű, de szépen felépítették a szoclibek ezt a „köteles beszédet” a koronavírus elleni nemzeti védekezés égisze alatt. Csakhogy a két törvénynek annyi köze van egymáshoz, mint a gyalogosnak a repülőgéphez tízezer méter magasan. Semmi. De jól hangzik.
Lehet, hogy a ballibsik Hitler óta nem láttak ilyet, de ez magánügyük. Szerintem viszont Goebbels óta nem volt olyan propaganda-hadjárat, mint amilyet ők folytatnak Orbán ellen. Mindegy, milyen áron, hisz a cél szentesíti az eszközt. A szintén hadba állított Sophie in ‚t Veld holland liberális EP-képviselő viszont végre őszinte volt. Az EP LIBE bizottságában azt sikerült mondania, hogy még ha a magyar intézkedések jogszerűek is, akkor is el kell ítélni hazánkat. Szerinte ugyanis elég volt a jogi alapú megközelítésekből, és rendszerszinten kell megítélni Magyarországot.
Igen, jól értjük, el kell ítélni Magyarországot. Bármi áron. Az antikrisztus megtestesülni látszik.
(A szerző jogász)