Galsai Dániel

Vélemény és vita

A semmi ideológusa

Fricska. Járjuk egy picit körbe ezt a „Stadion Stop!” nevezetű főpolgármesteri csodafegyvert

Karácsony Gergely megállítaná az építkezéseket, egészen addig, amíg nem lesz minden kerületben CT-készülék. Nos, két esztendővel ezelőtt már harminchat volt a fővárosban, melyben amúgy huszonhárom kerület található. A miniszterelnök azt mondta: „Nem fogunk olyan beruházást befejezni, amit a budapestiek nem akarnak.” Így egy úriember. Erre a válasz: „Nem látok lehetőséget, hogy népszavazást tartsanak, de meg fogjuk találni a lehetőséget az első közgyűlésig, hogy megismerjük a budapestiek akaratát.” Vajon milyen lehetőségre gondolhat, kézfeltartásra? Egykoron szétverték a Világkiállítást, az olimpiai pályázatot, most jönne a Városliget-projekt a kézilabda EB, majd az atlétikai VB. Utóbbi amúgy a világ harmadik legnézettebb sporteseménye, visszamondása sok millió eurós büntetést és méretes nemzetközi szégyent hozna nekünk. Pedig azoké a jövő, akik a CT-n kívül másról is tudnak álmodni...

Kapcsolódó írásaink

Lóránt Károly

Lóránt Károly

Keleten a helyzet

ĀAz új vagy kulturális baloldalt nem érdeklik a szociáldemokrácia hagyományos céljai, politikájuk középpontjában a hagyományos társadalmak alapjainak lerombolása áll

Felföldi Zoltán

Felföldi Zoltán

A modus vivendi elgáncsolói

ĀHa nekimennek hőseinknek, példaképeinknek, jelképeinknek, szobrainknak, emlékműveinknek – például a német megszállás áldozatainak emléket állító, Szabadság téri szoborcsoportnak – azokat meg fogjuk védeni