
Fogadjunk!
ĀFricska. Húsz év nyom nélkül nem múlik el. A beteg jobb esetben meggyógyul, a kisgyerek felnő, a részeg kijózanodik
ĀFricska. Húsz év nyom nélkül nem múlik el. A beteg jobb esetben meggyógyul, a kisgyerek felnő, a részeg kijózanodik
ĀValahol érthető, hogy Jávor Benedek nem fogalmaz meg nagyratörő terveket. Groteszk is lenne
ĀAz átlag német azt hiszi, a magyarok még mindig posztkommunista diktatúrában élnek. Ami a kancellár visegrádiakhoz való viszonyát illeti, Alexandra Rybinszka szerint „Merkel csak az igent mondó partnereket tűri el”, s Orbánék túl szókimondók számára
ĀMég dübörög a kampány. A bevándorláspárti elit – ha csak látszólag és szavak szintjén is –, de végre érteni véli, hogy a migráció tényleg több mint globális probléma
ĀEgyre több információ kerül napvilágra a brüsszeli elit visszaéléseiről, korrupciós botrányairól
ĀFricska. „Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?”– írá Vörösmarty Mihály a Zalán futásában, pedig nem is ismerte Szekeres Imrét
ĀA magát hazafinak tartó, a mai hatalmat patkánykormányozó szocialista politikus, az MSZP EP-választási kampányát vezető Ujhelyi István badacsonyi nyaralóiról írtunk cikket mai számunkban
ĀMára a csúcsjelölti rendszer kezd hagyománnyá válni, és ennek jegyében hívták vitára a parlament nyolc frakciójából a legnagyobb hat frakció csúcsjelöltjét
ĀEurópában a pártpolitizálás sajnálatos módon a társadalmi és gazdasági érdekek fölé kerekedett
ĀDél-Afrika választásra jogosult polgárai nem szépen és nem is csendben, de újra megszavazták a következő ötéves ciklust a néhai Nelson Mandela elnök pártjának, az 1994 óta kormányzó ANC-nek
ĀHogy mi itt a tévedés? Hát sok minden. A címben szereplő két szó arra vonatkozik, ami a világban mostanság folyik. Ami a tévedéseket illeti, másból sem állunk ki
ĀHiába kiáltanak a baloldalon szörnyű orbáni diktatúrát, annak nincs nyoma
ĀRövid hírként jelent meg a magyar sajtóban, hogy a német terrorelhárítás elfogott nyolc bosnyák származású német állampolgárt, aki az Iszlám Állam számára gyűjtött pénzt, majd azt továbbította a terrorszervezetnek
ĀFricska. Az MSZP kampánya olyan mint a vacsora villanyoltás után: erősen bizonytalan
ĀAz Ady által lesajnált kompországból hamarosan Kelet és Nyugat között hidat alkotó rangos állammá léphetünk elő, amennyiben az Új Selyemút részeként kínai hitelből megvalósul a Budapest–Belgrád modernizált vasútvonal
ĀA balliberális sajtó megint egy kisebbségi álláspontot akar többségi véleményként feltüntetni
ĀFricska. Nem akarom megvédeni az összes, rágógumiból összeragasztott celebet, de azért talán azokat, akik nem dőlnek be a gyurcsányi rémálomnak, illene békén hagyni!
Ā„Uraim: vehetik a papírt és a tollat a kezükbe, s már fogalmazhatják is lemondásukat.” A kemény javaslat gazdája: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök
ĀAmerika a szovjet hódoltság évtizedeiben a vágyak és ábrándok, a szabadság szivárványos ködében foszforeszkáló, csodás-varázsos univerzuma volt
ĀTrump veszélyes és kockázatos „küldetése” az, hogy megpróbálkozzon a lehetetlennel, és úgy bontsa le a globális birodalmat, hogy a nemzetállam megmaradjon
ĀNem, nem párbeszédet akarunk folytatni, hanem szavakba öntjük és leszögezzük a saját értékeinket, és nem hagyjuk, hogy minket és a gyerekeinket ezektől megpróbáljanak eltéríteni