Vélemény és vita

Babonák napja

Az iskolában azt tanították, hogy 1912. május 23-a a vérvörös csütörtök

Ezen a napon Budapesten kivezényelt katonák és rendőrök erőszakkal feloszlattak egy tömegtüntetést, amelyet az általános választójog bevezetéséért szerveztek a szociáldemokraták. Az akciónak hat halálos áldozata és több tucat sebesültje volt.

Juhász Ferenc 1965-ben írta egyik legszebb, legemlékezetesebb versét, a hatvanas években különleges „többletmögöttesekkel” emblematikussá vált Babonák napja, csütörtök: amikor a legnehezebb című, a haza iránti szeretetet és aggodalmat elemi erővel felmutató, nagy költeményt.

Egy másik csütörtökről részletesebben először Budapest egykori rendőrfőkapitányának, a kegyelemből életfogytiglanra ítélt Kopácsi Sándornak szamizdatban olvasott emlékiratából értesültem, valamikor a nyolcvanas évek első felében. „A főkapitányság női rendőreinek a parlament közelében egy szociális intézménye volt, a gyermekvédelmi osztály. Tőlük kaptam telefonjelentést, amitől megfagyott a vér az ereimben. – Kopácsi elvtárs! Biztos benne, hogy csak ön hall engem? – Igen, tételezzük fel… Azért csak beszéljen. – Kopácsi elvtárs! Emberek vannak a tetőkön! Nem kellett hozzá nagy ész, hogy kitaláljam, kikről lehet szó. A belügyminiszter anélkül, hogy engem erről értesített volna, ÁVH-sokat helyezett el a Parlament körüli épületek, így a rendőrségi objektumok tetején is. Ez nem volt veszélytelen vállalkozás. Az ÁVH nehézgépfegyverekkel rendelkezett. (…) Egyik helyettesem halálsápadt arccal adta át a közvetlen rendőri telefonvonalat. A rendőrök szociális intézménye, amely a Parlament előtti térre néz, jelentkezett: – Kopácsi elvtárs, a golyószórók a tömegbe lőnek! – Lehetetlen – válaszoltam. De akkor már magam is hallottam a kagylóban a fegyverropogást. A rendőrnő zokogott: – Kopácsi elvtárs, ez nem lehet! Az ÁVH-sok tüzelnek minden tetőről, az emberek hullanak, mint a legyek, százával, asszonyok, gyerekek is…”

Íme az igazi vérvörös csütörtök. És a babonák napja.

Később, már a változások után Simonffy András Rozsda ősz-e, Ágh István Hulló levelek vére és Beke Kata Diszkó című (1977-ből származó!) írása a szemtanúk hitelességével tette teljessé a képet. Csak egyetlen kiragadott részlet a leginkább a Kompország katonái szerzőjeként ismert Simonffy András emlékezéséből: „A fegyverek ismét és ismét újult erővel szólalnak meg. Fáradni látszottak, egyre hosszabbak lettek a szünetek. – Vége – mondta akkor valaki, és felállt. Kinyújtóztatta tagjait. Erre a többiek is tápászkodni kezdtek. (…) Az, aki nyújtózkodni kezdett, az orrom előtt robbant szét. Most dumdum golyóval lőttek. (…) Nem néztem oda, de a rajtam heverők okádtak az iszonyú látványtól. (…) Hörgött a tér: – Segítsetek, magyarok! Segítsetek, magyarok! Mentőt! Mentőt! A mentők ott hevertek holtan a Rákóczi-szobor mellett. És közben megint lőttek. (…) Éreztem, hogy valami csüng rajtam. Egy nejlonharisnya volt, benne egy fityegő, női lábfej. És én tetőtől talpig merő vér. (…) Akkor láttam meg: a fű alatt hogyan csurog a vér, hogyan egyesül erecskévé, és éri el a kettes villamos vályús sínét. Azon csodálkoztam csak, hogy a sín vájatában miért nem a Duna felé indul meg a vérfolyam?”

Babonák napja, csütörtök. „Amikor a legnehezebb.”

„Kik voltak az orvlövészek a Kossuth tér több épületének tetején 1956. október 25-én, a »véres csütörtökön«? Kik voltak a Himnuszt éneklő, harmincezres, fegyvertelen tömeg százaira halált hozó, ezreket megsebesítő vagy nyomorékká tevő sortűz embertelen elkövetői, gyilkosai?” – ezekkel a mondatokkal kezdődik a Kik lőttek a Kossuth téren ’56-ban című, 2011-ben megjelent kötet. Amely meg is nevezi a mészárlás felelőseit, a tűzparancsot kiadókat: Gerő Ernő, a párt főtitkára, Piros László belügyminiszter (1958-tól 1969-ig a szegedi szalámigyár főmérnöke, 1969 és 1977 között vezérigazgatója), Hazai Jenő vezérezredes (1957 és 1962 között a BM II/2. osztályának vezetője, utána 1984-ig az esztergomi szerszámgépgyár igazgatója), Apró Antal, Gyurcsány Ferenc kedves nejének nagyapja, aki a magyar ország­gyűlés elnökeként 1978. január 6-án a hózentrógerét húzogatva veszi át a Szent Koronát – valamint a katonai bizottság további tagjai: Fehér Lajos, Földes László, Kovács István, Mező Imre és Nógrádi Sándor.

Már egy sem él közülük. Az övéi által lelőtt Mezőn kívül ágyban, párnák között haltak meg.

A vér pedig nem a Duna irányába folyik.

És a gyerekeink, unokáink – alighanem szintén még ma is – azt tanulják, hogy az az 1912-es május 23-a volt a vérvörös csütörtök.

Meddig lehet ezt még tűrni?

Kapcsolódó írásaink

Veczán Zoltán

Veczán Zoltán

Suszterból primadonna

ĀMíg Magyarországon és a külhoni nemzetrészek kö­rében az 1956-os forradalmunk ünneplése zajlik, közben – hosszas huzavona után – úgy tűnik, lassan lesz új kormánya Romániának

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Van lejjebb…

ĀValószínű, sokan álmunkban sem gondoltuk volna, hogy megtörténhet velünk az, ami megtörtént október 21-én az Országgyűlésben, amelyet a legalpáribb kocsmai viselkedés szintjére süllyesztett az ellenzék

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom