Vélemény

2019.
október 28.
4:22
Jobbágyi Zsófia
Jobbágyi Zsófia

Inverz

ĀNe lépjen ide be senki, aki nem ismeri a geometriát! – állt az ókori Athéntól néhány kilométerre felállított platóni akadémia bejáratán a felirat

2019.
október 28.
4:21
Boros Imre
Boros Imre

A monopolista ár és a versenyképesség

ĀVannak dolgok, amiknek változniuk kellene, de mégsem változnak, mert akik a változatlanságban érdekeltek, elég befolyással bírnak, hogy ne történjen semmi

2019.
október 28.
4:20
Tamáska Péter
Tamáska Péter

Szovjet vérnyomok

ĀElfogadott tétel közember s többnyire a történész számára is, hogy a második világháborút a Szovjetunióval együtt kirobbantó náci Németország tudatosan, a felsőbbrendű faj nevében készült fel a keleti területeken a népirtásra

2019.
október 28.
4:19
László Tamás
László Tamás

Az ország „arca”

ĀNagy Lászlóhoz kötik a következő történetet: Ebédelt egy asztaltársaságban, amikor megkérdezték tőle, hogy szerinte milyen a magyar? „Semmilyen!” – válaszolta állítólag a költő a leves kanalazása közben

2019.
október 26.
4:43
Szerencsés Károly
Szerencsés Károly

Altudat

ĀAki a csalást alkalmazza, elfogadja, annak már csak egy lépés az erőszak

2019.
október 26.
4:43
Faggyas Sándor
Faggyas Sándor

Európa megtagadói (6.)

ĀA Der Spiegel című balliberális német hetilap egyik nyári száma címlapján mutogatta az „Európa-kapitánynak” titulált Carola Racketét

2019.
október 26.
4:42
Kő András
Kő András

A névjegykártya

ĀÜlünk az októberi nyárban a Duna-menti teraszon a barátommal, az arcán rejtélyes mosoly. Vajon milyen titkot tartogat a mosolya – gondolom –, milyen újabb tárgyat talált, amit meg akar osztani velem?

2019.
október 26.
4:42
Szalai Attila
Szalai Attila

Felülírt Biblia

ĀA brit bíróság döntése tehát azt sugallja, hogy „a Teremtés Könyvének 1.27 pontjában való hit” és „a transzgenderizmusban való hit hiá­nya” együtt elegendő alapot szolgáltat arra, hogy az Egyesült Királyságban megbüntessenek valakit

2019.
október 26.
4:42
Kruppa Géza
Kruppa Géza

Elvarázsolt város

ĀBudapest varázslatos város – kiál­tott fel elragadtatva Tom Hanks, miután egy forgatás alkalmával újra nálunk időzött

2019.
október 26.
4:42
Galsai Dániel

Öröm és bánat

ĀFricska. Már kora reggeltől kerestem, kutattam, de nem leltem

2019.
október 25.
4:17
Rab Irén

A manipulált Nagy Teszt

ĀAz összefogás nem vet fel morális problémákat egyetlenegy momentumos szavazóban sem, hiába támogatja pártja Gyurcsány jelöltjét, akinek neve mellett a Jobbik logója is ott virít

2019.
október 25.
4:16
Felföldi Zoltán

A modus vivendi elgáncsolói

ĀHa nekimennek hőseinknek, példaképeinknek, jelképeinknek, szobrainknak, emlékműveinknek – például a német megszállás áldozatainak emléket állító, Szabadság téri szoborcsoportnak – azokat meg fogjuk védeni

2019.
október 24.
4:45
Veczán Zoltán

Suszterból primadonna

ĀMíg Magyarországon és a külhoni nemzetrészek kö­rében az 1956-os forradalmunk ünneplése zajlik, közben – hosszas huzavona után – úgy tűnik, lassan lesz új kormánya Romániának

2019.
október 25.
4:18
Nagy Ottó

Megint egy lépés előre

ĀVolt, aki annak idején kipróbálta az iskolába menetel egyik speciális módját, nevezetesen hogy egyet előre, kettőt hátra. Aztán fél perc után megunta és szépen elballagott az iskolába

2019.
október 25.
4:16
Lóránt Károly

Keleten a helyzet

ĀAz új vagy kulturális baloldalt nem érdeklik a szociáldemokrácia hagyományos céljai, politikájuk középpontjában a hagyományos társadalmak alapjainak lerombolása áll

2019.
október 25.
4:13
Galsai Dániel

A semmi ideológusa

ĀFricska. Járjuk egy picit körbe ezt a „Stadion Stop!” nevezetű főpolgármesteri csodafegyvert

2019.
október 24.
4:45
Kondor Katalin

Van lejjebb…

ĀValószínű, sokan álmunkban sem gondoltuk volna, hogy megtörténhet velünk az, ami megtörtént október 21-én az Országgyűlésben, amelyet a legalpáribb kocsmai viselkedés szintjére süllyesztett az ellenzék

2019.
október 24.
4:42
Domonkos László

Babonák napja

ĀAz iskolában azt tanították, hogy 1912. május 23-a a vérvörös csütörtök

2019.
október 24.
4:40
Bencze Izabella

Névjegykártya

ĀSzent István forog a sírjában, hogy ilyen Hadházy-félék ennek a háznak a padsoraiban helyet kaptak

2019.
október 24.
4:40
Csizmadia László

Bukott politikusok kísértetjárása

ĀHa Karácsony Gergely szerint Tarlós István díszpolgári címet érdemel, akkor mondhatjuk, hogy szerintünk is, de nem az ő kezéből

2019.
október 24.
4:36
Galsai Dániel

Szigorú számok

ĀFricska. Csinos kis adatgyűjteményt markolt össze a Karc FM rádió