
Kulturális dolláreső
ĀAz országgyűlési választáson csak pártok indulhatnak, jelölő szervezetek csak pártok lehetnek, ergo mivel a párt külföldi szervezettől – annak jogi státusától függetlenül vagyoni hozzájárulást nem fogadhat el

ĀAz országgyűlési választáson csak pártok indulhatnak, jelölő szervezetek csak pártok lehetnek, ergo mivel a párt külföldi szervezettől – annak jogi státusától függetlenül vagyoni hozzájárulást nem fogadhat el

ĀSzaporodnak azok a jelenségek, amelyek az együttélés elemi követelményeit sem tartják be, nem tisztelik a másikat, sőt, olykor gyűlölik is, valamint folyamatosan provokálják

ĀFricska. Természetesen szó sincs az abortusztörvény szigorításáról, senki sem akar a nőknek „a méhében turkálni”, ahogy ezt valamelyik emancipált, militáns, nőjogi közíró hölgy korábban oly' gusztustalanul megfogalmazta!

ĀA skandináv emberek bírják a hideget. Az állítás közhelynek számít, de mint tudjuk, a puding próbája az evés. A próba ideje rövidesen elérkezhet

ĀFricska. Igazából még azt is szeretném elhinni, hogy a Mikulás hozza az ajándékot, de azért akkor is megkérdezem, hogy az a szegény rénszarvas hogy tud eljutni egy éjszaka alatt a világ összes gyerekéhez?

ĀA történelmi töredezettségűvé vált baloldal egymással is civakodó szereplői jól láthatóan egy évtizedes lemaradásban vannak a kormánypártokhoz képest

ĀEurópa vezetőinek, nemzeteinek fel kell ismerniük azt, hogy az eredendő gyökereivel, elsősorban a kereszténységgel kapcsolatos önfeladása, sőt, sok vonatkozásban a vele való szembefordulása és szakítása végzetes lehet

ĀVan ebben az egész közösségi költségvetésdiben egyféle látszatkeltés, amellyel a megválasztott városvezetés foglalkoztatni igyekszik az közönségét, mondván, valamennyi pénzt elkülönítünk, és várjuk a javító ötleteidet

ĀA geopolitika alapjai (2.). A geopolitikusok képesek megérteni nemzetük és országuk helyét, és ők azok, akik a legjobban meg tudják fogalmazni a jövőre vonatkozó szilárd és hatékony stratégiákat
ĀFiatalok, ambiciózusok, sok (egyre több) köztük a magyarul nem vagy alig beszélő, színes bőrű idegen. (Még ők a legilledelmesebbek és legszerényebbek.)
ĀAz egész történet másik fontos dimenziója, ami akár döntő is lehet, hogy a háború drámai módon éppen azt mutatja meg, hogy a Nyugat nemcsak hogy nem egységes, de alapvető stratégiai eltérés van Európa és Amerika között
ĀSekélyes és a dolgok teljes leegyszerűsítését jelentik, azon állítások, amelyek csak és kizárólag a Brüsszel által jogtalanul visszafogott helyreállítási pénzek ügyével magyarázzák Varsó újbóli baráti hangnemét Budapesttel
ĀPesszimistább perceimben hajlamos vagyok elfogadni, hogy az emberiség történelme nem más, mint a fennen hirdetett – mindig nemes – törekvések és a kiábrándító valóság közti eltérés
ĀFricska. Úgy tűnik, eljött az igazság pillanata: a Svéd Demokraták nevű bevándorlásellenes párt megsokszorozta korábbi támogatottságát, ezzel fölborította a svéd politikai sakktáblát
ĀKétperces. Mindenki a másikat szidja, pedig lehet, hogy csak rosszul ébredt, vagy retteg a főnökétől, aki otthon el van nyomva, ezért a munkahelyen éli ki a hatalmi késztetéseit
ĀItt van az íróasztalomon a nemrégen megjelent Meseszótár, meséink azon szavainak, kifejezéseinek gyűjteménye, amelyek a mai gyerekek és felnőttek szókincsében már nem élnek
ĀFricska. A megveszett szerzőnek nincsenek gyökerei (vagy kiirtotta őket), fogalma sincs a hagyományok összetartó erejéről, nem tudja, hogy milyen tisztelet övezte II. Erzsébetet a „brit adófizetők” részéről
ĀLáthatjuk, hogy az oroszok keményfejűek. Szankciókra szankciókkal válaszolnak. Európa lakossága szenved, miközben világosan látja, hogy ezt a háborút egyik fél sem nyerheti meg
ĀSzobakatedra. Most viszont nem egy megszállt országról, hanem egy megszállt világról beszélhetünk, amikor olyan – a náci megoldásokra emlékeztető – jelenségekkel szembesülünk
ĀKorner. Ideje a többi labdajátékban is nagyobb figyelmet szentelni a digitális eszközöknek. A játékvezetők szeme nem elég már a kosárlabdában sem
ĀMa már nem kell hosszasan magyarázni, hogy a szankciós politika hogyan lehetetlenítette el az addigi kereskedelmi kapcsolatokat, és gyengítette le Európa gazdaságát. Az energiahiány egyre gyűrűzik