Kultúra
Új albummal tér vissza az Apparat
Budapestre érkezik az elektronikus zene

Hat évvel a Grammy-díjra jelölt LP5 című albuma után Sascha Ring, azaz Apparat 2026 elején jelenteti meg A Hum of Maybe című lemezét, amelyet egy teljes zenekaros turnén fog bemutatni, ennek egyik állomása a magyar főváros – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
Apparat az elmúlt években az élő elektronikus zene egyik legfontosabb előadójává vált. Utolsó zenekaros turnéja éppen a pandémia idején ért véget, amikor a világ koncertélete leállt. A zeneszerző neve emellett sokaknak a Netflix Dark című sorozatának főcímdalából lehet ismerős, amely Apparat melankolikus, atmoszférikus világát milliókhoz juttatta el.
Az új albumot Apparat régi alkotótársával, Philipp Johann Thimm-mel készítette, és tovább viszi azt a hangzásvilágot, amely az elmúlt években világszerte kultikus státuszba emelte: finom elektronikus textúrák, organikus hangszerek és egyedi, érzelmes énekformálás keveredik benne.
Apparat számos alkalommal játszott már Magyarországon, legutóbb 2023-ban a Sziget fesztiválon a Moderat supergroup tagjaként, egy évvel korábban – szintén a Moderattal – a Budapest Parkban zenélt. Szólóban 2019-ben a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon is fellépett.
Pályája 1996-ban indult techno vonalon, később a lágy ambient zenék világában kötött ki. A kétezres évek elején együtt dolgozott a neves producerrel, Ellen Alliennel, 2003 óta pedig rendszeresen vonul stúdióba a Modeselektor tagjaival, Gernot Bronserttel és Sebastian Szaryval, akikkel létrehozta a Moderat elnevezésű projektet. A Moderat zenéjét több filmben felhasználták (például a Natalie Portman főszereplésével készült Annihilation című sci-fiben).
Míg korábbi szólóalbumain (Walls – 2007; The Devil's Walk – 2011; Krieg und Frieden – 2013) Apparat inkább az ambient, néhol már-már a neoklasszikus zsáner felé kalandozott, 2019-es LP5 című lemezén a csellista Philipp Thimm mellett harsona, trombita, szaxofon, hárfa, nagybőgő és egyéb húros hangszerek is szerepet kaptak.
2012-ben Lev Tolsztoj Háború és béke című művének színházi adaptációjához készített zenét. Alkotótársa volt az olasz Mario Martone is: utóbbi rendezésében a Leopardi című mozi 2014-ben megnyerte a Velencei Filmfesztivál Premio Piero Piccioni filmzenei díjat, majd egy évvel később a Dustin O' Hallorannal közös filmzenével ismét győzött Velencében, ezúttal a Soundtrack Stars Awardot nyerte meg Drake Doremus Equals című filmjével.
