Vélemény és vita

Cinizmus az unióban

Még dübörög a kampány. A bevándorláspárti elit – ha csak látszólag és szavak szintjén is –, de végre érteni véli, hogy a migráció tényleg több mint globális probléma

Létkérdés. Nálunk és máshol is. Bár őszinteségük igencsak gyenge alapokon nyugszik – mondhatni a politikai cinizmus csimborasszója. Tagadják is, ahol csak tudják, a felelősségüket, múltbéli véleményüket. Európa viszont nem felejt. Nem felejthet, mert ha mégis többségben maradnak az unió parlamentjében, úgy táncolnak majd vissza – ide a bökőt! –, mint az unió eddigi történetének leghazugabb képviselői.

Persze kampány van, az európai polgárok vasakarata pedig mindent felülír. A népszerűség pedig ilyenkor nagy úr. De bármilyen abszurd is, még mindig hallani azokat a szólamokat, hogy mindenkinek szolidárisnak kell lennie. Kérdés, hogy ki veszi ezt komolyan? Tévelygés ez, amelyet az uniós fősodratú média nagyban megtámogat. Pedig mindenkinek az lenne a legjobb, ha az egész migránspárti elit végre orra bukna. Ez Európa érdeke.

Megjegyzem, Európa, mint keresztény kulturális alapokon nyugvó kontinens, nem egyenlő az Európai Unióval. A vita és az érdekképviselet civilizált intézményrendszere ugyan, de nem ugyanaz. Ezt mindig érdemes leszögezni. Ezért is van szükség (valódi) reformokra, a „tilitoli” itt már kevés lesz. A migránspárti politikusok viszont zsigerileg képtelenek a változásra. De ha már a cinizmus! És szolidaritás… Fogjunk csak egy mérleget! Olyan régimódit, aminek két serpenyője van. Ha elkezdjük belerakosgatni az egyik serpenyőjébe az uniós csatlakozásunk óta eltelt időszak pozitív történéseit, a másikba pedig a negatívumokat – nos, akkor nem vagyok benne teljesen biztos, hogy nagymértékben az előbbi felé billenne el a mérleg. Mert komoly támogatási pénzeket kapunk ugyan a közös kasszából, de mindeközben felvásárolták, majd leépítették a magyar tulajdonban lévő gyárakat, illetve az élelmiszer-feldolgozó üzemeket. Külföldi multicégek árasztották el termékeikkel a piacokat, nyugat-európai nagy bankok szippantják ki évről évre a milliárdos hasznot hazánkból.

A gazdasági függetlenségünkkel párhuzamosan mindeközben egyre inkább beszűkült a politikai szuverenitásunk is. S mindez a kapitalizmus attribútumának, a versenyhelyzetnek köszönhetően. A történelmi hűség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy ez a verseny ahhoz volt hasonló, mint amikor egy amatőrökből álló falusi kiscsapat nekifeszült egy válogatottakkal teletűzdelt NB I.-es gárdának egy első fordulós kupameccsen. Lehetőség és esély elméletben volt és van, de a gyakorlat percek alatt megmutatja a valódi erőviszonyokat.

De ha ugyanezen mérleget arra használnánk, hogy megmérjük vele, hogy kinek milyen mértékben „érte meg” az unió bővítése, akkor viszont bizonyos vagyok benne, hogy Németország (és a többi nagy nemzet) felé billenne a mérleg. Ugyanis a kelet-európai bővítés nemcsak lehetőség volt a belépők részére, hanem piacszerzés is a régiek, de leginkább a nagyok számára. Az, hogy az unió mind gazdasági, mind pénzügyi, mind pedig életszínvonalbeli értelemben is kétsebességű: tény. És megcáfolhatatlan. Tehát vannak, akik előrébb tartanak, mint például mi, és ezt az állapotot bizony nem restek kihasználni. Urambocsá’, fenntartani.

Mindenesetre a történet úgy lesz kerek, ha kitérünk arra a folyamatra is, amely a német állampolgárok orra előtt zajlott le. Németországnak (és a többi nagy nemzetnek) jó üzlet volt a keleti integráció. A piacbővítés, az exportlehetőségek kiterjesztése, az olcsó munkaerő kihasználása sokat hozott a konyhára. A profit volt a cél mindenek felett. Szolidaritás? Ugyan. És ugyanez igaz a migrációra is. Cinizmus ez a javából! Mert miért is kellene a keleti integráció nyerteseinek részt venniük a migrációs probléma megoldásában, amin a keletiek már négy éve dolgoznak? És amelyek folyamatosan jelzik, ha ez így megy tovább, az nem lesz jó senkinek, még az eddigi nyugati nyerteseknek sem.

Kapcsolódó írásaink

Kacsoh Dániel

Kacsoh Dániel

Néptelen vádak

ĀValahol érthető, hogy Jávor Benedek nem fogalmaz meg nagyratörő terveket. Groteszk is lenne

Tamáska Péter

Tamáska Péter

Merkel és mi

ĀAz átlag német azt hiszi, a magyarok még mindig posztkommunista diktatúrában élnek. Ami a kancellár visegrádiakhoz való viszonyát illeti, Alexandra Rybinszka szerint „Merkel csak az igent mondó partnereket tűri el”, s Orbánék túl szókimondók számára

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom