Korompay Csilla

Vélemény és vita

Helyzet van

Tizenhárom. Ennyi bizonyítottan koronavírussal fertőzött ember volt hazánkban szerdán, amikor a kormány elrendelte a veszélyhelyzetet

álláspont

A közel tízmillió járványügyi szakember országában természetesen mindenki azonnal elemezni kezdte, hogy a körülményekhez képest a bevezetett intézkedések túlzóak-e, vagy éppen ellenkezőleg, nem kellően szigorúak. Szokás szerint hajmeresztő a bírálatok ellentmondásossága, hiszen egyrészt az emberi jogok fölösleges korlátozásáról beszélnek, másrészt elégedetlenek a tiltásokkal.

A médiában hangoskodó kritikusok többnyire az oktatási intézmények bezárását hiányolják, nehezményezve, hogy az egyes iskolaigazgatók sem hozhatnak ilyen döntést. A fertőzöttszámláló sajnos folyamatosan pörög, és nincs senki, aki meg tudná mondani, hogyan alakulnak az adatok a következő napokban. Lehetséges, hogy mégis sor kerül a tanítás felfüggesztésére, ám ennek olyan komoly következményei lehetnek, mint az egymillió diák évismétlése, nem mellesleg pedig a kisebb gyerekek felügyeletét is meg kellene oldania a szülőknek a zárlat idejére. Súlyos döntésről van tehát szó, érthető, hogy csak abszolút indokolt esetben lépi meg a kormány. Az viszont teljesen észszerűtlen lenne, ha egy–egy intézményvezető vagy jegyző helyi szinten saját hatáskörben intézkedhetne a bezárásról, hiszen ez garantálná a káoszt.

Mindenféle szakmaiságot nélkülözően ötletelni, felelőtlenül hergelni, ostoba és aljas módon viccelődni – ez a balliberálisok eddigi teljesítménye a járványveszéllyel kapcsolatban is. Az igazi nagypályás seggfejek mellett – mint Gyurcsány tudatlan „kvízmestere”, Vágó István, aki azzal poénkodott, hogy jól jön a kormánynak a nyugdíjasok halála, vagy Donáth Anna, aki a kórházi karanténban randalírozó iráni diákokat keblére ölelve közölte, hogy a magyaroknak több kézmosásra és nem agymosásra lenne szüksége – ott van például az otrombaságot szerénytelenséggel ötvöző, kínos tevékenykedése miatt még a mögötte felsorakozó ellenzéki pártok által is jeges rémülettel figyelt Baranyi Krisztina. Ferencváros polgármestere a múlt szombaton megváltoztatta Facebookos borítóképét egy általa nyilván roppant szellemesnek ítélt mémre. A kormányzati plakátokat idéző kék alapon a következő olvasható: „Mitől szeretne pánikolni a következő hónapokban? a., koronavírus b., migráncsok. Nemzeti konzultáció az agyevő vírusokról”. A frenetikus vicc Baranyi követőinek szűk, kutyapárti–momentumos táborában sikert aratott, ám a veszély ilyetén bagatellizálása nem vall felelős városvezetőre, és akkor még finoman fogalmaztunk.

A morális mélyrepülés eddigi bajnoka ugyanakkor a Magyar Orvosi Kamara, pontosabban a tavaly annak élére került csapat, a vizitdíjas elnökkel, Kincses Gyulával, akinek legnagyobb teljesítménye, hogy a fizetős egészségügyi reform kidolgozásával nagyban hozzájárult a Gyurcsány-kormány és az SZDSZ bukásához. Most a MOK-nak az egyre drámaibb helyzetben az összes magyar orvost képviselő köztestületként minden erejével segítenie illene, ehelyett tovább folytatja az érdekvédelemnek álcázott ellenzéki aknamunkát, hazugságokkal és csúsztatásokkal bizonygatva a hazai egészségügyi rendszer felkészületlenségét, és nem szüneteltetik a sztrájkra való felkészülést sem – bár kegyesen azt ígérik, hogy a járvány idején nem tartják meg a munkabeszüntetést. Arról, hogy a részleges sztrájk is rengeteg szenvedést, akár emberéleteket követelő kockázatot jelentene, már írtunk. Orvosaink java bizonyára elítéli az esküszegő hozzáállást. Kár, hogy a MOK ennyire elszakadt tagságától, amely hősiesen küzd most is az első vonalban.

(A szerző főmunkatárs)

Kapcsolódó írásaink

Nagy Ottó

Nagy Ottó

Kína felett az ég

ĀEnnek a nem is annyira vacak vírusnak, ami most már az egész világot így vagy úgy, de lázban tartja, egy pozitívuma van, Vuhan felett ismét kék lett az ég

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Ki felelős, és miért?

ĀJót s jól tanítani nehéz feladat. A tanári pálya a világ egyik legszebb hivatása. Ám jó volna tudomásul venni, hogy a szülők felelősségvállalása nélkül ők aligha tudnak megbirkózni a nehézségekkel