Vélemény és vita
Fertőző Ferenc
Fricska. Gyurcsány Ferenc ismét hazudott. Mi ebben a hír? – teheti föl joggal a kérdést az olvasó
Talán csak annyi, hogy ezúttal saját „harcostársait” próbálta átverni, de még ez sem olyan eset, mint a háromfejű tehén születése. Ám az talán nóvum, hogy már úgy hazudik, mintha nem is érdekelné, rövidesen lebukik. Burány Sándor, az MSZP örök bútordarabja mesélte el, ráadásul a Hír TV-nek, hogy a rettenetes figura telefonon próbálta rávenni, lépjen át a DK-ba. Ugyebár néhány hete, amikor két fővárosi szocialista polgármester átigazolt szektájába, azt mondta (nála ez a hazugság szinonimája): személyesen akadályozott meg további átlépéseket, mert „az MSZP jelenlegi állapotában nem tudná feldolgozni az ezzel járó sokkot”. Hát ilyen drága ember ez a Feri. Ha Burány beadta volna a derekát, a Párbeszéd parlamenti frakciója is megszűnt volna, lévén, oda delegálták a szocialisták, hogy meglegyenek elegen. Nehéz lehet mostanság eldönteni egy ellenzékinek, hogy a koronavírustól vagy a nagy machinátortól féljen-e jobban.


