Vélemény

2022.
október 14.
15:22
Domonkos László
Domonkos László

Nyomásgyakorló Dávid kalandjai

ĀEgy nagykövet és a New York Times munkatársa között legföljebb annyi a különbség, hogy az előbbi három-négyszer szebben vigyorogva végzi ugyanazt, mint a másik

2022.
október 14.
11:43
G. Fehér Péter
G. Fehér Péter

Arabia felix

ĀVége van már azoknak az időknek, hogy Rijádban úgy táncoljanak, ahogy Washingtonban fütyülnek. De azt is mondhatnánk, hogy Rijádban csak egyszer volt tevevásár, méghozzá 2014-ben

2022.
október 14.
6:31
Galsai Dániel
Galsai Dániel

Egy Gréczy-kép keret nélkül…

ĀFricska. A tablókép szélén maga a szenátor úr áll, aki – csaknem hatvanévesen – a kompánia Benjáminja. A többiek, nagyjából tízen, jóval hetven fölötti, a szocializmus barázdáit arcukon viselő aktivisták

2022.
október 13.
18:29
Petrin László
Petrin László

Európa romlott szíve

ĀBrüsszel az elmúlt években is tele volt korrupciós botrányokkal. Furcsamód az összes érintett politikus Soros bizalmi köréhez tartozik

2022.
október 13.
8:59
Bán Károly
Bán Károly

Gördülő dollárharc

ĀLehet ezt a kijelentést csűrni-csavarni, így vagy úgy, de ha ennek a pénznek semmi köze a parlamenti választáshoz, a kampányhoz, akkor júniusban a pénz megérkezését mégis miért hozta összefüggésbe a választási elszámolással?

2022.
október 13.
7:00
Galsai Dániel
Galsai Dániel

Bródy ismét…

ĀFricska. Azért rettenetes kín velük kommunikálni, mert igazából nem lehet velük kommunikálni! Reménytelen

2022.
október 12.
15:18
Nagy Ervin
Nagy Ervin

Együttműködni a baloldallal? De kivel?

ĀDe hogy is lehetne azzal vitázni, aki otrombán sérteget? Miképp is lenne lehetséges azzal együttműködni, aki nem a hazai, hanem bizonyos külföldi érdekeket képvisel? Azokkal kellene vitázni, akik akasztással fenyegetnek?

2022.
október 12.
6:49
Kerékgyártó György
Kerékgyártó György

Nyugat és Kelet

ĀManapság gyakran tűnik úgy, mintha a Kelet a Nyugattal csapna össze, és ebben Magyarország helyét át kellene gondolni. Miért kellene? Ezer éve ott van a helyén

2022.
október 11.
14:35
Keresztúri F. Áron

A kijevi következmények következménye

ĀEbben a furcsa háborúban az oroszok Kijev környékéről történt márciusi kivonulása után a két elnök személyesen hagyhatta jóvá a háttérmegállapodást az ukrán főváros elleni támadások leállításáról és a krími híd sérthetetlenségéről

2022.
október 11.
12:03
Brém-Nagy Ferenc

Ami összetart

ĀEgy érdekek mozgatta, vélemény- és érzékelési buborékokba záródó világban mit mondjunk Assisi Szent Ferencről vagy éppen Árpádházi Szent Erzsébetről? Hogy túltengett bennük a felesleges és valószerűtlen együttérzés?

2022.
október 10.
14:01
Lóránt Károly

A polgárháború előérzete

ĀA geopolitika alapjai (5.). A nyugati modern politikai berendezkedés legfontosabb doktrínája a mondializmus elmélete, az emberek életének olyan szervezése, amelyben nem lehetnek nemzetállamok, szuverenitás és nemzeti érdekek

2022.
október 09.
12:00
Vitéz Ferenc

A labirintus helye

ĀSzobakatedra. Tanítás közben nem először szembesülök a problémával, hogy nem is olyan egyszerű feladat, ha érthetővé szeretnénk tenni a posztmodern fogalmát és jelenségét

2022.
október 08.
17:13
Kő András

Az arcról

ĀAzt hiszem, a mosoly a legerőteljesebb az arc összes gesztusai közül. De az ellenzéki képviselők a parlamentben ezt nem ismerik. Kár…

2022.
október 11.
6:44
Galsai Dániel

Ákos esküje

ĀFricska. Továbbra is mérhetetlenül megveti a demokratikusan választott országgyűlést, de azért egy picit beleszáll, nem megy vissza kutyákat oltani, tehenek ellését levezetni, inkább elfogadja azt a nyamvadt bő egymilliót havonta

2022.
október 10.
8:55
Bogár László

Ami a csövön kifér

ĀA két kis videórészletből az mégis egyértelműen kiderül, hogy az amerikai birodalom stratégiai érdekeivel teljesen egybevág a gázvezetékek működésképtelenné tétele

2022.
október 09.
8:24
Kondor Katalin

Káoszkeltők társasága

ĀA káoszkeltők világszerte nem nyugszanak. Beférkőznek a tisztességes leszbikusok, homoszexuálisok közé, belopódznak az óvodákba, egyetemekre, ha nem hívta őket senki, akkor is

2022.
október 08.
11:05
Sütő-Nagy Zsolt

Vastagbőr

ĀGyaníthatóan, maga is érzi szánalmas vergődését, ami miatt már saját táborában is leírták, és előbb Gyurcsányék, majd a szocialisták is bejelentették, hogy elég volt Karácsony ámokfutásából

2022.
október 08.
7:17
Galsai Dániel

Snóbli-díj

ĀFricska. Nem akarom elolvasni Erneaux egyetlen könyvét sem. Maradok Csehovnál, Nagy Lászlónál, Molnár Ferencnél, Csurkánál – ők ugyanis valóban a valós világot dolgozták fel...

2022.
október 07.
9:14
Vitéz Ferenc

Menekülés

ĀKétperces. Kíváncsi volt, milyen menekülési lehetőséget kínálhat a hirdetés, így tovább olvasta. „Nyaraljon egy egzotikus karibi országban, az örök napsütés hazájában!”

2022.
október 08.
6:52
Szerencsés Károly

Szögesdrót

ĀSztálin kötélnek állt, mert Hitlertől többet nem várhatott, mint amit Churchill ígért. És sokkal többet ígért, mint ami azon a cetlin szerepelt. Egész Közép-Európát Berlinig, a Balkán nagy részét és ki tudja még mit

2022.
október 07.
9:12
Petrin László

Afrika liberálbolsevik erők fogságában

ĀA napnál is világosabb, csak Brüsszel nem hajlandó beismerni, az illegális migráció legfőbb oka a volt gyarmatok függésben tartása, sarcolása, kirablása. E téren Franciaország, a liberális bezzegország éllovasnak számít