László Tamás

Vélemény és vita

Apokaliptikus idők

Ha közvetlen jelenkorunk meghatározó történéseire gondolunk, sokakban sejlik fel Szent János Jelenések Könyvében szereplő Apokalipszis négy lovasa: a Járvány, a Háború, az Éhínség és a Halál. Valóban itt ólálkodik még mindig a koronavírus-járvány, a szomszédunkban háború dúl, ennek következtében élelmiszerhiány fenyeget, és energiakrízis lép fel (amelyről János apostolnak még sejtelme sem lehetett), és mindezek következménye maga a halál, a pusztulás. A szörnyű kép végidőket sejtet, mintha az utolsó ítélet következne. A hívő ember számára azonban mindez egészen mást jelent, a vég helyett valaminek a kezdetét. Pilinszky János Introitusz című versében pont erről beszél. Már maga a cím – Introitusz – a kezdetről, pontosabban a szentmise kezdetéről szól. A legszentebb áldozat bemutatásáról, Jézus kereszthaláláról és harmadnapon történő feltámadásáról, az Eucharisztiáról, ami Jézus jelenvalóságát mutatja meg.

Pilinszky János: Introitusz 

Ki nyitja meg a betett könyvet?
Ki szegi meg a töretlen időt?
Lapozza fel hajnaltól-hajnalig
emelve és ledöntve lapjait?

Az ismeretlen tűzvészébe nyúlni
ki merészel közülünk? S ki merészel
a csukott könyv leveles sürüjében,
ki mer kutatni? S hogy mer puszta kézzel?

És ki nem fél közülünk? Ki ne félne,
midőn szemét az Isten is lehúnyja,
és leborúlnak minden angyalok,
és elsötétűl minden kreatúra?

A bárány az, ki nem fél közülünk,
egyedül ő, a bárány, kit megöltek.
Végigkocog az üvegtengeren
és trónra száll. És megnyitja a könyvet.

Pilinszky, a lélek és a hit, a bűntudat és a túlélés szerzője így írt egy esszéjében az Introitusz mondanivalójáról: „A végítélet várását nem utolsósorban táplálja a belénk oltott valóságvágy. Hogy színről színre lássuk végre: mi is volt történetünk igazi sorsa, természete. A végítélet ilyen értelemben nem egyéb, mint a tiszta jónak, vagyis a főszereplőnek, Isten Bárányának »színeváltozása«: a dolgok és történések láthatatlan tengelyének boldog felismerése.”

Az eszkatológikus mondanivalón túl van ennek a, valóban apokaliptikusnak tűnő helyzetnek mindennapi történesekre, cselekvésre lefordítható mondanivalója. Ez egy gondolatban így foglalható össze: változtatni kell az életünkön, annak minden elemében, vagyis meg kell térni. A megtérés eredendően a gondolkozás- és életmódunk megváltozására, a mély, belső átalakulásra („metanoia”), a valódi ráébredésre, annak megtapasztalására használatos szó. A megtérés nem valamiféle érzelmi alapállás, hanem egy határozott döntéshozatal, tehát a megtérés egy szilárd belső elhatározást követő gondolkodás-, magatartás- és életmódbeli változást jelent. Méghozzá radikális változást globális, nemzeti és egyéni szinten egyaránt.

A világ, benne a mi szempontunkból Európa sodródását, süllyedését meg kell állítani! Európa vezetőinek, nemzeteinek fel kell ismerniük azt, hogy az eredendő gyökereivel, elsősorban a kereszténységgel kapcsolatos önfeladása, sőt, sok vonatkozásban a vele való szembefordulása és szakítása végzetes lehet. A ránk törő négy lovas megmutatja azt, hogy itt egy öngerjesztő negatív szinergiajelenségről, ördögi körről, sőt örvényről van szó, amivel szemben hasonló, sőt, ha lehet, még erősebb pozitív szinergiát okozó energiákat kell mozgósítani.

