Szent három nap

A második világháború lezárása után és a vasfüggöny leereszkedését követően született Samuel Beckett nihilista-egzisztencialista darabja, a Godot-ra várva (Godot franciául „istenke”). A darabban két csavargó vár Godot-ra, akivel egyszer már találkoztak, vagy nem... A párbeszédeikben észlelhető nyelvi hanyatlás túlmutat önmagán, a lét, az értékek széthullását, egy egész kultúra felbomlását is jelzi. Az ösztönös megnyilatkozásaik sorozatába az egykori értelmes élet, egy korábbi kultúra már csak foszlányokban élő emlékei keverednek. A gondolat, a barátság, a boldogság, a költészet és a tudomány fogalma tartalmatlanná és bizarrá vált, jelentésük szétfoszlik, eltűnik. Ebben a világban a természet pusztul, a tárgyak használhatatlanná válnak, az ember fizikailag és szellemileg degenerálódik. A várakozásuk értelmetlenségét (egyben a hitetlenségüket) egyikük felkiáltása mutatja meg: „Semmi sem történik, senki sem jön, senki sem megy el – borzalmas!”

Beckett drámája a hitetlenné és istentelenné váló Nyugat-Európáé. Ezt az állapotot ma az teszi még elviselhetetlenebbé, hogy a darab születésekor még vártak Godot-ra, ma már nem várnak semmire. A hanyatló Nyugat feladta önmagát, elvesztette a gyökereit, mert kidobja a kereszténységét, szétrombolja a nemzetek összetartó közösségeit, megkérdőjelezi az ember teremtett mivoltát, férfi és női princípiumát, feleslegesnek, sőt veszélyesnek tartja a családot. A hajdan Európát létbe hívó, majd éltető hit helyébe a fogyasztói világ és a liberalizmus által hajszolt, romboló ideológiák lépnek. Európa nyugati fele elveszítette a lelkét… Ráadásul Közép-Kelet-Európa mellett lecsapódni látszik egy új, ideológiai vasfüggöny!

A húsvét és pünkösd közötti pápalátogatásban nem Godot-ra vártunk. Mi, magyarok – nemcsak a hívők, de az egész ország – Ferenc pápát, Krisztus földi helytartóját vártuk. Együtt imádkoztunk, elmélkedtünk vele. Maga a három nap is jelképes, felfedezhetjük benne Krisztus húsvétját, kereszthalálát és feltámadását. A három csodálatos, felemelő nap kegyelmi ajándék volt. Ezt vártuk, és ez valóra vált, mert hittünk benne.

Sokan kérdezték: miért hozzánk, miért most jött ide a Szentatya? Történelmi helyzet, idő és Magyarország sajátos határhelyzete határozta meg a pápai látogatás idő- és térbeliségét. Az idő történelmi voltát jelzi, hogy egy örvénylő átalakulás közepén vagyunk, a jelenlegi világrend megbomlik, és nagy szenvedések közepette új jön majd létre. A remény talaján álló ember ilyenkor a sodródás helyett az élet nagy kérdéseit teszi fel: kik vagyunk, mi a célja a létezésünknek egyénként és közösségként? A magyarság az elmúlt tizegynéhány évben egy következetes, keresztény alapokon álló világot épít a keresztény ihletésű Alaptörvénnyel, a családtámogatások rendkívüli rendszerével, az állam és az egyház szövetségével. Komolyan vesszük azt, hogy „Dicsőség mennyben az Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!”, azt is, hogy „az apa férfi és az anya nő, és a gyermekeinket hagyják békén”! Az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos békevággyal – a Vatikánnal együtt – egyedül maradtunk. Ezek a közös pontok biztos alapot adtak a pápa látogatásának.

Egy idős, törődött ember érkezett, aki egy tolókocsiból vett részt a találkozókon, mondott nagyívű beszédeket, és időnként – a testőrei rémületére – felállt és odament az emberekhez, kezet fogott sokakkal, az ölébe vett gyermekeket, és megáldotta őket. A tolókocsiból a mosolyával emelkedett fel az őt körülvevőkhöz. Ez a „lenti lét” önmagában kifejezte azt a krisztusi alázatot, amit a Mester mondott: „Aki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.” Megható volt a kis fehér Fiat 500-asa, ami a kísérő autókonvojokban a legkisebb volt, mégis szinte világított a nagy fekete autók között az alázat mozgó szimbólumaként.

Szent II. János Pál pápa a működése végeredményét tekintve politikus pápa volt, sokat tett a kommunizmus felszámolásáért, a vasfüggöny lebontásáért. XVI. Benedek hatalmas intellektusú, teológus pápa, aki írásaival és beszédeivel megélhetőbbé tette a hitet. Ferenc pápa elsősorban lelkipásztor, ittléte hangsúlyosan lelkipásztori látogatás volt. Nekünk, magyaroknak, de az egész világnak is a „jó pásztori küldetése” által adott megerősítést és új impulzusokat. Nem véletlen, hogy háromnapos ittléte a Jó Pásztor vasárnapi szentmiséjében csúcsosodott ki.

