
Kiterjedett plánum
ĀNekem is van a szobámban a könyvek között egy kis bronz mellszobrom a nagy Napóleonról. Rajongásom a kis korzikai iránt nem kopott meg a későbbi felismerések idején sem

ĀNekem is van a szobámban a könyvek között egy kis bronz mellszobrom a nagy Napóleonról. Rajongásom a kis korzikai iránt nem kopott meg a későbbi felismerések idején sem

ĀNaponta a házacska mellett autózom el, amely Leányfalun, a főút mellett fekszik. De sokat jártam nála, s mindig megcsodáltam a neves barátok teraszt ékesítő kedves sorait

ĀA környék lakói folyamatosan panaszkodtak, s nem „csak” arra, hogy az orruk előtt árulják a kábítószert, hanem egyenesen arra, hogy a dealerek miatt be sem lehet jutni a parkba, mert eltorlaszolják a bejáratokat, és folyton verekednek

ĀNem kell Orwellhez fordulni, a magyar irodalom is bemutat mindenféle állatot, még illusztrációnak is kevés lenne az Állatok Könyvének cédulahelye

ĀIsmerjük a mindent elsöprő balos „érvet”: aki ellen nyomoznak, az nyilván ártatlan. Mert Orbán „diktátor”. Ennyi

ĀMennyire etikus egy mentálisan sérült gyerekember mániáját politikai eszközként felhasználni? És hol tart a világ, ha ezzel a populista eszközzel milliókat lehet manipulálni?

ĀA Jusók, a német fiatal szocialisták gyanakodva és bizalmatlanul nézik saját országukat

ĀHa valaki a romkocsmák kerületébe látogat, legyen akár bel-, akár külföldi, nem gondolnám, hogy rommá is kellene változtatnia a kerületet

ĀNem túl régen egy hétvégi zágrábi kiruccanásom során elvetődtem a Britanski téri bolhapiacra
ĀA szociálliberalizmust álmodó értelmiség mindig és mindent megígért az elmúlt száz esztendőben: az egyenlőséget, a szabadságot és néha a testvériséget, bár utóbbival általában nem tudtak mit kezdeni
ĀBangóné Borbély Ildikó képviselő asszony legfőbb öröme a televíziós közszereplés
ĀAkadnak, akik már az őszi önkormányzati választásra koncentrálnak, s olyanok is, akik az EP-választás kapcsán ígérnek fűt-fát
ĀNem akármilyen százalék volt ez: az én Százalékom. Nem akarok üzleti titkokat kifecsegni, de ez a szám pontosan a fele volt annak, amit mi idekint, a bankvilágon kívül kettőnek hívunk
ĀA Bundestagban a politikusok mindenre rábólintanak, amit Angela Merkel eléjük terjeszt
ĀAz édesapám katonatisztként virágesőben lovagolt be Kolozsvárra, majd Szovátára 1940-ben
ĀOktóber végéig tart Jean-Claude Juncker EB-elnök hivatali ideje. Korábban közölte, újabb terminusra nem kívánja magát jelöltetni
ĀCsezmiczei János. Ez volt a neve, a név egyik feltételezett változata, mégsem így ismerjük. Janus-arcú volt az első magyar humanista költő, aki latinul írt a 15. század közepén
ĀNagyon ideje volt már Heinz-Christian Strache budapesti látogatásának. Ahogyan az Orbán Viktor által is említett politikai ütemérzék diktálja, éppen jókor
Ā„Charlie Babbitt az első ember” – mondja Ray Babbit minden idők egyik legmegindítóbb-legszebb amerikai filmjében, Barry Levinson Esőember című alkotásában
ĀAmikor még a kilencvenes években a Rákóczi Szövetség alelnökeként politizáltam, mindig hangoztattam, hogy nem bízom a szomszéd népek értelmiségi nagyjainak szólamaiban. Főképp Trianon kapcsán nem
ĀA Kreml ideológusa, Vlagyiszlav Szurkov szerint a volt nagy eurázsiai birodalom lebomlott egészen az Orosz Föderáció szintjéig, de itt megállt a szétesés