Csizmadia László

Vélemény és vita

Semmit rólunk, nélkülünk!

A magyar lakosság komolyan gondolja ezt az igényt. Legutoljára az országgyűlési választásokon világosan megüzente, hogy csak velünk. Hiba lenne azt feltételezni, hogy a többség véleményformálása pusztán pártszimpátiából ered. Állítom, hogy ez is szerepet játszik, mikor a szavazatokról döntünk, de a fő szempont az életminőség érzetéből fakad. Ha ez így van, akkor a kormányzati munka minőségének megítélése játssza a döntő szerepet. Ez így helyes!

Azt sem vitatom, hogy a demokrácia egyik lényeges eleme a létező pártpluralizmus. Azonban egyes pártok ideológiai szerepvállalása elsősorban a megkülönböztetést szolgálja, miközben mezük alatt a hatalom megszerzésében érdekeltek. Az ország vezetésének birtoklása után dől el, hogy mire képesek, szakmai felkészültségük, erkölcsi értékeik megfelelőek-e ígéreteik realizálására, a bizalmat adó többség igényeinek kiszolgálására.

Ez a többség naponta észleli a jó vagy rossz kormányzás tevőleges cselekvéseit. Nemcsak azt mondja, hogy nélkülünk semmit, de azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy csak velünk, a polgárok többségével lehet és kell döntéseket hozni, mert így várható el a végrehajtás össztársadalmi érdekű megvalósítása.

A polgárok éleslátása sorskérdéseik alakításához nélkülözhetetlen. Bölcsen jár el az a kormány, amely regnálása alatt folyamatosan kikéri az emberek véleményét, és ahhoz igazodik. Itt keresendő a hosszú távú hatalombirtoklás és egyes pártok vezetőszerepének titka: hűség a bizalmat szavazó polgárok többségéhez.

A folyton változó világgazdaság történései azonnali reakciókat követelnek. Ilyenkor a jó kormányzás, küldetéséből fakadóan, követi választói érdekeit. Ha rosszul tenné dolgát, előtérbe helyezné hatalmi helyzetének megtartását. Úgy járna el, mint a hataloméhesek, tenné ezt mindenáron. Ők felélik az éléskamra készleteit, elképzelt szebb jövőjük érdekében idegenek előtt kinyitják az ajtót, lakomára invitálva őket.

A CÖF-CÖKA szellemi honvédői európai és magyar vonatkozásban is szembesülnek ezzel az átkos jelenséggel. Újkori gyarmatosítók és a szolgálatukba szegődő hazaárulók munkálkodnak az európai civilizáció megsemmisítéséért. Igaz, most az agressziót Oroszország követte el, a helyzet kiprovokálásához azonban az Egyesült Államok és az EU vezetése is jócskán hozzájárult. Elmulasztottuk a prevenciós lépéseket, elhanyagoltuk a béke megőrzését. Trianon figyelmeztet: a nemzetiségek eltüntetésére törekvők, akik közül sokan a két világháború nyerteseihez tartoztak, megéheztek és álmaik birodalmának rabjaivá váltak.

Európa teli éléskamra, és a két nép egymást pusztító háborújának eredménye az Egyesült Államok gazdasági érdekű globalizációjának kialakítása. Ennek legolcsóbb megvalósítása a proxyháború. A NATO vezetése kiváló szakemberekből áll, ugyanakkor az EU kótyagos, kontraszelektált, megélhetési politikusai rozsdásodó garnitúrának számítanak. Mi mással magyarázható, hogy sakktáblát nyújtottunk a háborúhoz, és értelmetlen szankciókkal egyre gyengébbé tesszük uniónk gazdaságát. Közel az idő, amikor nemzeti vállalataink csődjei terülj-terülj asztalkát nyújtanak a multik privatizációs szándékainak.

Állj, és ne tovább! Kétségeink sem lehetnek afelől, hogy egy kelet-nyugati összecsapás Európa területén államaink lakosságát végzetesen érintené. Magyarországot tekintve nem feledjük, hogy a magyar őslakosságú Kárpátalja az odainduló ukrán családok menedékhelye.

Itthon Gyurcsányék úgy viselkednek, ahogyan szoktak. Előidézik a katasztrófát, majd megnehezítik a kormány munkáját, amely mindannyiunk érdekében a gazdaság eredményeinek fenntartására törekszik. Reggel, éjjel meg este az Európai Parlamentben és bizottságában nagy erővel törekszenek a magyar embereknek járó pénzek visszatartatására. Úgy tűnik, kevésnek bizonyultak az Amerikából érkező dollármilliárdok. Folyamatos tevékenységüket, amely a haza előre kiárusítását jelentette, most a kommunista uszítás megörökölt és megtanult módszereinek alkalmazásával folytatják. A magatehetetlen ellenzéki pártocskák begubóznak a DK-ba.

Már látható, hogy eljön az az idő, amikor az újjáalakuló Európai Unió rájön arra, hogy romlott, lejárt szavatosságú konzerveket nem érdemes a spájzban tartani, mert csak helyet foglalnak, és senkinek sem kellenek.

A nemzetek Európa Uniója nem lehet fejnehéz. Attól lesz erős, hogy népeinek véleményét meghallgatja, és törekszik a belső és külső békesség kovászaként működni.

A szerző a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke