Az okostelefon egyik káros következménye J. Károly szerint az, hogy felületessé teszi a büfés Eszterrel való személyes kapcsolatot. Már nem kapta kölcsön azokat a női magazinokat, melyek J. Károlyt is érdekelhetik, s utána megbeszélik a témát, hanem küldött neki egy linket. A férfi nehezen értette, hogy ez az elolvasandó cikkhez irányítja, csak rá kell kattintani és már olvashat is. Igen ám, de J. Károly így nem tud beleszagolni a papírba, hogy érezze a lapokon a nő illatát, talán még azt is, hogy mit evett vacsorára, s nem tud ábrándozni róla. A telefonnak nincs illata, csak szaga van, ha felmelegszik benne az akkumulátor.
Ráadásul folyton zavarja az olvasást a sok reklám. Ezeket az újságokban egyszerűen csak átlapozza, itt viszont egyszer már majdnem vett magának egy cipőt, egy másik alkalommal pedig altató helyett éjszakai betétet. Számára a link ugyanazt jelentette, mint a telefonra telepített számítógép korszaka előtt: az ilyen ember (és gép) megbízhatatlan, komolytalan, hazudozó. Miután sikerült túlverekednie magát egy heveny aranyeres tünetekre való gyógyszerreklámon, majd egy forró randi-vonalon, megtalálta az Eszter által küldött cikket.
Hasznos tanácsokat arról, hogy miért jó felhalmozni az elolvasásra váró könyveket. Mindig arra emlékeztetnek, hogy mennyi mindent nem tudunk. Azzal, hogy mi mindent nem tud, J. Károly a cikk nélkül is tisztában volt, ám arra nem gondolt, hogy pusztán a könyvek jelenléte is javíthatja a kommunikációs készséget, mert még olvasás nélkül sem maradnak érintetlenül. Feltesszük a kérdést magunknak, hogy miért van itt ez a sok könyv, s előbb-utóbb bele fogunk lapozni valamelyikbe. Lehet, hogy érdekesnek találjuk, sőt, az olvasás csökkenti a stresszt, erősíti az empátiát, a szociális készséget, megkönnyíti a tanulást, segít megérteni magunkat és a világot. Ez is benne volt a cikkben, meg az is, hogy ha valaki tisztában van saját tudatlanságával, máris előrébb tart az emberek nagyobbik részénél.
J. Károly egy gyors számolás után arra jutott, hogy van vagy négyszáz könyve, aminek a felét nem olvasta. Jelentős részét a nagymamájától örökölte, a tengerészládával együtt, amelyben szerelmeslevelek voltak a láda tulajdonosától, egy matróztól. Nyugdíjas éveiben majd elolvassa az útleírásokat, így legalább a világot megismerheti.
Ekkor egy olyan könyvre lett figyelmes, ami nem az örökség része volt. Az előző évben adták ki, az volt a címe, hogy A világ lelke. J. Károlyban fészket vert a szorongás – de nem a könyv címe miatt, hanem azért, mert biztos volt benne, hogy nem ő vásárolta. Fogalma sem volt róla, hogyan kerülhetett a lakásába. Nem is Esztertől kapta, mert arra a nő emlékeztette volna, napokon belül szigorúan visszakér tőle mindent. Hogy szórakozottságában tette volna el, az uzsonnás dobozzal együtt, nos, ezt a lehetőséget is elvetette. A munkatársa sportújságon kívül semmit nem olvas. Ha az osztályvezető felejtette az asztalán, holnap ráfogja, hogy ő lopta el a világ lelkét, noha erre a címre J. Károly szerint elég sokan pályázhatnának.
Ám nem lehet véletlen, hogy ott van egy ismeretlen, el nem olvasott könyv, amit épp akkor fedez föl, mikor Eszter ilyen cikket küld a telefonjára. Belelapozott, de többször abbahagyta, sok volt benne a filozófia. Csak azt jegyezte meg, hogy a létező világon túl van egy másik dimenzió, amely felé törekszünk, az abszolútumok világa. Tehát mindenki a tökéletest keresi.
Pillanatnyilag ez nem jó hír, mert ő, J. Károly igen messze tartózkodik a tökéletestől, és ha Eszter is a tökéletest keresi, márpedig ő is benne van a mindenkiben, nincs rá semmi esélye, hogy kiderüljön: ő hordozza magában a világ lelkét. A világot ugyan tökéletlenné tették a link emberek, valami esélynek mégis kellett maradnia! Azt olvasta a könyvben, hogy ez az esély egy erkölcsi szövetség rendjében fedezhető föl, ami olyan, mint egy Istennek szentelt zenemű.
J. Károly mindezt igen szépnek találta, akár a szférák zenéjének az elméletét, viszont kár, hogy nincs vele Eszter. A nő elmagyarázta volna neki. Mert a gondolat szép, de nem értette pontosan. Karcsi, a teknőse, nem fog segíteni, az is lehet, hogy süket, és azt sem tudja, hogy mi a zene, az erkölcsről és a világegyetemről már nem is beszélve. Persze, ami szép, azt nem feltétlenül kell érteni. Csak az a baj, szomorkodott J. Károly, hogy bármerre néz, mindenütt a csúfságot látja a világban… és azt sem érti.
A szerző irodalomtörténész