A pápa nagyon alaposan felkészült a magyarságból, „Budapestet a történelem, a hidak és a szentek városának” nevezte. Beszélt a szentjeinkről, a kommunizmus egyházüldözéséről, papok vértanúságáról, a szilárd hitünkről, az Alaptörvény keresztény ihletettségű mondatairól. Kezébe vette a Szentjobbot, és megcsókolta. Elismerte Szent Erzsébet magyar királylányt, őt „az evangélium fénylő drágakövének” nevezte.

A pápa a három nap alatt hat nyilvános találkozón vett részt: a Várban az egykori karmelita kolostor templomterében fogadta a politikai szereplőket; a Szent István-bazilikában az egyházi vezetőket, papokat, szerzeteseket; a Szent Erzsébet-templomban a szociális munkatársakat, a rászorulókat; a Papp László Sportarénában a fiatalokat; a Kossuth téren szentmisét tartott; majd a Pázmány Péter Egyetem Informatikai Karán a tudomány és a kultúra képviselőivel találkozott.

Nyilvános beszédeinek fő mondanivalója a lelkipásztori magatartás volt. Többször hangsúlyozta a gyengédséget, az irgalmas tekintetet, együttérző szívet, az ölelést, a nyitottságot, a párbeszédképességet! „Befogadó magatartással, nyitott lélekkel és próféciával a szívünkben lépjünk egymás elé, párbeszédben az evangéliummal új utak, eszközök és nyelvezet keresésével.” A jelenlét és tanúságtétel fontosságát emelte ki. „Olyan Egyházra van szükségünk, amely folyékonyan beszéli a tevékeny szeretet nyelvét, amely az egész emberre figyel, olyan szeretet, amely segít visszanyerni szépségünket és méltóságunkat.” A Kossuth téri szentmisén beszélt a zárt kapukról: az önzésünk, az individualizmusunk, a közönyünk zárt kapuiról. Felszólított minket: „Nyissuk ki a kapukat!”

Kulcsgondolatai a békével kapcsolatban: „a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak… hol vannak a békét szolgáló kreatív erőfeszítések?” A Kossuth téri szentmise végén arra kérte a „béke királynőjét”, hogy öntse az „emberek és a népek vezetőinek szívébe a vágyat, hogy a békét építsék … egy bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövőt, egy testvérekkel és nem falakkal teli világot”. A Szentatya szerint a béke éppen innen, a háború és a béke határától indulhat el.

Útravalói az ifjúság számára: „bátran vállaljátok az élet kalandját a nagy válaszok keresése során”. „Jézus azt akarja, hogy élők, aktívak, az élet főszereplői legyünk. Ő nem kicsinyli le várakozásainkat, hanem felemeli vágyaink mércéjét. Egyetértene egy közmondásotokkal, remélem, hogy jól mondom: „Aki mer, az nyer”. Az nyer, aki magas célokat tűz maga elé és edzi magát… „Az élet a világban zajlik! Kérem, ne virtualizáljátok az életet, amely konkrét.” „Az Úr úgy szeret bennünket, amilyenek vagyunk … Segítsünk egymásnak elhinni, hogy szeretnek bennünket, értékesek vagyunk, nagy dolgokra vagyunk teremtve.”

A Pázmányon is lelkipásztorként beszélt: „Az egyetem az a hely, ahol a gondolat születik, növekszik és érlelődik, ahol a tudás arra hivatott, hogy kiszabaduljon a birtoklás és felhalmozás szűk korlátai közül, kapcsolatban a természetfelettivel, a társadalommal, a történelemmel, a teremtéssel.” „Milyen könnyű eljutni a gondolkodásra mért korlátoktól, ami a kommunizmusé, a saját magunk korlátok nélküli elgondolásához, ami a konzumizmusé! A korlátolt szabadságból egy korlátok nélküli szabadságba. Ezekből kínál Jézus kiutat, mondván, hogy az az igazság, ami az embert a függőségekből és a bezártságból kiszabadítja. Ennek az igazságnak a kulcsa a szeretettől soha el nem szakadó, kapcsolatban maradó, alázatos és nyitott, konkrét és közösségi, bátor és alkotó megismerés.”

Ferenc pápa Európa lelkének újrafelfedezésére hívott minket a Duna partján, Budapesten… Egy olyan Európában, ahol már Godot-ra sem várnak, és mégis… Ez egy olyan szent három nap volt, ami azt bizonyította, hogy van remény, és a hittel teli jövő a mi országunkból indulhat el… Az utolsó nyilvános találkozón, a Pázmányon hangzott el a gyönyörű Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok kezdetű magyar népdal – a csillagok állása minden nehézség ellenére talán kedvező most. Tekintsünk hát bátran a jövőbe, mert Krisztus a jövőnk…

A szerző építész, volt országgyűlési képviselő