Lottó és boldogság

Szeptembertől az ábrándozás is megdrágul. A Szerencsejáték Zrt. ugyanis árat emel: kerek ötven forinttal kerül majd többe a heti lottószelvény. A társaság nyilván úgy kalkulál: a plusz összeg talán nem vágja földhöz a vak szerencsében bizakodókat és továbbra is megjátsszák a bűvösnek vélt számaikat, amivel átlendülhetnek az élet napos oldalára. Álmodozás közben azért tanácsos ébernek maradni, a szerencse ugyanis nem csupán vak, de könnyen el is vakít!

Olyannyira, hogy sokan nem hajlandóak felismerni, hogy már régen a földkerekség naposabb oldalon élnek. Például az amerikai World Happiness Report ez évi rangsorolása szerint a 109 megvizsgált ország lakóinak a covidjárvány lecsengése utáni időszak boldogságérzetét vizsgálva Magyarország az 51. Vagyis a középmezőnyben vetettük meg a lábunkat. (A finnek a legboldogabbak, amíg például Ausztria a 11., a sokak szemében etalon Németország csupán a 16. Mi pedig Salvador után, Argentína előtti pozícióban örvendezhetünk, vagy fanyaloghatunk azon, hogy a sors szeszélye révén a Kárpát-medence e tájékára születtünk.)

A jó életérzés persze nem csupán anyagi kérdés. Ezt a közhelyes tételt igazolja, hogy a gazdag, elkényelmesedett Nyugat-Európából mind többen költöznek a csóringer rokonként lesajnált, „elmaradott”, a rémisztő diktatúra szorításában vergődő Magyarországra. A Balaton közelében például főként német nyugdíjasok vesznek maguknak télen is lakható villát, a Cegléd környéki tanyavilágban a migránsáradat elől menekülő középkorú hollandok kezdenek új életet, élvezik a biztonságot és a „rónák végtelenjét”, az Ipoly menti falvakban pedig elsősorban felvidéki magyarok startolnak rá az eladó házakra. Az euró forintra váltása mellett számukra az is vonzó, hogy elmondásuk szerint egy sor szolgáltatás jobb színvonalú nálunk, mint Szlovákiában.

Általánosságban elmondható, hogy a pozitív életszemlélet nagyobb érték, mint akár a lottónyeremény, ráadásul ingyenes. Az ötös lottó milliomosainak többsége a hirtelen tengernyi pénzzel nem volt képes sáfárkodni, tönkrement, amíg mondjuk a pozitív látásmóddal megáldott, száz évet élt Placid atya példája megmutatja: a legsanyarúbb helyzetből is győztesként lehet kikeveredni. A nemrég elhunyt bencés szerzetes a kommunista időkben tíz évet húzott le a Gulágon és a derűt sugárzó aurájába került valamennyi rabtársa épségben hazatért, ami önmagában igazi csoda. Az atya felállította a békeidőben is gyakorolható túlélés szabályait. Közöttük a legfontosabb: ne panaszkodj és vedd észre az apró jó dolgokat, aminek örülni lehet. (A barakkban az elgyötört, agyonhajszolt foglyok esténként vidámító versenyt rendeztek, kinek mi okozott aznap örömet. Például, az őr pofon vágott, de ettől nem esett le a fejemről a sapkám.)

Vannak, akik lottózás nélkül is jobb életről ábrándozva más országba vágynak, mert itt fojtogató a légkör, lehetetlen élni. Ilyen például Dietz Gusztáv színész, megmondó ember, aki a minap úgy nyilatkozott: „arra nevelem a lányaimat, hogy ebből az országból minél hamarább el kell menni.” A színművész frusztráltságához hasonlót érezhet az a rab, akinek ugyan nyitva cellájának az ajtaja, a porkoláb jóízűen horkol, mégsem választja a szabadságot, mert fél a kint rá váró bizonytalanságtól. Szökés helyett újabb strigulát karcol a falba, odébb taszít egy szalmazsákjára merészkedő egeret és panaszos levelet ír a moslékízű börtönkosztról. Közben még inkább gyűlöli, átkozza a bóbiskoló foglárt, aki által szembesül vele, hogy nem elég életrevaló.

Tartalmasnak ígérkező program lenne, ha a mélabús színész egy családi kirándulás alkalmával lányaival ellátogatna mondjuk egy Csemő közeli, hajdan lepukkant tanyára. Ahol a takaros porta előtti lócán a bólogató eperfa lombja alatt tőrőlmetszett holland gazda üldögél és pipájából finom illatú bárányfelhőket pöfékel…

A szerző újságíró