Mit jelent mindez a nemzet, a közösségek és az egyén szintjén? Az Isten, haza, család együttműködő, szinergikus kapcsolatát kell megerősíteni. Ebbe beletartozik az istenhit közösségi megélése – amelyre a tavalyi Eucharisztikus Kongresszus gyönyörű példa volt –, de ugyanide sorolhatjuk azt az össznemzeti imádságot, ami jelenleg is folyik a háború megszüntetése és a béke megvalósítása érdekében, tízezrek kapcsolódtak bele köztereken, templomokban és otthonokban egyaránt. Nemzeti szinten különleges fontosságú a jövő nemzedékekért viselt felelősség erősítése a közoktatás-nevelés minden szintjén – sőt a családjainkban is. Ez ma az apokalipszis elleni, legerősebb fegyverünk lehet. A társadalom – és a költségvetés – által kiemelten megbecsült pedagógusok tudásuk, gyermekszeretetük legjavát tudják nyújtani, az oktatás-nevelés terén végzett odaadásukkal olyan fiatalokat nevelhetnek, akik bármilyen válsághelyzetben megállják a helyüket, nem sodorja el őket semmiféle forgószél, jöjjenek akár az apokaliptikus lovasok, nem ijednek meg tőlük.

A nemzet megtartó erejét az elmúlt évtizedben megtapasztaltuk, legyen szó a határokon átívelő nemzetegyesítésről, a határaink és a nemzeti érdek következetes védelméről számtalan ügyben. Mindez a viták vállalását is jelentette, amikor a mainstreammel (fősodorral) szembe kellett szállni, most legfrissebben az energiakrízis leküzdésében. Európát az egészségesen versengő nemzetek Európájaként képzeljük el, mivel hisszük azt, hogy a nemzet nem pusztán történelmi, földrajzi, nyelvi képződmény, hanem lelki, magasabb rendű küldetése is van.

A családjaink terén nagyon sokat tettünk, de a legfőbb áttörést az jelenthetné, ha a házasságok még erősebb szövetségekké válnának, így vállalva a jövő érdekében gyermekeket. Az a rendkívül egyszerű állásfoglalás, miszerint „az apa férfi, az anya nő, a gyermekeinket pedig hagyják békén”, a Teremtés könyvében gyökeredzik, amelynek az emberképe örök érvényű: „Isten az embert férfinak és nőnek teremtette, (…) és ketten egy testté lesznek.” Ez az „egy testté válás” egy életre szóló kihívás és gyönyörű program. A gyermekeinknek szóló legszebb örökség, ha látják, hogy a szüleik szeretik egymást. E téren még nagyon sok személyes megtérésre, kiengesztelődésre van szükség…

És most térjünk vissza Pilinszky versére! Feltoluló és szinte kétségbeesett kérdései a mi kérdéseink! A „betett könyv” mi magunk is vagyunk, akik becsuktuk az életünket külső kényszerek – a fogyasztásra berendezkedett liberális világ – hatására. Nem keressük azt, hogy mi az Isten terve velünk személyesen, kisközösségben, nemzetben. Nagyobb távlatban a „betett könyv” és a „töretlen idő” hajaz Fukuyama tételére, miszerint a liberális demokrácia eljutott a végső formájáig és győzedelmeskedett. Látjuk ezt a „győzelmet”: az Introitusz-beli tűzvész tombol a világban, elszabadultak az apokalipszis lovasai. Az idő nem meghajolni, de megtörni látszik, ami új cselekvésre, megtérésre, ha kell, visszafordulásra készteti az egész világot, annak minden részét, benne a nemzeteket és az egyes embert is.

Ki ne félne az ilyen kiélezett, válságos helyzetben, „midőn szemét az Isten is lehúnyja, / és leborúlnak minden angyalok, / és elsötétűl minden kreatúra”? És itt van a keresztény válasz, a magyar, de talán a világirodalom legszebb megváltásképe: „A bárány az, ki nem fél közülünk, / egyedül ő, a bárány, kit megöltek. / Végigkocog az üvegtengeren / és trónra száll. És megnyitja a könyvet.” Ez a mi hitünk, a megváltásmegtörtént, Jézus itt van közöttünk, és nem hagy el minket a világ végezetéig. Ezért nem félünk az apokaliptikus lovasoktól, sőt köszönettel tartozunk nekik, hiszen megtérésre késztetnek minket.

A szerző építész, volt országgyűlési képviselő