Vélemény és vita
Imre kikotyog
Fricska. „Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?”– írá Vörösmarty Mihály a Zalán futásában, pedig nem is ismerte Szekeres Imrét
A szocialisták bajkeverője szerencsére ismét feltűnt. Az egykori Veszprém megyei KISZ-titkár, később honvédelmi miniszter csillaga akkor kezdett leáldozni, amikor erősen ittasnak látszó állapotban beszélt összevissza a Gripen gépek átvételének ünnepségén. Most reaktiválta magát, és ismét lisztet öntött a ventilátorba. Egy lakossági fórumon sikerült elkottyantania, hogy bíz’ a szocik már 2009-ben kaptak információkat a migránsinvázióról, sőt néhány tisztet francia kiképzésre is küldtek, Észak-Afrika miatt. Ezzel ki is végezte a 2015 óta zajló balliberális mantrát, mely szerint a migráció csak a Fidesz találmánya. A délceg hadfi ráadásként az akkori stratégiáját is vázolta: „Be kellett volna mutatni, hogy milyen inkompetens kormánya van Magyarországnak egy ilyen nehéz időszakban”, azaz lejáratni azt, aki a problémát kezelni akarja. De jó, hogy ismét köztünk vagy, Imre.