Sport
A legerősebb csoportba kerültek a magyarok
A magyarok az olaszokkal, a portugálokkal és a lengyelekkel kerültek azonos csoportba

Az már a kaunasi esemény előtt biztos volt, hogy a magyarok a ljubljanai C vagy D jelű négyesbe kerülnek, mert a szintén negyedik kalapban lévő két házigazda közül Lettország automatikusan a rigai A, míg Litvánia a kaunasi B csoportba került. A magyar csapatot végül utolsóként a D csoportba húzták ki, ahol addigra már a lengyelek, az olaszok és a címvédő portugálok szerepeltek.
Ez az egyetlen olyan kvartett, amelyben két korábbi győztes is helyet kapott, ugyanis Portugália 2018-as és 2022-es diadala mellett, Olaszország 2003-ban és 2014-ben lett aranyérmes. A 2026-os kontinenstornát január 21. és február 7. között Rigában, Kaunasban és Ljubljanában rendezik. A négy csoportból az első kettő jut a negyeddöntőbe.
A magyar válogatott szeptemberben pótselejtezőn jutott ki az Európa-bajnokságra: Debrecenben 3-2-re legyőzte Romániát, amellyel Craiovában 2-2-es döntetlent játszott. A csoportok: A csoport (Riga és Kaunas): Lettország, Horvátország, Georgia, Franciaország B csoport (Kaunas és Riga): Litvánia, Örményország, Csehország, Ukrajna C csoport (Ljubljana): Szlovénia, Fehéroroszország, Spanyolország, Belgium D csoport (Ljubljana): Olaszország, MAGYARORSZÁG, Portugália, Lengyelország
