Külföld
Éjjeli csapás sújtotta Ukrajnát
Hét rakétával és több mint 60 drónnal támadott az orosz hadsereg

A légierő parancsnokságának hétfői Telegram-jelentése szerint a légvédelem 57 drónt lelőtt, illetve rádióelektronikai eszközök bevetésével az eredeti pályájukról eltérített. A közlemény szerint 9 helyszínen 15 drón célba talált. A hivatalos jelentés szerint „a rakétákkal kapcsolatos adatok pontosítása folyamatban van, ugyanakkor a rakéták lezuhanásáról vagy becsapódásáról nincs információ”.
Két ember megsebesült, legkevesebb tíz családi ház és gazdasági épület megrongálódott a Harkiv megyei Prikolote települést ért éjszakai légicsapásban – közölte az Interfax-Ukrajina hírügynökség a megyei ügyészség sajtószolgálatára hivatkozva. Háborús bűncselekmények elkövetése miatt előzetes nyomozás indult.
Két ember megsebesült, és jelentős károk keletkeztek a polgári infrastruktúrában az északkelet-ukrajnai Szumi térségét ért támadás következtében – jelentette Telegram-csatornáján a Nemzeti Rendőrség. Megrongálódott három többszintes lakóház, hét családi ház, és elektromos távvezetékekben, raktárakban, garázsokban, gépjárművekben, keletkeztek károk.
Az ellenséges csapások újabb sorozata több régióban újabb károkat okozott az energetikai létesítményekben – jelentette hétfőn az ukrán energiaügyi minisztérium a Telegram-csatornáján. Hétfőn Ukrajna legtöbb régiójában az ipari fogyasztók és a vállalkozások számára áramkorlátozási ütemterveket vezetnek be, de a lakossági fogyasztókat is érintheti majd az áramszünet.
Az Ukrenerho nemzeti energetikai Zrt. közleményt adott ki amelyben arra kéri a fogyasztókat, hogy tekintettel az időjárási körülményekre és az orosz támadások következményeire, korlátozzák a nagy teljesítményű elektromos készülékek használatát, és az energiaigényes folyamatokat tolják ki az éjszakai időszakra, amikor a kisebb a villamosenergia-rendszer terhelése.
Ukrajna második legnagyobb városában, Harkivban áramellátási problémák miatt a hét végén nem közlekedett a metró, az állomások óvóhelyként üzemeltek. Hétfőn délelőtt a közel 40 km hosszú hálózat mindhárom vonalán elindultak a szerelvények – közölték ukrán hírforrások a városi tanács Telegram-bejegyzése nyomán. Ugyanakkor figyelmeztették az utazóközönséget, hogy amennyiben a feszültség a megengedett szint alá csökken, újra felfüggesztik a közlekedést.
