Európa „Húsvét előtt”

Európában lassan kilenc hónapja véres háború dúl a látszólag agresszor Oroszország és a megtámadott Ukrajna között, valójában az Egyesült Államok az egyik hadban álló fél. A 2014-es kijevi Majdan – amelyet az amerikaiak szítottak, szerveztek – most már kiterjed egész Ukrajnára. Az Egyesült Államok hihetetlen pénzekkel és hadianyaggal támogatja Ukrajnát, többel, mint az európai államok összesen. A háború hatása felmérhetetlen, az egész világ megszenvedi: az infláció, az energiaárak egekbe szökése, a fenyegető élelmiszerhiány formájában. Afrikában például a gabonaexport elmaradása miatt éhínség fenyeget, a migránsok újabb hada indulhat el. Az Egyesült Államok által követelt és az EU által bevezetett szankciók jobban sújtják Európa országait, mint Oroszországot.

Európában és a világon is csak kevesen szállnak síkra következetesen a békéért. Ferenc pápa békeüzenetét számos alkalommal megfogalmazta. A másik következetes vezető Orbán Viktor – és a magyar vezetés minden szereplője –, aki szerint ebben a helyzetben az egyetlen lehetséges magatartás a béke melletti kiállás. Mint legutóbb a Türk Tanács ülésén – ahol jelen voltak Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán és Törökország, mindannyian Oroszország déli szomszédai – kijelentette: „Magyarország célja, hogy tűzszünet jöjjön létre Ukrajnában, és mielőbb béketárgyalások kezdődjenek. (…) Európában a békét akarók hangja sokkal halkabb azokénál, akik súlyosbítják a feszültséget. Az EU eszkalációs spirálban van, (…) beszűkül a józan észre épülő, értelmes párbeszéd lehetősége.” A világ izgalmi állapotban van, folyik a fegyverkezés, a készültség elrendelése Lengyelországtól a balti államokon keresztül Iránig és Kínáig. Nemcsak fegyveres harc folyik, de informatikai, kommunikációs háború is, az eszköztár végtelen. Ez már sokak szerint világháború, a harmadik…

Ebben a helyzetben érdemes felidézni Babits Mihálynak az 1916-ban, az első világháború közepén írt Húsvét előtt című, a béke mellett kiálló versét, amely egyike a magyar költészet egyik nagyszabású drámai kifakadásainak. „A költemény ugyanakkor elementáris erővel veti le a békét kívánó, egylövetű pacifista verstípus jármát, s a mindenkori zsarnokság, elnyomás, emberi megaláztatás, gyűlölködés elleni szenvedélyes felszólalás egyik, érvényéből mit sem vesztő alapműve lesz” – írja Keresztury Tibor az 1916 márciusában – Húsvét előtt – a Zeneakadémián felolvasott, a közönséget magával ragadó versről, amelyben a háború szörnyű malom: „sós, vérízű széltől részegen, / a felleg alatt, / sodrában a szörnyű malomnak: / ha szétszakad ajkam, akkor is, / ha vérbe lábbad a dallal és / magam sem hallva a nagy Malom / zúgásán át, dalomnak ízét / a kínnak ízén / tudnám csak érzeni, akkor is / – mennyi a vér! – / szakadjon a véres ének!”

Európának már régóta nincsen önálló külpolitikája, biztonságpolitikája, gazdaság- és társadalompolitikája. Ahelyett, hogy önálló, európai érdekű külpolitikával szorosabbra fűzte volna a végtelen nyersanyagkincsekkel rendelkező Oroszországgal a kapcsolatait, az Egyesült Államok bábjává vált, ezzel minden reményét elveszítve arra, hogy versenytársa legyen Amerikának és Kínának.  Rendkívüli összegekkel tömi a már régóta csődbe hullott, népességében vészesen fogyó, földjét, természeti kincseit kiárusító Ukrajna feneketlen bendőjét, szállít neki fegyvereket, biztatja a mindenáron való harcra. Azt az Ukrajnát, amely sokat tett a háború kirobbantásáért, valójában szinte „belemenekült” az elsősorban az Egyesült Államok és Európa hatalmai által támogatott háborúba.

