Azonos nehézségek

„Egy jó van a háborúban, hogy összehoz minket! Az összes osztály azonos veszélyeken és nehézségeken megy keresztül!” – mondja Teddy Meldrum a Csengetett, Mylord? című sorozat első epizódjában, a történet szerint 1918-ban, a német fronton, egy hadikórházban lábadozva fejsérüléséből. A tiszteletreméltó Teddy, aki épp megköszöni két közlegénynek – a sorozat későbbi lakájának, James-nek és komornyikjának, Alf Stokes-nak –, hogy megmentették az életét, váratlanul rossz hírt kap az egyik ápoló nővértől: nincs jég, a szokásos tizenegy órai pezsgője szobahőmérsékletű lesz. „Micsoda átkozott balszerencse!” – mondja erre, majd ismét a közlegényekhez fordul: „Hol is tartottam?” – „Az azonos nehézségeknél, uram” – válaszolja Stokes. Valami hasonló a helyzet most a koronavírussal is. Mindenki azonos veszélyeken és nehézségeken megy keresztül. A járvány nem válogat, ám nehézség és nehézség között akad némi különbség. Míg egy átlagos irodai munka simán fölváltható home office-szal, a távoktatásra való átállás már lényegesen több szervezést igényel minden érintett részéről. Mindez a nem érintettek számára is nyilvánvaló, és talán nem túlzok, ha azt mondom: példás összefogás van készülőben. Tizenkét óra sem telt el a miniszterelnök pénteki iskolabezárós bejelentése után, amikor egy grafikussá lett volt osztálytársam posztjában olvashattam: digitális grafika terén segítséget nyújtana volt tanárainak és tanár ismerősei­nek, illetve kollégáit is arra hívja, tegyenek így. „Ez a mi asztalunk, most vissza tudjuk adni mindazt, amit kaptunk sok-sok év alatt!” Az összefogásra, segítségnyújtásra nyitott posztok sora még hosszan folytatható.

Vannak persze olyanok, akik inkább a humorra fektetik a hangsúlyt. A netet ellepő koronavírusos mémek közül személyes kedvencem a következő: „1980-ban úgy gondoltuk, hogy 2020-ban már kolóniák lesznek a Marson. Ehelyett ma egy kontinensnyi embert próbálunk megtanítani arra, hogyan kell kezet mosni.” Hogy ez mennyire nem vicc, azt a hétköznapi tapasztalatok is mutatják. Maszkot többnyire azok hordanak, akik egészségesek és nem akarnak megfertőződni, de egy, a budapesti nagykörúthoz közeli utcán már tízből kilenc ember gond nélkül köhög, tüsszent vagy köp bele a vakvilágba ott, ahol éppen van – ügyet sem vetve arra, hogy a koronavíruson kívül még kábé ötféle influenza és egyéb kór terjeszthető így. Szóval a kontraszt nagy, de egyelőre talán többségben vannak a biztató jelek.

Teddy Meldrumnak mindenesetre szerencséje volt 1918-ban, hogy csak találatot kapott a fronton. A spanyolnáthára már nem csúszott volna úgy a „nyüves vasárnapi pezsgő”, pláne szobahőmérsékleten. Ami pedig az azonos nehézségeket illeti: ha egyelőre nincs nagyobb gondunk annál, mint hogy negyvenhét guriga vécépapír helyett csak negyvenötöt kaptunk, adjunk hálát a Jóistennek azért, hogy egészségesek vagyunk, és talán még nem késtünk el.

Segítsünk egymásnak, maradjunk otthon, beszélgessünk, kapcsoljuk be a Csengetett, Mylord?-ot! A küszöbön álló gazdasági válságtól rettegőknek ajánlom a sorozat utolsó epizódját is, amikor – immáron tíz évvel később, 1928-ban – Lord Meldrum a sikeresebbnek remélt 1929-es esztendőre üríti pezsgőspoharát.

(A szerző újságíró)