
Kettős fenyegetés
ĀVideókapcsolaton tárgyal ma egymással a török és a francia elnök, valamint a német kancellár a török–EU migrációs megállapodásról

ĀVideókapcsolaton tárgyal ma egymással a török és a francia elnök, valamint a német kancellár a török–EU migrációs megállapodásról

ĀAz unió klímapolitikájának várható hatásával kapcsolatban lehet olyan hangokat hallani, hogy ha azt be akarja tartani, annak végeredménye a közösség felbomlása lesz

ĀA március ma félelemmel van tele – de a félelmekről nem a március tehet. Állítólag már az utolsó „öt percben” vagyunk. De még mindig van rá időnk, hogy önmagunk legyünk

ĀA Magyar Patrióták Közösségének tagjai templomokat újítanak fel és mentenek a Bánságban

ĀFricska. Gyurcsány Ferenc ismét hazudott. Mi ebben a hír? – teheti föl joggal a kérdést az olvasó

ĀMintaszerűen tette fel a koronát a szélsőliberális magyargyűlöletre Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője

ĀViszonylag könnyű volna belátni, hogy egy szuper komplex világban bármi terjedésének (jelen esetben egy vírusénak) csak úgy lehet igazán sikeresen útját állni, ha minimálisra szűkítjük a mozgásokat és e mozgásokkal együtt járó érintkezéseket
ĀMindenki azonos veszélyeken és nehézségeken megy keresztül. A járvány nem válogat, ám nehézség és nehézség között akad némi különbség

ĀEzt a válságot csak közösen, összetartva győzhetjük le. Túlélésre csak így van esélyünk
ĀNem mintha manapság számítana egyes emberek véleménye, de alighanem sokan vagyunk, akiknél az úgynevezett globalizmus már régen megbukott. Nálam például tényleg régen
ĀA világ hamis utakon járt és jár, de vannak sokan, akik erre az útra nem lépnek. Ők is a világ
ĀFricska. Most mondjam azt, hogy elmebeteg? Még a végén megsértődik. Írjam, hogy egy ócska politikai kalandor? Írom, mert az, és nem érdekel, ha megsértődik
ĀJót s jól tanítani nehéz feladat. A tanári pálya a világ egyik legszebb hivatása. Ám jó volna tudomásul venni, hogy a szülők felelősségvállalása nélkül ők aligha tudnak megbirkózni a nehézségekkel
ĀTíz nap óta, amikor a magyar kormányfő bejelentette a közösségi oldalán, hogy megjelent a koronavírus-fertőzés Magyarországon, drámai sebességgel és mértékben megváltozott világunk
ĀElbúcsúztatták a héten a kilencvenkét éves korában elhunyt Székely Éva olimpiai bajnok úszót, a nemzet sportolóját
ĀTizenhárom. Ennyi bizonyítottan koronavírussal fertőzött ember volt hazánkban szerdán, amikor a kormány elrendelte a veszélyhelyzetet
ĀEnnek a nem is annyira vacak vírusnak, ami most már az egész világot így vagy úgy, de lázban tartja, egy pozitívuma van, Vuhan felett ismét kék lett az ég
ĀFricska. Elöljáróban leszögezem, nem rajongok Eszenyi Enikőért. Meglehetősen sok visszatetsző történetéről tudtam, színésznek sem szerettem, rendezői munkásságának nem is lehettem az áldozata
ĀA Cambridge University legújabb, Globális elégedettség a demokráciával 2020 című elemzése drámai bejelentéssel indít. First time ever, mondja, vagyis hogy először a történelem során a világ népességének nagyobbik hányada elégedetlen a demokráciával
ĀSokkal bunkóbb Vágó István, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja, mint eddig gondolhattuk
ĀA svéd Feminista Kezdeményezés ténykedése igazi állatorvosi ló esete, hisz számos nyugat-európai társszervezethez hasonlóan ma már nem „csak” a női jogokért száll síkra, hanem felkarolja az LMBTQ-mozgalmak céljait, és támogatja a migráció minden formáját