Szabó Lőrinc a Tücsökzene debreceni fejezetének egy strófájában Adyra és az Új versekre utalt. De a debreceni Református Kollégiumhoz kapcsolódó költőkről írt mustrában mi inkább az 1899-ben Debrecenben megjelent első kötetet, a Verseket említjük meg. Az 1906-os Új versek az „új időknek új dalait”, az irodalmi modernitást hangsúlyozta, a debreceni kötetben (bár utóromantikus képekkel, dalos ritmikával) már ott van a későbbi Ady.
Föltűnnek a ritmustörések, ütemrövidítések, hangsúlyáttételek. A nagytemplom Rákóczi-harangjára válaszoló A Rákóczi vén harangjában az ütemrövidülés miatt nagyobb hangsúlyt kapnak az itt szereplő szavak. A térbeli és időbeli távolság (messze – régen), a romantikus tradíció nyomán a dicső múlthoz méltatlan jelen képe (nagy idők); az áhítattal és világossággal (hála-ének – fény) szemben a szívekbe is belekonduló keserűség (bús fájdalom). Itt vannak már az Ady költészetében visszatérő kifejezések: a „nagy mindenség” mellett a várakozás helyezte, általában a nagy jelző használata; az undok, átok, mámor, az asszony, sírás, könny, csók, vér, kín, titok, vagy a hazug, a szent és koldus; a valahol, valami, a nincs és semmi. (Ez az első, illetve az 1903-as, Nagyváradon megjelent Még egyszer kötet is értékes, utóbbi több darabja bekerült más címmel az Új versekbe, ám az Ady-összes méltatlanul a függelékben, a zsengékkel és alkalmi versekkel együtt közli.)
Jöjjenek akkor az Adyéval együtt legismertebb kapcsolódások! Fazekas Mihály neve a Lúdas Matyiéval kapcsolódott össze, ami Bécsben jelent meg 1815-ben, Kerekes Ferenc kollégiumi professzor közbenjárásával. Egy évet járt a kollégiumba, aztán elszegődött huszárnak, bejárta fél Európát. Katonaként kezdett verset írni, több mint 70 költeménye van, majd 1796-ban visszatért Debrecenbe. A Csokonai halálára hexameterekben írt epigramma így kezdődik, a költőbarát szellemiségét, de iróniáját is megidézve: „Él-é a síron túl vagy nem az emberi lélek? / Ezt a kérdések kérdését a mi Vitézünk / Fejtegeté; de mivel nem akadt nyitjára elölről, / Túlnanról akará még megvizsgálni. Azonnal / Kettényílt az örök titok kárpitja előtte...” Fazekas a kollégium gazdasági vezetője, később a város főpénztárnoka volt, s nevéhez fűződik a sógorával, a lelkész-botanikus Diószegi Sámuellel együtt írt Magyar Fűvészkönyv. S ne feledjük az általa 1819-ben indított s halálig szerkesztett Debreczeni Magyar Kalendáriumot! A naptár és az országos vásárok jegyzéke mellé a babonás időjóslások helyett ismeretterjesztő és erkölcsnemesítő olvasmányokat kínált a közönségnek, mintegy tíz versét is itt jelentette meg, csillagászati cikkeit, rövid prózai írásokat, anekdotákat és gazdálkodási tanácsokat.
Csokonaival kapcsolatban az ismert irodalomtörténeti tények és anekdoták helyett arra utalnék, hogy Zöld Codex nevű kéziratos anyaga tartalmazza a diákkori magyar és latin nyelvű szentenciaverseit, a későbbi javításokkal, toldalékokkal, köztük Az estve, Az álom és a Konstancinápoly című versekkel. S Kölcsey ugyan a Berzsenyi-recenzió melletti másik téves kritikájában Csokonaitól a népi hangot kérte számon, ebben jóval megelőzte Kölcseyt. Felvilágosult klasszicistának, versdíszítését tekintve rokokónak nevezik, noha az anakreóni Egy tulipánthoz című versben népköltészeti motívumokat használ, nem beszélve a kissé pajzán Parasztdalról – mert nem állt oly messze ez a hang sem tőle. „Ama fejér nyárfák alatt / A part felé, / Sürü rekettye közt vezet / Egy róna bé. / Óh! mert ez a hely énnekem / Irtóztató; / Ott egy vityilló, abba nyög / A szép Kató.” Petőfi helyzetdalainak ugyanaz a forrásvidéke, mint az őt fél századdal megelőző Csokonainak.