Mi van a háttérben? Az a hadiipar, amelynek termékei az összes más gazdasági ágazattal ellentétben a pusztításban, a háborúban érdekeltek, vagyis időnként ki kell robbantaniuk egy-egy háborút, hogy fel lehessen „használni” a fegyvereket.  A világ tíz legnagyobb fegyvergyártójából hat amerikai, a világ fegyverexportjából az Egyesült Államok részesedése csaknem negyven százalék. Ez olyan hihetetlenül nagy lobbierőt jelent, amivel választásokat lehet nyerni, az általuk irányított médiával egész országokat, társadalmakat lehet háborúpártivá tenni. Nem véletlen a mondás, miszerint az Egyesült Államok „az utolsó ukránig kész támogatni a háborút”. Egyes – nem ellenőrizhető, emiatt nem feltétlenül hiteles – információk szerint a két hadviselő fél emberáldozata mindkét oldalon százezer fő, a hadieszközök pusztulása, a városok, az infrastruktúra, az energiaszektor kárai felmérhetetlenek…

Babits Húsvét előtt című versében „óriások vak diadalmairól” szól, a semmi tiszteletet nem parancsoló érctalpakról, a látszólagos „tipró diadalról”, amit határozottan elutasít: „nem a győztest énekelem, / nem a nép-gépet, a vak hőst, / kinek minden lépése halál, / tekintetétől ájul a szó”. Babits azt várja, aki kimondja végre azt, hogy „legyen vége már, legyen béke már!” Kik tudnák ezt hitelesen kimondani? Az Egyesült Államok a folytatásban érdekelt, Európának nincsen önálló akarata, Oroszország és Ukrajna nem fogja kezdeményezni, mert annyira összegabalyodtak a háborús cselekményekben, Kína megfigyelői álláspontra helyezkedett. A nagyvilág, benne Európa – a mi tágabb hazánk – tragikus módon „Húsvét előtti” állapotban van, csak nem veszi észre, annyira feladta önmagát, keresztény identitását, talán már nem is érti, hogy mit jelent a „Húsvét előtti” állapot. Ki lehet akkor, aki tárgyalóasztalhoz ültetheti a harcoló feleket?

Talán az egyetlen országcsoport, amelyik hitelesen képviselheti a béke ügyét a baltiaktól a V4-eken át a balkáni országokig, északról délig húzódó országcsoport, kiegészülve Romániával, Moldovával és Bulgáriával: a középső Európa. Ezeknek az új definícióval jellemezett országoknak van ismerete Oroszországról (a Szovjetunióról), történelmileg és földrajzilag északtól délig szoros kölcsönhatásban állnak egymással. A békekezdeményezésük egy olyan ügy volna, amelynek érdekében félretehetnék az oroszokkal kapcsolatos nézeteltéréseiket, a különböző érintettségüket és érdekeiket. Európa érdekében közösen kezdeményezhetnék a tűzszünetet, fegyvernyugvást, majd a békét. Egyenként csekély befolyással bírnak a világpolitikára, együttesen viszont már 115–120 milliós összlakossággal a közös akaratuk megsokszorozódna. Ennek a kezdeményezésnek egy olyan hozadéka is lenne, hogy ez a 15–17 ország felismerné azt, hogy ez a terület az oroszok és a Nyugat – a NATO – között nem ütközőzóna, hanem önálló politikai és gazdasági tényező is, amelyben ettől kezdve az egymásra figyelés sokkal erősebbé válhat, mint a külön érdekek megosztó hálózata.

Ez az európai országcsoport lehetne az, amelyik közös kezdeményezésével, döntéseivel Babits Mihály szavaival élve nem a „Húsvét előtti” állapotban marad, hanem átkerülhet a „Húsvét utániba”, előkészítve Európa „feltámadását”. A középső Európának, tulajdonképpen Európa szívének ez volna a hivatása, egyben a küldetése!

A szerző építész, volt országgyűlési képviselő