Domonkos László

Vélemény és vita

Az ifjúság édes madara

A Magyar Patrióták Közösségének tagjai templomokat újítanak fel és mentenek a Bánságban

A babakocsival felszálló fiatalasszony meg a férje szemrehányón szólt rá a buszajtón gátlástalanul felfelé nyomakodó, őket szinte félrelökő tinédzserekre: lám, az az idős bácsi tud várni, ők meg bezzeg… Körülnéztem, ugyan kire is utalhatnak, de a közelben senkit sem láttam, aki idős(ebb) és bácsi lett volna. Engem kivéve. És rá kellett döbbennem, hogy az „idős bácsi” kitétel biza nekem szólt. Csakis nekem és senki másnak.

Másfél év múlva betöltöm a hetvenet, és ez az idő, úgy látszik, szembesíteni kezd azzal, amivel, bevallom, soha nem igyekeztem nagyon szembesülni, és nem is érdekelt igazából. Legföljebb csak úgy és annyira, mint amikor a Fonográf annak idején mindenféle gunyoros-ironikus felhangokkal danolászta, hogy „vén vagyok, akár a föld”. Minden átélt érdemi valóságtartalom és alap nélkül.

Most meg itt állok a buszon, és mindenki számára nyilvánvaló, hogy „idős” vagyok, ahogyan tapintatos szép szóval a magyarok az öregeket nevezik. Igen: idős. Úgy lehet, nem is kicsit, sőt. Már kezdtem volna – ilyen az ember – magamba szállni és komolyan felmérni a koromat és mindazt, amivel ez az állapot – fizikailag, hát persze, hogy elsősorban úgy! – jár(na), de aztán elég volt egy-két este az erdélyi Küküllő nevet viselő műintézményben, hogy az egészből ne legyen semmi. Hála a Fennvalónak.

A jeles amerikai drámaíró, Tennessee Williams híres, 1959-es darabjának címe, Az ifjúság édes madara, miután megtelepedett és fészket rakott a Lázár utcában, felkerekedett és meg is talált. Az az édes madár természetesen az ifjúkori álmok és remények jelképe, amelyek persze hogy tovaröppennek, vagy legalábbis komor tetemre hívással találkoznak idősebb énjükkel, mint Karinthy klasszikus fiatalembere, aki számon kéri éltesebb alteregóján, mondjuk, a szabad és független Magyarországot (meg a többit)…

Most egészen más történik.

Az a több tucatnyi fiatalból álló közösség, amely időről időre összegyűlik itt (is), a Magyar Patrióták Közössége nevet viseli, és igen erős a gyanúm, hogy a magyar jövő egyik legszebb és legnagyobb reménységét jelenti.

Asztalok, székek, bárpult, aprócska emeleti részleg, tolongás, érkezések, üdvözlések. Most éppen két – szintúgy nem éppen „idős” –, kiváló történész beszél a kettős mércéről meg a vörösterror valóságáról, azelőtt a Kárpát-medence egyik legnagyobb borásza, a legősibb magyar borfajtát, a szerémségit halottaiból feltámasztó Maurer Oszkár. És így tovább. A Magyar Patrióták Közösségének fiataljai pedig mellékesen úgy járnak-kelnek a Szepességben és a dél-erdélyi magyar szórványfalvakban, mint mi Újpesten vagy Szeged-Rókuson. Külön pompás kis füzetben gyűjtötték össze és adták ki a Szerémség ősi magyar helyneveit, templomokat újítanak fel és mentenek meg a Bánság eldugott végein, kárpátaljai magyar óvodákat meg iskolákat látogatnak-támogatnak, úgy ismerik az egykori Sáros vármegyét, ahol Mikszáth Gavallérokja játszódik, de Bácskát és a Székelyföldet is, mint
a tenyerüket.

Persze a csonka anyaországban is tevékenykednek. Tavaly indult legújabb akciójukkal kezdeményezték a harminc évvel a rendszerváltozás után is létező kommunista utca-, tér- és egyéb elnevezések megváltoztatását. Tiltakozó akciókat és performance-okat szerveztek-szerveznek az ügyben, beleértve a mostanra már több mint hírhedt – e lap hasábjain is többször emlegetett, a Tisza István elleni merényletet szervező és nyíltan magyarellenes nézeteket hangoztató – Szabó Ervin nevének eltüntetését célzó lépések sorát is. Akinek még mindig a nevét viseli a főváros legnagyobb könyvtára és könyvtárhálózata. „Épített örökségünk védelme, A történelmi emlékezet felélesztése, A kommunista hagyaték felszámolása, Értékmentés a Kárpát-medencében” – ezen összefoglaló fejezetekben jelölik meg ténykedésük fő irányait.

Fiatalok itt is, ott is, a „Patrióta-estek” egyike zajlik éppen. Kedvesek, okosak, bátrak, vidámak, erőtől duzzadók. Mosolygós arcok, hangzavar és valami borzongató, évtizedek hosszú sora óta ismerős bizsergés az idegeimben. Igen, ilyen volt, éppen ilyen, amikor anno… Hát, igen. Kevés azt mondani, hogy az ember pompásan érzi magát közöttük, és a szó szoros értelmében megfiatalodik: ennél sokkal többről van szó. Az ifjúság édes madarának végleges megtelepedéséről. És mindarról, amit mindez mélyebb, teljesebb értelemben jelent és jelenthet. A tetterőt és a tisztaságot, a bátorságot és a felragyogó értelmet, a friss, derűs életerőt. És az Ifjúságot, igen, így, nagybetűvel. Egyébként pedig, tudjuk, az országút, az a vén. És punktum.

(A szerző  író)

Kapcsolódó írásaink

Lóránt Károly

Lóránt Károly

Egy megállapodás margójára

ĀAz unió klímapolitikájának várható hatásával kapcsolatban lehet olyan hangokat hallani, hogy ha azt be akarja tartani, annak végeredménye a közösség felbomlása lesz

Vitéz Ferenc

Vitéz Ferenc

A Március Könyve

ĀA március ma félelemmel van tele – de a félelmekről nem a március tehet. Állítólag már az utolsó „öt percben” vagyunk. De még mindig van rá időnk, hogy önmagunk legyünk