
Covid-másnap
ĀFogják a fejüket a nyugat-európai vezetők Párizsban, Brüsszelben, Berlinben – mindenhol csak fejfájás
ĀFogják a fejüket a nyugat-európai vezetők Párizsban, Brüsszelben, Berlinben – mindenhol csak fejfájás
ĀAz EB a kontinens kormányaként funkcionálna, ami teljesen távol esik a demokrácia fundamentális felfogásától. Attól, hogy a közösség feletti világi hatalom gyakorlása a néptől származik
ĀHaveroknak mindent, az ellenségnek a törvényt. Manapság erről szól az európai értékek tárháza, a mágikus jogállam és az ezzel történő durva visszaélésen alapuló hadviselés
ĀIsten szent hajlékába, Kecskemét ősi templomába jöttünk Pánczél Gyula ravatalához
ĀFarkas Árpád a legújabb kori erdélyi magyar sors legeslegnagyobb poétája volt, jelentőségét az Erdőn Túli Föld nem akármilyen nívójú legújabb kori irodalmában ma még csak megközelítőleg sem lehet felmérni
ĀFricska. Talán a magyar sajtótörténet leghaszontalanabb interjúja jelent meg az Átlátszón
ĀUrsula von der Leyen megbukott. Egyelőre csak történelemből. Az Európai Bizottság elnöke egy interjúban magyarázkodott a napokban az unió vakcinaügyi töketlenkedéséről
ĀAz állam én vagyok szállóigét XIV. Lajosnak tulajdonítják ugyan, de aki ma méltán jelenthetné ki azt, hogy ő az állam, az nem más, mint az a valaki vagy valami, amit „mélyállamként” szoktunk mostanában említeni
ĀNem tudom, ki lehetett az a szorgos aktivista, aki egyik napról a másikra tetszetős kis Wikipedia-oldalt rittyentett a tavaly, az év végén bejelentett ellenzéki összefogásról, de a gyorsaságát és az ügybuzgalmát mindenképp el kell neki ismernünk
ĀFricska. „Csak az a vég! – Csak azt tudnám feledni!” – mondá Ádám
ĀAz a bírálat, amely nem párosul hazafisággal, pozitív tettekkel, öncélú, pusztító és romboló
ĀFricska. „Az ellenzéki szavazók réges-rég túl vannak a Gyurcsány-dilemmán, a Fidesz számára kontraproduktív, hogy Gyurcsánnyal riogatja a szavazókat” – mondotta Závecz Tibor, a Závecz Research alapítója
ĀA liberális torzításoktól paralizált, öncélú brüsszeli szervezet nem tudja és nem is akarja képviselni az európai polgárok többségének érdekeit, értékeit
ĀA jogállamiságra való hivatkozás mára amolyan politikai furkósbottá vált minden olyan irányzattal szemben, amely nem követi a balliberális eszméket
ĀTisztelettel jelentem az olvasónak, hogy egy szó, egy ige teljhatalmat kapott a magyar nyelvben. Ma ugyanis ha valaki közszereplő, és elbocsátják valahonnan, a „kirúgták” szóval illetik
ĀA költségvetés stabilizációja, a fegyelmezett gazdaságpolitika, valamint a beruházásösztönző fiskális és monetáris politika járult hozzá ahhoz, hogy Magyarországot felkészülten érte a járvány
ĀGyakran találok a virtuális és valódi postaládámban is „kéretlen” küldeményeket, amelyek az időre, a haszontalan információk miatti agyterhelési kapacitásra és a pénztárcára vonatkozó takarékossági okokból azonnal a kukában kötnek ki
ĀA Száműzött Bíboros Hercegprímás Emlékét Őrző Alapítvány részéről tiltakozunk a Fővárosi Törvényszék igazságtalan döntése ellen!
ĀBeszéljünk egy kicsit a demokráciáról! Amivel az Európai Bizottság illetékeseinek nincs gondjuk, az bizonyára mintaszerűen jól működik, ezért – okulásul – nézzünk egy pozitív példát
ĀFricska. Ellenzéki értelmiségünk a bástyák bűvöletében él. Így lett „a független média egyik utolsó bástyájává” a bulvár RTL Klub – arrafelé néhány kormányt gyalázó híradóriport elég ehhez a kétes dicsőséghez
ĀA menedékjog létező szabadságjog (Magyarország tavaly is több száz esetben alkalmazta), a migráció azonban nem. Az oltalomra minden embernek joga van, ám a bevándorlás nem alapvető jog. Ezt keveri össze politikai szándéktól vezérelve Brüsszel