Jan Pospieszalski

Vélemény és vita

Antirasszista kolonializmus

A George Floyd meggyilkolása után az Egyesült Államokban, majd a Nyugat számos országában kirobbant erőszakos megmozdulások a történelem legfurcsább forradalmává alakultak át

A lázadók agresszióját nem az éhség, az elnyomás, a rabszolgaság vagy a rossz életkörülmények szülik. Az agresszorok jóllakott emberek, sokan közülük a társadalom költségén élnek, olyan javakhoz férhetnek hozzá, amelyekről két nemzedékkel korábbi őseik csak álmodhattak.

A fehérek önsanyargató cselekedetei, az afroamerikaiak előtti nyilvánosan letérdelés, a szobrok rongálása már nem elég nekik. A faji egyenlőség megvalósításához történelmi igazságot kell szolgáltatni, mivel az, mint tudjuk, rabszolgatartással, patriarchátussal és rasszizmussal terhelt. Szerintük bosszút kell állni hagyományainkon és örökségünkön, el kell vágni magunkat a múlttól, és azt el kell temetni.

Az új rend főpapjai a kereszténységet hibáztatják a fehér uralomért. Így templomok, a vallási szimbólumok, sőt a temetők is az agresszorok célkeresztjébe kerültek. Úgy vélik, csak elődeink kultúrájának eltörlése fogja megnyitni az utat a vágyott faji egyenlőség előtt.

Mindeközben a faji egyenlőség erőszakos bevezetése egy különösen barbár új gyarmatosító modellel együtt zajlik. Az ENSZ elitje és a nemzetek feletti alapítványok a szegénységgel vívott harc álcája alatt Afrika lakosaira ráerőltetik az abortuszt, a fogamzásgátlást, a sterilizációt, mivel ők, a felvilágosultak jobban tudják mi a jó az afrikaiaknak. A valódi cél a születések drasztikus korlátozása és a gazdasági növekedés, amelynek kedvezményezettjei a hatalmas globális konszernek.

Beszédes ebben a kontextusban Emmanuel Macron 2017-ben a hamburgi G20-csúcson tett kijelentése, amely így hangzott: „Amíg léteznek olyan országok, ahol egy nőre hét vagy nyolc gyermek jut, költhettek akár eurómilliárdokat, de úgysem fogtok tudni semmit stabilizálni.” Milyen stabilizációról beszél a Nyugat arrogáns képviselője? Afrikának Európához hasonlóvá tételéről, annak szellemi ürességével, erkölcsi dekadenciájával és demográfiai öngyilkosságával? Miért választja az antirasszista lázadás a templomok gyújtogatását, ahelyett, hogy észrevenné az elit Afrika tősgyökeres lakossága iránti neokolonista megvetését? Mert ugyanabból a balliberális ideológiá­ból és a keresztény örökség iránti gyűlöletből táplálkozik.

(Jan Pospieszalski,
Gazeta Polska)

 

Kapcsolódó írásaink

Kő András

Kő András

Jancsika

ĀVannak könyvek, amelyek mindig ott vannak az ágyam közelében. Velük ébredek, velük alszom el. Ilyen könyv Pilinszky János, aki jövőre lenne százéves, füveskönyve

Petrin László

Petrin László

A fehér életek is számítanak

ĀNem fogjuk hallani a BLM aktivistáinak tiltakozását a fekete kontinensen még ma is létező rabszolgaság ellen, ami megkérdőjelezi erkölcsi hitelességüket és a BLM létjogosultságát

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom