Lóránt Károly

Vélemény és vita

Egy megállapodás margójára

Az unió klímapolitikájának várható hatásával kapcsolatban lehet olyan hangokat hallani, hogy ha azt be akarja tartani, annak végeredménye a közösség felbomlása lesz

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a tanács 2019. december 12-i ülése után igen nagy megelégedettséggel jelentette ki, hogy „megállapodást értünk el az éghajlatváltozásról. Ez nagyon fontos, döntő megállapodás volt. Fontos, hogy Európa erős elkötelezettséget mutasson, mivel ez a téma a következő években központi kérdés lesz. Miután a bizottság tegnap bejelentette az európai zöldmegállapodást, miután túl vagyunk a Felek 25. Konferenciáján, erős elhatározást tettünk: Európát az első klímasemleges földrésszé tesszük.”

Az uniós országok miniszterelnökeit tömörítő tanács elhatározását gyorsan tettek is követték. Az Európai Bizottság már el is készített egy törvényjavaslatot (európai klímatörvény), amely az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) legutóbbi, a Föld hőmérséklet-emelkedését 1,5 Celsius-fokban maximáló tanulmányára hivatkozva célul tűzte ki a klímasemlegesség 2050-ig való elérését.

A klímasemlegesség azt jelenti, hogy az Európai Unió nettó szén-dioxid-kibocsátásának a jelenlegi 3,3 millió tonnáról 2050-re zéróra kell csökkennie. Mivel a szén-dioxid-emisszió 2007. évi meghirdetése óta az emisszió csupán évi 1,8 százalékkal csökkent, e tendencia fennmaradása esetén legfeljebb a kibocsátás megfeleződésére lehet számítani. Kérdés azonban, hogy fenn lehet-e tartani ezt a tendenciát? Először is az elmúlt évtized csökkenése jórészt a 2008-ban kitört nemzetközi pénzügyi válság európai gazdaságra gyakorolt hatásának eredménye, 2014-től az emisszió növekedő tendenciát mutat, és ha be is számítjuk a 2018-ra vonatkozó legutolsó adatot (2,5 százalékos csökkenés), akkor is legfeljebb stagnálásról beszélhetünk. Röviden, közel másfél évtized szén-dioxid-csökkentési erőfeszítései ellenére nem mondhatjuk azt, hogy a szén-dioxid-kibocsátás az unió vezetése által előírt pályán mozogna.

A klímasemlegességet leginkább erőltető, a nap- és szélerőművekbe több száz milliárd eurót befektető Németországban pedig a kibocsátás a legutolsó ismert (2017-es) adatok szerint növekszik.

De a zéró nettó kibocsátást nehéz is elképzelni. Mert jó fantáziával az még elképzelhető, hogy a villamosenergia-termelést teljes egészében a megújulókra bízzák, de mi lesz a fűtéssel, a közlekedéssel és az olyan ipari és mezőgazdasági tevékenységekkel, amelyek technológiai folyamataik miatt bocsátanak ki szén-dioxidot? Erre találták ki a szén-dioxid-nyelőket, és ezért beszélnek nettó kibocsátásról. Szén-dioxid-nyelő lehet például egy erdő, de hát az elég lassan növekszik, és nem lehet mindent fákkal beültetni. Erre jött az az ötlet, hogy a szén-dioxidot nyomják föld alatti üregekbe. Persze ahhoz is energia kell, és nem biztos, hogy a szén-dioxid örökké a föld alatt akar maradni.

A klímasemlegesség megvalósíthatatlanságával mit sem törődve Frans Timmermans, az Európai Bizottság az európai zöldmegállapodásért felelős elnökhelyettese múlt év decemberében előállt a megvalósítandó program részletes leírásával, az úgynevezett European Green Deallel. „Ez egy új növekedési stratégia, amelynek célja az EU tisztességes és virágzó társadalommá alakítása, egy modern, erőforrás-hatékony és versenyképes gazdasággal, ahol 2050-ben nincs üvegházhatásúgáz-kibocsátás, és ahol a gazdasági növekedés nem vonja maga után az erőforrások növekvő felhasználását” – mondja az anyag, amely követelményállításaival és ígéreteivel az idősebb olvasókat a Rákosi–Gerő-féle első ötéves terv voluntarizmusára emlékeztetheti. Nyilván ebből – mármint a kitűzött célokból – ugyanúgy nem lesz semmi, mint a 2000. évi tanácsülésen 2010-re kitűzött célokból, hogy az Európai Unió 2010-re a világ legversenyképesebb, leggyorsabban növekvő, tudásalapú gazdasága lesz, amit akkor is az első pillanatban látni lehetett.

