Majmok, ha segítenek

Aprócska bolt a belvárosban, kifejezéstelen arcú, erősen hízásra hajlamos férfi a pult mögött. Végigmér, és üdvözlés helyett ezt mondja: „Segíthetünk?”

Ez körülbelül a kétszázkilencvenharmadik hasonló/azonos eset, záros határidőn belül.

Először is: akármennyire is kutakodok, kettőnkön kívül egy árva lélek sehol, nem értem, mivégre a fejedelmi többes, de ez még hagyján. A kérdés – köszönés, megszólítás, miegyebek helyett – tízezredszerre is ugyanolyan idegesítő, felháborító. álságos, végtelenül hülye és így, ekképpen ellenszenves. (A pasi is, de lehet, ha a néhai jónapottal és mit adhatokkal köszön, nem ilyennek látszik.)

Az angolszász világban a kiszolgáláskor használatos „can I help you”? idióma úgy, olyan alattomos gyorsasággal és sunyi észrevétlenséggel lopózott be a magyar életbe, hogy ehhez képest a normálisabb és kedvesebb (bár majdnem olyan modoros és őszintétlen) „legyen szép napod!”, „további szép napot!” (have a nice day) – még akár elviselhetőnek is mondható. De ez az álsegítősdi – ami az angolszász kifejezés- és gondolkodásmód, továbbá a nyelvi logika szerint egészen másféle összefüggésrendszert és nyelvlélektani környezetet-közeget tételez föl, mint ami nálunk évszázadok óta dívik (dívott). Ez így majdnem olyan, mintha a szovjet világban a szevasz, szia helyett is az oroszban általánosan elterjedt zrdrászvujtyével, illetve annak valamilyen torz-béna magyar „válfajával” köszöntünk volna. Hogy ami nyugati, azt – úgy látszik, még mindig, több mint három évtized múltán is – váltig majmolni kell, így elegáns, így menő, így „European”: íme a leglátványosabb – és az egyik leundorítóbb és leghétköznapibb – példa.

Aki a pult mögött áll – állítólag segíteni szeretne, a segítségét ajánlja, látszólag nagyon humánusan és odaadóan, áldozatkészen, kedves-készségesen. Holott én, aki a vevő volnék, egyáltalán nem segítségre – csupán kiszolgálásra szorulok. Ha úgy tetszik, szolgáltatásra. Arra, hogy a pénzemért megkapjam, amit szeretnék. Ennyi. Ez nem segítség a mi anyanyelvi logikánk szerint, hanem egyszerűen adásvételi tranzakció igénybevétele, annak pofonegyszerű mivoltában. Önállóan, szuverén módon, bármiféle (ál)humánus, álszent pátyolgatástól, támogatástól, segítségnyújtástól fényévnyi távolságban. Miként ők a pult túloldalán már régóta nem mondják – önérzet van, meg polgári méltóság – hogy „tessék parancsolni”, végtére is ő eladó és nem szolga, és neki ne parancsolgasson senki, egy kósza betévedő vevő pláne ne (bár a szolgáltatás szó, ugye… de hagyjuk) – úgy mi is kimondhatjuk: nekünk ne segíteni akarjon (hazugul, önmagát megjátszva) az eladó. Egyrészt nem tud(na), másrészt nem is akar. De nem is kell, nem ez a dolga. (Igaz, előfordulhat, ha igen szemrevaló fiatal hölgyek „miben segíthetek?” kérdésére jámbor férfiemberként sem bírunk magunkkal és valahogy úgy válaszolunk, hogy nézze drága, tulajdonképpen tudnám, miben, de inkább most ezt itt nem mondom, még fel találna háborodni…) Ám komolyra fordítva a szót: erre a végtelenül ostoba, hazugul szolgálatkész és ritka álszent kérdésre a legcélszerűbb válasz a határozott és egyértelmű „Nem!”. Nem, nem segíthet. Ugyanis nem segítségért jöttem, hanem vásárolni. Nem segítség- vagy segélykérő, hanem vásárló vagyok. Kifizetem, amit ad és ezzel a dolog el van intézve, ne játssza itt meg a bazári (utánzó) majmot, sem az ügyeletes szeretetszolgálatost, nagyon nem áll jól. Ha majmok – majmolók – segítenek, segíteni akarnak – az a magasságos úristen óvja a nemzetet…

A pult mögötti, hízásra hajlamos némileg rosszalló megjegyzésemre közli, hogy nem akart megbántani.

„Az Oblomov-házban minden összezavarodott”, írta a Goncsarov nevű jeles orosz író.

Nekiállnék, hogy megmagyarázzam a dolgot, de a második mondat után feladom. Olyan, mintha a hexameter esztétikai hatásáról próbálnék regélni, vagy mintha nekem a kvantummechanika rejtelmeiről kísérelnének meg felvilágosító jellegű kiselőadást tartani. Lemondóan legyintek, nem, nem segíthet, uram, többes számban sem segíthetnek (kik?), nagyon köszönöm. És ha ez még sokáig így megy, a magyar köznyelven, édesanyáink csodás, drága beszélt magyar nyelvén – az úgynevezett hazai közbeszéden sem segíthet senki.

A szerző író