Akármit is beszélnek, gondolnak, mondanak nálam okosabb emberek meg hülyébbek is, hit nélkül nem megy. Nem bizony. Reggel felébredek, a tükörben gyorsan megnézem, hogy élek-e még, hiszen semmim sem fáj, majd elhiszem, hogy ki is tudok kelni az ágyból. Ha nem hiszem el, jószerivel még a vécéig sem tudok eljutni. És persze a számítógépet sem vagyok képes bekapcsolni, pedig ott azt olvashatnám a Facebookon – nálamnál okosabb ember klaviatúrájából –, hogy „Én azt gyanítom, a pápa maga sem hisz már régóta. Túl okos, túl művelt hozzá. Raniero Cantalamessa bíboros, XVI. Benedek apostoli prédikátora állapította meg, hogy az ateizmus a tanultak luxusa, azoké, akik a tanulásnak szentelhették életüket. A pápa ezek közé tartozik. A többieknek marad a vakhit.”
Mint nekünk is, nekem is. Megjött, nálunk járt a pápa, és bizony az okos emberek igyekeztek valami rozsdafoltot, ráncot felfedezni lelkében és küllemében. Ugye, azt nem írhatták, hogy koszos a kazulája, miseruhája, poros és lyukas a cipője, nem is érdekeljük, nem is lát bennünket, keze pedig hideg, már-már hideg fejjel és kézzel oszt áldást.
„Milliók hallgatnak rá, milliókat mozdíthat a szolidaritás, az elfogadás, a boldogabb társadalom felé azzal a hittel, amit ő valószínűleg régen maga mögött hagyott. A jó pásztor vezeti a birkákat, és nem mondja el nekik, mi a sorsuk” – folytatódik az online igehirdetés.
Hát igen. Mindenki a saját egójának a rabja. Itt vagyunk mi, birkák, velünk szemben ők, a felvilágosultak. Ők mondják meg, hogy mi a szép, a jó, az igaz, mi a hamis. Így aztán birkafőmmel el kell hinnem, hogy „jó embernek lenni hit nélkül is lehet”. Ha nem hinném el, azt hiszem, ez akkor is igaz. Mint a szerző is írja, „azt hiszem, ennek Ferenc pápa a legjobb példája. És pont ezt hirdeti – mert tudja, hogy a hívők már nem lesznek többen, és nem is alapból jobbak, mint a hitetlenek. Talán azért jött hozzánk, hogy erről saját szemével meggyőződjön. És talán ez a mi küldetésünk az isteni tervben: bebizonyítani, milyen szar hely is lehet egy ország, amely keresztényként ünnepelteti magát. Hogy nem Istenen múlik, hanem rajtunk.”
Bizony, bizony. Rajtunk, birkákon. Őrajtuk pedig semmi sem. Ők mindent látnak, mindent hallanak, mindent tudnak, és derekasan megírják a saját baromságukat, a nyilvánosság elé tárják, amit rajtuk kívül kevesen gondolnak. És igyekeznek, hogy tényleg jó nagy baromság legyen, mert csak annak van igazán reklámértéke. Mi, birkák pedig kellően felháborodunk, őszintén is, meg érdekből is. Mert még a legjobb misebornak is kell a reklám, hát még a vinkónak. Nekünk is van reklámérdekünk, elvégre legyen az bármilyen, akár mézes bor is, kényesen megforgatják a szájukban, majd kiköpik. Onnan balról parádésan eligazítják az élet dolgait, elvégre ők ahhoz is jobban értenek. És nekik ahhoz bizony még hit sem kell. Már kommunista meggyőződés sem.
A szerző újságíró