Olvasom a Litera.hu-n a Kemény Istvánnal készült interjút. Azt mondja: „Attól tartok, tényleg egy orwelli világrend alakul itthon is és Nyugaton is (Keletet inkább hagyjuk), ahol az igazodás mindennél fontosabb: ideológiákhoz, politikai irányzatokhoz, brandekhez, trendekhez, érdekcsoportokhoz, hivatali hierarchiához.” Igaza van, talán annyival egészíteném ki, hogy nyugodtan használhatunk múlt időt, valójában már kialakult.
Nézzünk kettőt az elmúlt napok történései közül. Nyilatkozatot tettek közé a Jelenkor Kiadó szerzői, azt írják: „Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Európa közepén a 21. században a megbélyegzés és a kirekesztés legyen egy ország kultúrájának alapja, és felháborítónak érezzük, hogy egy autoriter pártalakulat normalizálni igyekszik egy, a legrosszabb diktatúrákat idéző jogi intézkedést, a társadalom egy meghatározó, noha eleve marginalizált rétege ellen. Kiállunk a »homofób törvény« által sújtott valamennyi szerzőtársunk és könyv képviseletéért, és támogatjuk az LMBTQI+ közösség minden tagjának a szólásszabadsághoz és egyenlőséghez, illetve méltó kulturális reprezentációhoz való jogát.” Eközben Seattle-ben, a Popkultúra Múzeum kitörölte a Harry Potter kiállításról a szerző, J. K. Rowling minden nyomát úgymond „rendkívül gyűlöletkeltő és megosztó” nézetei miatt. Egy blogban így indokolták: „Van egy bizonyos hideg, szívtelen, örömszívó lény a Harry Potter világában, és ezúttal valójában nem egy Dementor. A kurátorok egyelőre úgy döntöttek, hogy a művésznő minden műtárgyát eltávolítják ebből a galériából, hogy csökkentsék a hatását.” Rowling bűne a születési nemek melletti kiállás.
El lehetne kezdeni elemezni a szövegeket, de felesleges, elmondanak azok így is mindent a ránk feszülő, egyre élhetetlenebbnek érzékelt világról.
Azt hiszem, a fentebb említett folyamat nálunk előbb lezajlott. Harminc éve cirkulálunk egy megroppant támasztópillérű, sivár házban, belaktuk, toldoztunk-foldoztunk-tapasztottunk, időnként otthonosnak is tűnt (tűnik). S csak most, hogy látjuk a világban is végbemenni, most válik látványossá, most fogjuk fel teljes mélységében a helyzetünket. Sok mindent újraolvasok mostanában, hogy megértsem, hogyan jutottunk ide. Azt hiszem, a hanyatlás sosem csinadrattával kezdődik, nincs tűzijáték, konfettieső, van viszont önhittség, gőg, hatásaiban végig nem gondolt cselekvés, megtagadott méltányosság, meg nem tett gesztusok, egyszóval jóra való restség, utána pedig az önigazolás, a mutogatás, a valóság ilyen-olyan irányú meghajlítása etc.
Kemény István „kevesebb gúnyos mosolyt és több tiszteletet a magyar társadalom és annak összes tagja iránt” ajánl az ország vezetőinek. Illő tisztelettel kiegészíteném a felelősséggel, és az ország jelenlegi vezetői mellett ajánlanám az ország vezetésére aspirálóknak meg a harminc éve egymás kiszorításának nagy munkájába alámerült magyar értelmiségnek is.
A szerző vezető szerkesztő