Kontaktüveg

Bizakodunk, hogy emléke fennmarad, amíg sportversenyeken méri össze erejét a jövő fiatalsága. Kétszer beszéltem Székely Évával, mindkétszer telefonon. Először akkor, amikor a melbourne-i olimpiáról könyvet írtam, másodszor pedig akkor, amikor a Sírni csak a győztesnek szabad című könyvéről recenziót publikáltam. Az első beszélgetés egy dokumentum körül forgott, amelyre a levéltárban bukkantam, nevezetesen, hogy 1953-ban levelet írt Rákosinak. Kérte, engedjék ki Londonba, hogy „kontaktüveget” csináltathasson magának.

Így kezdődik a hosszú levél: „Kedves Rákosi Sporttárs! Szemtengelyferdülésem van, és rövidlátó vagyok. Ez a körülmény a pillangóúszásban kevésbé zavar, viszont a gyors (sprint) stílusnál, ahol a fejemet a víz alatt tartom, és a tempó is szaporább, az úszómedence falát közelről is alig vagy egyáltalán nem látom, és így ha egyenletes ütemben úszom, leggyakrabban sérüléseket szenvedek.” Csatolja a kórházi véleményt, hogy a Budapesten készült úgynevezett kontaktüveget nem tudja viselni. Dolgozik viszont Londonban egy Dallos nevű magyar orvos, aki csodát művel a pácienseivel, és kontaktüvegeket is készít. Dallos doktor a kezelésre és az üvegek elkészítésére négyheti tartózkodást ír elő. A helsinki olimpia bajnoka a kiutazást és a költségek előlegezését kéri, de felajánlja, hogy havi járandóságaiból visszafizeti a kölcsönt.

Rákosi ráírja a levélre: „Zavaros ügy. Nincs Magyarországon egy jó szemorvos, aki el tudná készíteni?” Az adminisztratív osztály vezetője, Keleti Ferenc Rákosinak küldött válaszlevelében ez áll: „Ha szabad véleményt mondani, semmiképpen ne menjen ki Székely Éva Londonba, mert néhány évvel ezelőtt a férje [Gyarmati Dezső] is ott akart lelépni.” Székely Éva a telefonban elmondta nekem, hogy 1952 májusában Stockholmban volt egy verseny, amelyre az ÁVH csak abban az esetben engedte ki, ha Gyarmati Dezső nem utazik.

Az utaztatás az ötvenes években rendkívüli gondot okozott vezetőnek, versenyzőnek és az Államvédelmi Hatóságnak egyaránt. Rettegtek ugyanis attól, hogy valaki itthagyja az országot, és disszidálni fog. Mint ahogy több esetben elő is fordult. Emiatt nem járultak hozzá a futballisták dél-amerikai útjához sem.

Pedig a bajnoknő levele végén ígéretet tesz: „Meggyőződéssel hiszem, hogy ha most már késedelem nélkül, vagyis még mielőtt szemeim tovább gyengülnének, hordható kontaktüveghez jutok, akkor mind a jövő évi Európa-bajnokságon, mind az 1956-os melbourne-i olimpián rendkívüli teljesítményt fogok nyújtani.” Rákosi válasza Keletinek: „Drexler e. hívassa magához [Székely Évát], és intézze el itthon a dolgot.” Egy szó, mint száz: nem engedélyezték a londoni utat, és Székely Éva csak sokkal később talált megoldást szembaja orvoslására. Ismeretes, hogy a melbourne-i olimpián az átvirrasztott éjszakák és sírógörcsök után, a boldogtalanságban ezüstérmes lett.

Ami a Sírni csak a győztesnek szabad című kötetet illeti: Székely Éva azért hívott fel telefonon, hogy megköszönje a recenziót. Pontosabban azt mondta: „Köszönöm a fájó, de igaz sorokat…” Körülírva ugyanis a könyv egyértelmű üzenet volt a számomra: a bajnoknő élete kataklizmájaként könyvelte el, hogy Gyarmati Dezső elvált tőle… Nyugodjék békében!

(A szerző újságíró)