Már két évvel vagyunk Sztálin halála után, ekkoriban kezdenek viszonylag nagyobb számban hazaszállingózni a Gulagról az életben maradt szerencsések – Magyarországon Rákosinak mégis sikerül Nagy Imrét kiszorítani a hatalomból.
Ami meg az általános itthoni helyzetképet illeti, a legújabbkori magyar irodalom egyik legjelentősebb költője, Utassy József így jellemezi egyik versében: „Hallgatja, mit beszélnek / a pipával parázsló / parasztok: – »Nem, nem élet,/nem élet ez. Sanyargás!« / Szívük üres. Üres, mint / fejük fölött a padlás.”
Azon a hatvanöt évvel ezelőtti tavaszon nyugati szomszédságunkban óriási dolog történik: május 15-én aláírják az osztrák államszerződést. Ekkortól semleges állam Ausztria, ami azt is jelenti, hogy az ország keleti részét immáron tíz éve megszállva tartó szovjet ármádiának távoznia kell. Szinte ugyanakkor – mit tesz Isten, egy nappal korábban, május 14-én – jön a Nagy Szovjet Válaszlépés, ami katonai szervezeti formába tömöríti az akkor már évtizede szovjet gyarmati függésben levő országokat. A Varsói Szerződés rövidesen fogalommá válik – alig másfél év múltán, örök dicsőségünkre, egy nemzeti szabadságharc kellős közepén mi próbálunk kilépni belőle, azután… Azután sivár évtizedek következnek. Prágai ’68-cal, sok-sok közös hadgyakorlattal és a „realitásokra” való permanens hivatkozások baljós, sötét hátterében megbúvó, több mint fenyegető ténnyel: a VSZ tagjai vagyunk, hiába.
Amikor 1988-ban megismertem és azonnal megszerettem a ragyogó szónok és kiváló történész Für Lajost, nem hittem volna, hogy ő lesz az, aki a magyar i-re felteszi a pontot Varsói Szerződés ügyében. Forgatom kedvesen dedikált, 2003-ban megjelent könyvét, A Varsói Szerződés végnapjai – magyar szemmel-t, és nem győzök csodálkozni a Fennvaló csodálatos működésén. Sokszor hallottuk Für Lajos lángoló, már-már Kossuth Lajost idéző beszédeit (bár többször éppen Széchenyi szavaival fejezte be mondandóját: „Én biz’ azt hiszem: lesz még a magyarbul valami, éspedig sok!”). Úgy kellett történnie, hogy ő adjon számot mindarról, amit 1990–91-ben honvédelmi miniszterként átélt, s amit a magyar függetlenség VSZ-szabadulást érintő (jószerével létfontosságú) részletei jelentettek. Egészen addig, hogy végül a parlamentben éppen ő jelenthette be: „A pártállammal szemben fennálló erők már az 1980-as évek közepétől programjukban, elgondolásaikban nemegyszer vetettek számot és hirdették fennhangon: az elavult és idejét múlt Varsói Szerződést fel kell számolni. Magyarországnak a Varsói Szerződésből ki kell lépnie. (…) Tavaly júniusban először hangzott el a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének ülésén az a határozott bejelentés, hogy Magyarország tárgyalásos úton ki kíván lépni a szövetségből. Ami akkor meghökkentő tény volt még sokak számára – esetenként világpolitikai tényezők számára is –, az ebben az évben, február 2-án Budapesten, majd július 1-jén Prágában valósággá vált. Februárban a Varsói Szerződés katonai szervezete megszüntetéséről szóló megállapodást írtuk alá Budapesten, Prágában pedig a szervezet politikai megszűnéséről szóló jegyzőkönyvet.”
„Katonai szerződések az ismert történelem során mindig voltak. (…) Keletkeznek, »működnek«, aztán felbomlanak. Szétverődnek vagy szétverik őket. Egyszóval megszűnnek” – olvasható a könyv elején. Ama hatvanöt évvel ezelőtti május óta akkorra éppen harminchat esztendő telt el. „Ezt a szerződést és egész rendszerét átadtuk az időnek, átadtuk a történelemnek”, mondja ki legvégül Für Lajos, és ez a több mint furcsa „szövetség”, a szovjet világuralmi törekvések eszköze, a gyarmattartók védőpajzsa, a vérrel, könnyel, erőszakkal kovácsolt és fenntartott bolsevik rémuralom leigázó szörnyetege, megszűnt létezni. Hat és fél évtizede, mikor létreerőltették, a szovjet hódítók pontosan tudták, mikor, mire és hogyan van szükségük hatalmuk fenntartásához. Csakhogy a leigázottak is tudtak egyet-mást.
Utassy idézett verse így fejeződik be: „Itt ül a suszterájban. / Gyermek. Nincs szava. Hallgat. / Mit is tehetne mást még?! / Csináljon forradalmat?” És csinált is 1956-ban. És utána, alig három és fél évtized telt bele és…
Így megy ez, barátaim.
(A szerző író)