A Csokonai-líra tehát összetett, szintetizáló és előremutató – ő az első modern költőnk, Ady (alteregójaként Tas Péter) sem véletlenül őt nevezte meg ősének. Álljon itt két idézet A magyar Pimodán című 1908-as Ady-esszéből: „Legrokonabbnak az összes volt és lehető magyar költők közül Csokonai Vitéz Mihályt érzem magamhoz, Csokonai Vitéz Mihály unokájának érzem és tudom magam: veszettül európaiatlan magyarnak, aki kacagtató fanatizmussal és komolysággal él-hal Európáért.” Vagy: „Csokonai első magyarunk volt, aki az egyén isteni felsőbbségét magyarul érezte, s a többit elvégezte az az öröklés, amely fiatalon hajtotta őt föl a Halál elé.”
Miután Kölcsey édesapja 1796 nyarán elhunyt, édesanyja a Református Kollégiumba íratta be (11 éves volt, mikor ő is meghalt). Itt végezte minden tanulmányát, vonzotta a filozófia és a klasszikus irodalom. Költészeti osztályba járt, németül, franciául, latinul és görögül olvasott, idejét legszívesebben a könyvek között töltötte, 16 évesen enciklopédiai stúdiumokat folytatott. Zsengéit megsemmisítette, de első fennmaradt verseit itt írta 1808–1809-ben (A pávatollhoz, A képzelethez, Választás, Kazinczyhoz és az Árkádia-perre is reflektáló Az arcas című költeményt). 18 évesen a poézisről írt esztétikai értekezést, kisebb recenziókat készített. Tanulmányai végén mégis keserű szájízzel üzente Kazinczynak: „Lett legyen Debrecen szebb érzésű emberekkel teljes, mégis szenvedéseimnek helye volt ő, melyek eltávozásommal kisebbedni látszanak.” Bár a Himnusz születésének 200. évfordulóját is ünnepeljük, Az arcas című, 1809 nyarán írt – a klasszicizmus elveihez hű, szerepet játszó és a szimultán hangot próbálgató – verséből idézek néhány sort: „Arkádiában élem éltemet, / S zengek szelíd dalt lantomon, / […] / Nekem virít a zöld mező, nekem / A rózsa lenge bokrokon. / […] / Egykor sötét sír zár el engemet, / Lefolynak egykor dalaim, / Miként madárkák bájos éneke, / Ha éj borítja berkeink. / A kék szemekkel szép pásztorleány / Sóhajtva kérdi pásztorát: / Mért szünt meg a dal, mely folyt édesen / Arkádiának halmain?”
Arany János 1833–1837 között volt a kollégium diákja, de előtte a nagyszalontai partikulában is a debreceni követelmények szerint tanult, két évig praeceptor volt, az elemisták tanítója. Bölcsészeti (és költészeti) tanulmányokat folytatott, s volt közben egy rövidebb kisújszállási kitérője. 1837-ben ugyan végleg elhagyta Debrecent, de egyöntetű az a vélekedés, hogy Debrecen és a kollégium hatása az egész pályáját végigkísérte – nyelvezetében, biblikusságában, világnézeti konzervativizmusában (erkölcsi értékrendjében). Debrecen neve feltűnik Az elveszett alkotmányban a Csokonaiéval együtt, a Bolond Istók második énekében; s az 1855-ös Hatvani (az alcím szerint „népmonda után”, de bizonyára a kollégiumi diákemlékezetre hagyatkozva írt) versében a 18. századi „ördöngös” kollégiumi professzort éleszti föl. A vers utolsó két sora jelöli, hogy a versepikai irónia mögött is van valamilyen erkölcsre mutató üzenet: „S mi a természet zára, nyitja? / Isten-dicsőségül tanitja.”
A szerző irodalomtörténész