
Semmit rólunk, nélkülünk!
ĀItthon Gyurcsányék úgy viselkednek, ahogyan szoktak. Előidézik a katasztrófát, majd megnehezítik a kormány munkáját, amely mindannyiunk érdekében a gazdaság eredményeinek fenntartására törekszik

ĀItthon Gyurcsányék úgy viselkednek, ahogyan szoktak. Előidézik a katasztrófát, majd megnehezítik a kormány munkáját, amely mindannyiunk érdekében a gazdaság eredményeinek fenntartására törekszik

ĀFigyelemre méltóbb az a pillanat, amikor az árnyék-miniszterelnök bejelentette az igényt az új költségvetésre. Azt mondta, annak valós számok alapján kell elkészülnie. Így: valós számok alapján. Ne kételkedjünk benne, tudja, mit beszél

ĀA berlini alkotmánybíróság egy év elteltével a 2021-es választásokat érvénytelennek minősítette, mert súlyos rendszerszintű hiányosságokat állapított meg

ĀAmi nyugati, azt – úgy látszik, még mindig, több mint három évtized múltán is – váltig majmolni kell, így elegáns, így menő, így „European”

ĀHa valóban meg akarjuk érteni a demográfia démonjait, akkor az eddigitől teljesen eltérő módon kell feltenni ezeket a kérdéseket

ĀSzobakatedra. Legyőzte-e vajon Gárdonyi Mikszáthot? – tesszük föl a kérdést az Egri csillagok, A láthatatlan ember, az Ida regénye (és a szintén maradandó értékű Isten rabjai) írója halálának centenáriumán

ĀKönnyen felejt az ember, a levitézlett, folyton az európai értékekről papoló, ám azt világosan megnevezni képtelen figurákat is elfelejti, s mikor így újból „előjönnek”, mi tagadás, nem esik jól a megjelenésük

ĀHolnaptól, hölgyeim és uraim, újra valósággá válik a varázslat, és egy hónapon keresztül játszani fogunk. Mi itt, Európa közepén, a tévé előtt szurkolva

ĀTizenkét esztendeje dühöngök amiatt, hogy korrupt tisztségviselők ennek az országnak ítélték az egész világot megmozgató csodálatos sporteseményt
ĀA rendszer ellentmondásosságát talán Einstein is érezte. Kell-e a világkormány zsarnokságától tartani? – tette fel maga a kérdést. „Nem egészen képtelenség” – válaszolta
ĀA napi szinten jelen lévő nagyképűség az ékes bizonyítéka, hogy akik a legkeményebben ütik a vasat, maguk sem hisznek a sajátjuknak vallott tézisben
ĀHihetnénk, hogy a szenzációhajhászás, az intézményesített rettegtetés, mindennek kóros-beteges felfújása, gólemmé növesztése az úgynevezett bulvársajtó sajátja. Sajnos nem ennyire szép a menyasszony
ĀFricska. Itt van tehát az új műsordivat: főzzön mindenki mindhalálig. Jóformán nincs olyan csatorna, hol ne rotyogna valami a fazékban
ĀGondolta, megbeszéli a büfés Eszterrel az igazságérzettel kapcsolatban támadt dilemmáit. A nőnek mindig jó meglátásai vannak - KÉTPERCES
ĀEurópában és a világon is csak kevesen szállnak síkra következetesen a békéért. Ferenc pápa békeüzenetét számos alkalommal megfogalmazta. A másik következetes vezető Orbán Viktor
ĀMi, magyarok szeretünk visszaemlékezni az összefogás pillanataira vagy napjaira (talán a legszebb ilyen 1956), a kérdés, hogy a mindennapjainkban képesek vagyunk-e ilyenek lenni?
ĀClaudia Roth úgy véli, hogy a keresztény szimbólumok a gyarmatosítás jelképei, idejétmúltak, kizárják a többi vallást, ezért sokak érzékenységét sértik
ĀMegvalósítási tanulmányok igazolhatják egy új szakszervezeti törvény kialakítását. Primátust kell adni a munkahelyi demokráciának és a helyben történő döntések elsőbbségének
ĀA recept világos: rátelepedni egy-egy társadalmi elégedetlenkedési mozgalomra, kormányellenes demonstrációvá szélesíteni azt, majd olyan polgárháborús helyzetet teremteni
ĀA posztkommunista páros azt is vallja, hogy megtanult a szélben járni. A csábítás trükkjeivel már bevették a Fővárosi Közgyűlést, most éppen Zuglót uralnák le, az MSZP-t már kinyírták
ĀFricska. Az idiotizmusnál azért érdemes egy ásónyomra megállni. Mert azt lehetett olvasni, hogy négy fontért akarna állóhelyet kínálni negyven járatán a fapados ír légitársaság