Kultúra
Készüljenek a OneRepublic rajongók!
Jövőre koncert a Budapest Sportarénában

A zenekar eddig három alkalommal járt Budapesten, legutóbb 2022 tavaszán, szintén a Sportarénában. Jövőre a From Europe With Love című európai turnéjuk keretében érkeznek – közölte a szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel.
A OneRepublic (Ryan Tedder – ének; Zach Filkins és Drew Brown – gitár; Brian Willett – billentyűs hangszerek; Brent Kutzle – basszusgitár, cselló; Eddie Fisher – dob) 2002-es megalakulása óta csak a Spotify-on több mint 5 milliárd lejátszást gyűjtött, slágereik meghódították a rádiós és streaming-listákat is.
Bemutatkozó albumuk 2007-ben jelent meg Dreaming Out Loud címmel és 20 millió példányban kelt el. Ezen szerepel a digitális eladási és rádiós játszási rekordokat megdöntő Apologize is, amely Grammy-jelölést hozott számukra.
A 2009-ben kiadott Waking Up című anyagon található legnagyobb slágerek közé tartozott az All The Right Moves, a Secrets és a Good Life, míg a 2013-as Native-en a listavezető, 41 millió példányban elkelt Counting Stars volt a kulcsdal. A negyedik album, az Oh My My 2016-ban, a Human 2021-ben érkezett; a 2022-ben kiadott I Ain't Worried című dal a Top Gun: Maverick című filmben is elhangzott, és azóta több mint 3 milliárdszor játszották le.
A legutóbbi OneRepublic-lemez tavaly jelent meg Artificial Paradise címmel, olyan slágerekkel, mint a Hurt és a Sink or Swim. Közben a zenekar 2024-ben számos dalt készített más előadókkal: ekkor jött ki a David Guettával közös I Don't Wanna Wait, majd a Nobody (from Kaiju No.8), amely a sikeres manga-anime adaptáció, a Kaiju No.8. dala is volt, valamint a szintén a sorozathoz íródott Invincible. Kygo közreműködésével megjelentették a Chasing Paradise-t, majd Ikkyvel és Karan Aujlával a Tell Me-t, de összeálltak a Superman Lovers formációval is, hogy elkészítsék a Starlight 25. évfordulós új változatát, a Starlight (The Fame)-et.
Ryan Tedder a OneRepublic mellett Adele, Taylor Swift, Beyoncé, Leona Lewis, a Backstreet Boys, Jennifer Lopez, Demi Lovato, a Maroon 5 és Ariana Grande számára is dolgozott már.
