Tovább robog az LMBTQ-vonat, bejelentkeztek az aszexuálisok

Április közepén megtartották Magyarország első aszexuális felvonulását. Az ügy kapcsán az első kérdés, ami felmerült bennem, hogy egyáltalán hívható-e szexuális orientációnak az aszexualitás, hiszen orientálódhat-e valami, ami tulajdonképpen nem létezik?

Ez a felvetés annyira foglalkoztatott, hogy elkezdtem mélyebben beleásni magam a témába. Bár ne tettem volna, ugyanis egyre bonyolultabb és zűrzavarosabb dolgokat olvastam róla. Tudniillik az aszexualitás hivatalosan azt jelenti, hogy az adott illető nem érez szexuális vonzalmat. Az „orientáció” egyébként viszonylag friss, az utóbbi húsz évben kezdték el kutatni, a nyugati társadalmakat illetően pedig nagyjából a lakosság egy százalékát tehetik ki. Ez azonban úgy tűnik, hogy eltérő lehet kultúránként, ugyanis Japánban ehhez képest jóval magasabb arányt mértek, az ő társadalmukban a magukat aszexuálisnak valló személyek aránya megközelíti a 40 százalékot. Arról a Japánról beszélünk, ahol a világon a legnagyobb mértékben magányosodnak el az emberek. Tudjuk, náluk nem ritka az akár 80 órás munkahét, na meg a kapszulalakás sem. Mindezek fényében egyszerűen elképzelhetetlen, hogy mindez ne kapcsolódjon össze valamilyen mértékben a szexuális élettel, vagy jelen esetben annak nem létével. Kutatók ugyanis azt is kimutatták, hogy a szexuális élet hatással van az általános boldogságérzetünkre. A magány, a túlzott munka pedig köztudottan nem kedvez a libidónak.

De térjünk vissza magához a jelenséghez. Több érintett azt állítja, az, hogy nem érez szexuális vonzalmat, még nem azt jelenti, hogy nem tud vonzalmat érezni. Itt már teljesen összezavarodtam, és egyből a volt pszichoterapeutám szavai jutottak eszembe, aki szerint a szexualitásunk milyensége, minősége, megnyilvánulása a lelkünk állapotának az aktuális leképeződése. A kettő tehát valamiképp együtt jár. Ha pedig nincs igény, nincs igény. Nincs zavar és nincs orientáció sem. Csupán a valami nélküliség, ami nagyon mély filozófiai gondolatmenetekkel sem lehetne valami. Ha pedig nincs semmi, akkor, szokták mondani, látnivaló sincs.

Ellentétben a tolószékesekkel, a vakokkal, a siketekkel, a némákkal vagy a megváltozott értelmi képességűekkel. Ott van valami, amire figyelni kell, ami más testtartást kíván nem csak önmaguktól, de a társadalomtól is. Egy aszexuálisnak nem kell segítenem átkelni a zebrán vagy éppen áttolni a kocsiját egy emelkedőn, ellentétben a fogyatékkal élőkkel, akik még többen is vannak, mint az egész LMBTQ-társadalom együttvéve.

Furcsa mód mégsem vonulnak fel.

A szerző újságíró