
Tüntituristák fehérben
ĀAz eseményről készült videófelvételek alapján határozottan állítható, hogy nem a rendőrök, hanem az úgynevezett tüntetők voltak erőszakosak
ĀAz eseményről készült videófelvételek alapján határozottan állítható, hogy nem a rendőrök, hanem az úgynevezett tüntetők voltak erőszakosak
ĀA hanyatló Nyugat feladta önmagát, elvesztette a gyökereit, mert kidobja a kereszténységét, szétrombolja a nemzetek összetartó közösségeit, megkérdőjelezi az ember teremtett mivoltát, férfi és női princípiumát
ĀHogy Alföldi tanulmányai során hol akadt el, nem tudni, mindenesetre az is jó hír, hogy ő speciel nincs veszélyben. Bizony. Csak gondolkodni veszélyes
ĀA pápa már úton hazafelé jelezte, hogy ez egyelőre ugyan még nem publikus, de Budapesten egy béketerv szellemi alapjait igyekezett megvetni
ĀSZOBAKATEDRA. Attól az arrogáns önteltségtől tekintsünk el most, hogy valaki, megkérdőjelezhetetlennek gondolva személyes véleményét, vagy a maga hitetlenségét a saját, vélt műveltségével kapcsolva össze, másokra is kivetítse világnézetét
ĀKorunk filozófiája sokat foglalkozik a szabad akarat fogalmával, miként a vallásfilozófia is fontos kérdésnek gondolja, hogy választ adjon a fogalom pontos jelentésére
ĀA „zaj diktatúrájáról” olvasok, és hihetem, hogy nincs ennél jobb ítélet, ha korunk nagyvárosai derengenek fel előttünk, vagy építményeiben élünk
ĀAzt persze értem, hogy a présember szelektíven hall, hiszen az utolsó eligazításon, amin otthon részt vett, azt a feladatot kapta, hogy Magyarországot háborúpártivá kell alakítania
ĀJó lenne tudni, mi az, ami foglalkoztatja a fiatalokat mostanság. Miről illik tudni, mit kell feltétlenül elolvasni, megnézni, ismerni ahhoz, hogy az ember ne érezze kívülállónak, urambocsá’, bunkónak magát
ĀA háború végével csak egy probléma oldódik meg, de a társadalmi katasztrófa továbbra is fennáll majd
ĀKritikussá vált a külföldi befolyás a kormányellenes médiában, ami egyrészről szuverenitási, másrészről pedig nemzetbiztonsági probléma
ĀA túlméretezett megnyilatkozásban Dobrev azt próbálja szétszálazni, hogy milyen elemei vannak és lehetnek az ellenzéki, baloldali politikának. Nem szolgál újdonságokkal
ĀMegjött, nálunk járt a pápa, és bizony az okos emberek igyekeztek valami rozsdafoltot, ráncot felfedezni lelkében és küllemében
ĀEz a páratlan diadalút a látszatoknál és a legelső – szükségszerűen felszínes – következtetéseknél sokszorosan többet mond
ĀAzt mondta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke egy lapinterjúban, hogy erős baloldali politika kell Magyarországon, hogy le lehessen váltani a jelenlegi kormányt
ĀEgyik szemem sír, a másik nevet. Ez jutott eszembe a napokban anyanyelvünkkel kapcsolatban
ĀÁprilis közepén megtartották Magyarország első aszexuális felvonulását. Felmerült bennem, hogy egyáltalán hívható-e szexuális orientációnak az aszexualitás
ĀHatárainkon kívül élő szorongatott közösségeinkre is gondolva, ha megtanuljuk önmagunkat szeretni, akkor meglátjuk a másik embert. S ha a másikban felismerjük önmagunkat, akkor eredményes lesz térségi építkezésünk
ĀA térség „szocialista” országainak rendszerváltozása csak egy jelentéktelen mellékterméke volt annak a máig feltáratlan globális hatalmi átrendeződésnek, amely a nyolcvanas évek során lejátszódott
ĀHa világosan definiálható a (jó)ízlés és ízléstelenség jelenség-együttesének kérdésköre, ugyan miért vagyunk körülvéve manapság kirívó ízléstelenséggel
ĀSZOBAKATEDRA. Egyöntetű az a vélekedés, hogy Debrecen és a kollégium hatása Arany egész pályáját végigkísérte – nyelvezetében, biblikusságában, világnézeti konzervativizmusában