Vélemény és vita
Mit szabad?
Fricska. Megpróbálom sorra venni, a baloldal szerint mibe nem szólhat bele a többség, hol maradjon csendben a kormány
Az MTA-ba tilos lett volna belekontárkodni, hiába jönnek azóta is a nagyszerű magyar kutatási eredmények, az a világ azoké, akik kilencvenmilliót adtak Heller Ágnesnek egy senki által nem olvasott tanulmányért. Az alap- és középfokú oktatás is tabu – nem kell NAT, majd néhány belvárosi kávéházban eldöntik, hogy Tormay Cécile jó író volt-e vagy náci. A felsőoktatásról ne is beszéljünk, aki el tud foglalni egy egyetemi épületet, az mondja meg, mit tanítsanak. A sajtóhoz értelemszerűen nem lehet közünk, a több mint tizenegyezer magyarországi orgánumból 500-600 konzervatív már véres diktatúrát jelent, akkor volt a szép, szabad világ, amikor összesen négy volt jobboldali. És megmondják azt is: a magyar onkológia legnagyobb egyénisége, a nemzetközileg elismert Kásler Miklós alkalmatlan egészségügyi miniszternek. Szabad itt a jobboldalnak kormányozni, de csak ha néma csendben adják a pénzt.