Vélemény

2023.
augusztus 13.
11:01
Kondor Katalin
Kondor Katalin

A rend halála

ĀOlvasom, hogy egyfajta gazdasági hadviselés zajlik hazánk ellen a két unió részéről, azaz az Európai Unió és az Egyesült Államok jóvoltából

2023.
augusztus 12.
10:41
Kő András
Kő András

Lóvá tesz

ĀA szólás eredete a boszorkányhiedelmekben keresendő, akik kiszemelt áldozatukat lóvá változtatva képesek voltak orgiáik helyszínére repülni

2023.
augusztus 12.
8:11
Szerencsés Károly
Szerencsés Károly

Lejáratás

ĀA hervadás szoros összefüggésben van azzal, hogy fogy a hit, fogy a hazaszeretet, a nemzeti érzés, csökken az egyház iránti hűség. Fogy a kultúra iránti igény

2023.
augusztus 12.
6:44
G. Fehér Péter
G. Fehér Péter

Ha jó tanuló vagy, erőszakoskodhatsz

ĀNem csukatta börtönbe a regensburgi kerületi bíróság bírája Mohammad M.-et, pedig nagyon súlyos vádakkal illette az ügyészség

2023.
augusztus 11.
14:49
Brém-Nagy Ferenc
Brém-Nagy Ferenc

A hanyatlás ideje

ĀSok mindent újraolvasok mostanában, hogy megértsem, hogyan jutottunk ide. Azt hiszem, a hanyatlás sosem csinadrattával kezdődik, nincs tűzijáték, konfettieső

2023.
augusztus 10.
9:33
Domonkos László
Domonkos László

Paraszt Párizs pusztulása

ĀKülönleges ez a város, és nemcsak az Alföldön az. Nemigen kap település eredeti elnevezést egyszerre két neves embertől

2023.
augusztus 10.
5:57
Bán Károly
Bán Károly

Gyurcsányt megkérték, tűnjön el

ĀJoggal vetődik fel tehát a kérdés az ellenzék híveiben, megmondóiban, választópolgáraiban: mit akar egyáltalán ez az ellenzéki szörnykoalíció?

2023.
augusztus 09.
10:04
Vitéz Ferenc

A világ lelke

ĀKÉTPERCES. Az okostelefon egyik káros következménye J. Károly szerint az, hogy felületessé teszi a büfés Eszterrel való személyes kapcsolatot

2023.
augusztus 09.
7:28
Rab Irén

Ördög feketében

ĀEgy gyűlöletkommentárban szerepelt ez a szószerkezet, amit a záró istentiszteletet tartó evangélikus lelkészre zúdítottak a megkeseredett német hívők

2023.
augusztus 07.
11:21
Dippold Pál

Valami Amerika

ĀJönnek és jönnek és jönnek a véleményterroristák. Egy szűk, a liberális eszmebuborékban úszkáló, önmagukat haladó szelleműnek kikiáltó kisebbség képviselői

2023.
augusztus 09.
9:58
Kruppa Géza

Lottó és boldogság

ĀÁlmodozás közben azért tanácsos ébernek maradni, a szerencse ugyanis nem csupán vak, de könnyen el is vakít

2023.
augusztus 08.
6:39
Petrin László

A nigeri puccs Brüsszel szégyene

ĀA napnál is világosabb, csak Brüsszel nem hajlandó beismerni, az illegális migráció legfőbb oka a volt gyarmatok függésben tartása, sarcolása, kirablása

2023.
augusztus 07.
6:07
Bogár László

Oppenheimer-dilemma

ĀNincs ugyan kerek évfordulója és így közvetlen „aktualitása” a hirosimai atomtámadásnak, de talán érdemes újra szemügyre venni a nukleáris fegyverek problémáját

2023.
augusztus 06.
18:18
Tóth László Levente

Keleti tarokk

ĀA tájjal együtt beszürkült vadiúj óarany Vitara – mintha sofőrje váratlanul farkasvakságot kapott volna – hirtelen megpördült, de csak azért, hogy szinte korcsolyázva kifaroljon a jobboldali útszélre

2023.
augusztus 06.
10:13
Kondor Katalin

Az elhülyülés útján

ĀKi és miért oly közömbös, tudatlan, hogy egy gépféle diktátorra bízza gyermekét? Magyarán börtönbe zárja. A számítógép, az online, az olcsó kínálat, olcsó szórakozás börtönébe

2023.
augusztus 06.
12:50
Vitéz Ferenc

„Kozmikus sugárbeütés”

ĀSZOBAKATEDRA Elidőzök az Angyali üdvözlet előtt, a kiforrott Botticelli műve 1490-ből, ám az első valóban mérföldkőnek számító, az érett reneszánsz világszemléletet magába ötvöző Primavera jó egy évtizeddel korábbi

2023.
augusztus 05.
13:01
Kő András

Krisztus keresztje

ĀA párizsi Notre-Dame kincseit mutatja be októbertől januárig a Louvre – adta hírül a média. Az információ szerint a kiállításon látható lesz Jézus keresztjének egy darabja is