A klímasemlegességet, amely minden országra kötelező előírásokat irányoz elő, az unió akarataként a tavaly decemberi tanácsülésen rögzítették annak ellenére, hogy a nyugati kollégáiknál józanabbul gondolkodó visegrádi vezetők ellenezték, és csak nagy erőfeszítések árán lehetett egy részüket rávenni az elfogadásra, ám Lengyelország még a pénzígérgetésnek is ellenállt. Ezt nem is lehet csodálni, ugyanis a klímacélok megvalósítása esetén az alapvetően szénkészletekre épülő lengyel energiaszektor leépítése az országot teljes mértékben kiszolgáltatná a külföldi beszerzéseknek, a társadalmi és gazdasági hatásokról nem is beszélve.

Persze hiába a lengyel ellenkezés. A klímapolitika a minősített többséget és nem egyhangúságot igénylő döntési körbe tartozik, tehát Lengyelországra akarata ellenére rákényszeríthetnek olyan politikát, amely alapvetően sérti a lengyel gazdasági, társadalmi és nemzetbiztonsági érdekeket. Az unió klímapolitikájának várható hatásával kapcsolatban már most lehet olyan hangokat hallani, hogy ha azt az unió tényleg be akarja tartani, annak végeredménye a közösség felbomlása lesz.

És mindezt a semmiért, hiszen a világ szén-dioxid-kibocsátása akkor is növekedni fog, ha az unióé csökken, vagy akár meg is szűnik, mert a kibocsátás túlnyomó többségét adó, gazdaságilag még felzárkózó országoknak sem pénzük, sem akaratuk nem lesz, hogy gazdaságukat tönkretevő kísérletekben vegyenek részt.

De ha a Párizsi klímacsúcson elvállalt kötelezettségeket mindenki betartaná, tényleg meg lehetne-e állítani a klímaváltozást? Ezt sokan vitatják azon az alapon, hogy a légkör szén-dioxid-tartalma és a Föld átlaghőmérséklete között nincs az a direkt, egyesen arányos összefüggés, mint amit az IPCC-modellek feltételeznek.

Már az 1997-es kiotói egyezmény esetében mintegy tizenötezer tudós tiltakozott az ellen, hogy a szén-dioxidot bűnbaknak kiáltsák ki. Később, a 2001-ben publikált, harmadik IPCC-jelentés esetében még a jelentés szerzői között is voltak, akik figyelmezettek a modellek megbízhatatlanságára. A 14. fejezet szerzői például felhívták a figyelmet arra, hogy az olyan, erősen nem lineáris kaotikus rendszerek esetében, mint a klímaváltozás, nem lehet a jövőt előre jelezni: „Összegezve: a stratégiának tudomásul kell vennie, hogy mi lehetséges és mi nem. A klímakutatásban és -modellezésben fel kell ismernünk, hogy úgynevezett kapcsolt, nem lineáris kaotikus rendszerről van szó, ezért a jövőbeli éghajlati állapotok hosszú távú előrejelzése nem lehetséges” – mondja az anyag.

Az éghajlat fizikai folyamataival foglalkozó 7. fejezet egyik fő szerzője, az amerikai légkörfizikus, Richard Lindzen az IPCC-modellel és az azt körülvevő politikai légkörrel kapcsolatban pedig a következőket nyilatkozta: „A következő évszázadokban a történészek biztosan el fognak csodálkozni annak a ravasz és könyörtelen propagandával álcázott hamis logikának a mélységén, amely hatalmas és különleges érdekek koalíciója számára lehetővé tette, hogy a világon majdnem mindenkivel elhitessék: az antropogén szén-dioxid veszélyes, káros és bolygópusztító anyag. A legnagyobb méretű tömegtévhitként fogják feljegyezni, hogy a növényeknek életet adó szén-dioxidot egy ideig halálos méregnek tekintették. A jövő nemzedéke ámuldozni fog azon, hogy a 21. század eleji, fejlett világ hisztérikus pánikba esett, amikor a globális átlaghőmérséklet néhány tizedfokkal megemelkedett, és rendkívül bizonytalan számítógépes előrejelzések durva túlzásait valószínűtlen következtetési láncokká kombinálva, az ipari korszak visszafordítását fontolgatták.”

Az idézetek – és még lehetne sorolni őket más, közöttük magyar szakértőktől is – jelzik, hogy itt nem egy tudományos igazsággal, hanem politikai célokkal, politikai pártokkal, sőt, mint Frans Timmermans is mondta, egy fegyelmező eszközzel állunk szemben. Nem kétséges, hogy a tiltakozások (meg a józan ész) ellenére a következő félév német elnöksége a klímatörvényt lenyomja a torkunkon. Egyszer már baj lett abból, hogy Németország irreális eszméket diktált Európának, jobb lenne ezt most elkerülni.

(A szerző  közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Fertőző Ferenc

ĀFricska. Gyurcsány Ferenc ismét hazudott. Mi ebben a hír? – teheti föl joggal a kérdést az olvasó

Őry Mariann

Őry Mariann

Kettős fenyegetés

ĀVideókapcsolaton tárgyal ma egymással a török és a francia elnök, valamint a német kancellár a török–EU migrációs megállapodásról

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom