
Sztálin, a Playboy és Szűz Mária
ĀMég mindig van, aki csodálkozik a Népszavában megjelenő Jézus-karikatúrán, az azt követő bírósági per indoklásán
ĀMég mindig van, aki csodálkozik a Népszavában megjelenő Jézus-karikatúrán, az azt követő bírósági per indoklásán
ĀGyurcsányék az egyszerű polgárokat könnyedén rávették, hogy a magyar bankoktól forint- helyett devizaalapú kölcsönt vegyenek fel
ĀFricska. Mit javasolhatnék ezután Márki-Zaynak? Talán azt, hogy ne hazudjon ilyen átlátszóan, mert abban Gyurcsány úgyis legyőzhetetlen!
ĀGyurcsány Ferenc, a DK elnöke hétfőn a parlamentben azt mondta, hogy „Gyurcsány Ferencről fog szólni minden”
ĀGyurcsány Ferenc unalomba fulladt évértékelőjének kapcsán kevés szó esett még arról a bravúrról, amelyre senki e hazában nem képes: a Jobbik szövetségeseként burkoltan szélsőjobboldalinak nevezni Orbán Viktort
ĀIdejét múlta, hogy továbbra is jobb- és baloldali politikai erőkről beszéljünk, legalább is a korábban megszokott értelemben
Ā„Na, jönnek az ingyenélők” – mondta apám, amikor a baromfiudvarban kiszórta a kukoricadarát, s erre a kerítésre szállva megjöttek a verebek
ĀNapos, hideg vasárnap délutánon a dimenziók is megváltoznak. Még itt, a Városligetben is, amiről az ember azt hinné, sohasem lehet más
ĀFricska. Reménykedve várta a világ, hogy legyen végre koronavírus elleni vakcina, hiszen kiderült, az inhalálás haszontalan, csak az oltás védheti meg az emberiséget a halálos kórtól
ĀNagy ajándék az amerikai Demokrata Pártnak és az egész balliberális elitnek a Capitolium ostromának nevezett, erőszakba torkollott tüntetés
ĀA Cambridge-i Egyetem egyik szakértői csoportja a minap megállapította, hogy a volt brit miniszterelnök tulajdonképpen egy fehér felsőbbrendűség uralta rezsimet tartott fenn a brit birodalom keretein belül, amely erkölcsileg rosszabb volt a nácizmusnál is
ĀA fegyelemre akkor van a legnagyobb szükség, ha körbeölel a káosz. A fegyelem nemcsak általános életelv, arany középút, hanem a túléléshez is erőtartalékot képez
ĀA globalizáció világszintű egységesedési folyamata létrehozta legújabb torzszülöttjét
ĀA megvalósult abszurditások világában élünk, így már semmin sem lepődünk meg, de most mégiscsak történt „valami”, ami azért tudott meglepetést okozni, és azt hiszem, nemcsak nekem
ĀSok-sok minden előkerülhet a ládafiából. Olyan dolgok is, amikre esetleg már nem is emlékszünk, hogy mikor és miért is kerültek oda
ĀFricska. A sors különös kegyetlenségéből eluralkodott a közlési vágy Gábor Györgyön, a véresszájú baloldali filozófuson
ĀAz ellenzéki pártszövetség – leánykori nevén moslékkoalíció – Covid 2021 névvel parlamenti vizsgálóbizottságot állított fel. Céljuk Magyarország jelenlegi járványügyi és gazdasági helyzetének áttekintése
Ā(Gondolatok a család- és nőbarát hadseregről)
ĀFricska. A FreeSzFE mozgalom rokkantkordéját ezúttal Fullajtár Andrea próbálta továbbtolni a szélsőségesen balliberális Hírklikken
ĀKína nemzetközi befolyását – szemben a Nyugat fegyveres intervencióival és ideológiai imperializmusával – a kereskedelem révén éri el
Ā„Későn történt meg az engedélyezés. Túl optimisták voltunk a tömeggyártással kapcsolatban, és túl magabiztosak abban, hogy a rendeléseinket időben leszállítják” – mondta Ursula von der Leyen az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén