Külföld
„Trump és Putyin Budapesten akarnak találkozni"
Deák Dániel gyorselemzése

„Egy elnöki szintű tárgyalás előkészítése mindig hosszadalmas, a háttérben folyamatosan zajlanak az egyeztetések és a tárgyalások, Donald Trump és Vlagyimir Putyin pedig már csak akkor találkozik, ha minden részletet előzetesen kidolgoznak a felek és már van mit aláírni, van miben elnöki szinten megállapodni” - tette hozzá Deák Dániel.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin is megerősítette, hogy Budapesten akarnak legközelebb találkozni, a politikai elemző forrásai szerint rendben zajlanak is az előkészületek. Ezzel kapcsolatban az elkövetkezendő napokban friss hivatalos bejelentések is lesznek.
„Szokás szerint minden ilyen tárgyalást megelőz egy úgynevezett információs hadviselés, melynek része a nyilvánosság előtti üzengetés, a „kiszivárogtatott információk”. Ezt láttuk a mai nap során is és ez lesz egészen addig, amíg létre nem jön a tárgyalás Budapesten. Ennek célja, hogy a felek rávegyék egymást a saját feltételeik elfogadására” - fűzte hozzá a politológus.
A vezető elemző szerint tehát igenis lesz Budapesten békecsúcs Donald Trump és Vlagyimir Putyin részvételével.