A sportban az a jó, hogy jellemzően fehér vagy fekete. Valaki vagy győz vagy veszít. Az események meglehetősen egyértelműek. Különösen, amióta tucatnyi kamera veszi a versenyeket. A különböző szögekből mutatott ismétlésekben (ráadásul lassításban) meg lehet csodálni a mozdulatok eleganciáját, az erőfeszítés mértékét, az arcokon látszik a koncentráció. A sportközvetítések 21. századi technikája – hála az égnek – sok mindennel gazdagította a szurkolói élményeket.
Különösen a labdajátékokban – ahol a bíró szeme („szemüveget a bírónak!”), esetleges elfogultsága sokat nyomot a latban – üdvös, hogy ma már a tévéfotelból magunk is meg tudjuk ítélni, tényleg volt-e lábra lépés, gáncsolás vagy a „sértett” játékos csak megjátszotta a buktatást, amikor már nem tudta megjátszani a labdát. Mindig is sejtettük, hogy a labdarúgók drámai színészek, de most már látjuk is. Mostantól a nagy előadások vélhetően csökkenni fognak. Épp a szerdai Bajnokok Ligája körben kapott jogosan második sárga lapot (azaz pirosat) a büntetőterületen belüli műesésért a portói Mehdi Taremi.
A lebukások pedig használnak a sportágnak. (Nem beszélve arról, hogy ellenkező értelemben, a durva belépők, sérülésveszélyes ütközések is jobban meg- és elítélhetők.) Ideje a többi labdajátékban is nagyobb figyelmet szentelni a digitális eszközöknek. A játékvezetők szeme nem elég már a kosárlabdában sem. Ott is felütötte a fejét a színészkedés. „A legnagyobb állatok úgy színészkednek, hogy az undorító” – nyilatkozta keserűen a magyar válogatott kosárlabdázó Keller Ákos, a kölni Európa-bajnokságon. „Nem szeretem, de ezzel együtt kell élni” – tette még hozzá. Hát, talán már nem sokáig. Minél több lassítást, visszajátszást mutatnak, annál biztosabb a lelepleződés itt is. A kosárlabdát talán nem uralja évtizedekig a sportszerűtlen színészkedés.
A szerző szerkesztő