A korábban süvöltő infláció még mindig magas, az olajszállítások hébe-hóba akadoznak, a rezsicsökkentés megvédése kifeszíti az ország költségvetését, tavaly az aszály, idén az ár és a vihar pusztít, Európa tartósan nyögi az oroszellenes szankciók terheit, Brüsszel Magyarország esetében vonakodik kifizetni az országnak járó uniós pénzeket, a háború nyomán egyelőre béketárgyalásokra sincs remény, hogy legalább lássuk az alagút végét.
A közgazdasági szakirodalom a fentieket válságként írja le, a politológiai az aktuális kormányok népszerűsége szükségszerű eséseként, zuhanásaként, egyúttal a mindenkori ellenzékük jól grabancon ragadható esélyeként jellemzik. Magyarország egyetemeinek esetében a jegyzeteket vagy át kell írni, vagy legalábbis széljegyzetekkel ellátni. Minálunk ugyanis a „legnépszerűbb” ellenzéki pártnak, a Demokratikus Koalíciónak a Republikon Intézet még friss kutatása szerint a teljes népességben mindössze tizenhárom százalék a támogatottsága, a pártot választani tudók körében pedig tizennyolc. Tízből bő egy, húszból szűk kettő a támogató.
Ez áll szemben a jelenlegi kormánypártok harmincegy, illetve negyvennégy százalékos támogatottságával. Ha hozzátesszük, hogy a pártot választani nem tudók, vagyis a bizonytalanok aránya a teljes népességben huszonkilenc százalék, vagyis több mint kétszer nagyobb, mint az ellenzék oldalán legnépszerűbb Gyurcsány párté. Még egy beszédes adat: a DK-s szörnykoalícióban egyedül a mára ellenséggé vált Momentum az, amelyik túlugraná az ötszázalékos parlamenti küszöböt, a többiek, az LMP, a Jobbik, a Párbeszéd és az MSZP alatta bújócskázik, illetve fekve kúszik.
Joggal merül fel tehát a kérdés az ellenzék híveiben, megmondóiban, választópolgáraiban: mit akar egyáltalán ez az ellenzéki szörnykoalíció? Amelyet kétszer már leváltottak. Némelyek ezt be is jelentették. Aztán suttyomban visszajöttek. Amíg konc van, maradnak. Komolyan elhiszi ma bárki is, hogy ez a támogatottság megvalósíthat egy kormányváltást? Ha nem, mi az értelme például Gyurcsányék árnyékkormányos bohóckodásának?
Az adatok legfőképp arra világítanak rá, hogy az ellenzék nem tud és nem képes a maga hasznára fordítani semmit a válságelméletből, és arra is, hogy már nem hisz nekik senki. Ha ugyanis a választópolgárok elhinnék azt, hogy Dobrevék képesek a kormány leváltására, akkor a közvélemény-kutatáson is rájuk szavaznának, s nem a bizonytalanok vernék a DK-t kenterbe. Nem szólva arról, hogy az ellenzéki győzelembe vetett hit (ha létezne) nem csupán a bizonytalanok arányát mérsékelné számottevően, a választási hajlandóságra is serkentően hatna.
A kutatás szerint azonban az elmúlt tizenhárom év alatt teljesen széteső ellenzéknek saját szavazói lélektanát sem sikerült megértenie, nemhogy a rivális fideszesekét. Még azt a tanulságot sem szűrték le, hogy a politika nemcsak valaminek (az orbánizmusnak) a tagadását jelenti, hanem fel kell(ene) mutatni benne egy másik Magyarországot is. Az Európai Egyesült Államok víziónak mindenesetre nem vált be. Más pedig nincs. Ezzel tizenhárom éve adósak.
Összegezve, kézenfekvőnek tűnik a megoldás: el kéne tűnniük a politika nagyszínpadáról. A kicsikről is. Ezt üzente reprezentatívan a kutatás csaknem két és fél millió magyar választóra kivetítve. Nem is rossz ötlet, hisz annyi szép mesterség van. Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnökből lehetne például sikeres technikatanár, esetleg szőlész-borász, nyomaveszett diplomamunkáját is ebből írta. Elő is keríthető, ki kell hozzá dobozolnia. Erre lesz lehetőség, hírlik, rövidesen eladják a szemlőhegyi Apró-villát, s költöznek. Azt sem bánnánk, ha a DK elnöke Brüsszelben kapna állást. Hiszen egyszer vezetett már másfél milliárd forintos uniós támogatásból konzorciumot cége, az Altus, amelyben az európai uniós pénzek felhasználását ellenőrizték. Ezzel még segíthetné is, hogy végre hozzájussunk a pénzhez, mert pártelnökként inkább csak akadályozta.
Gyurcsány nagyvonalú gesztussal átadhatná a terepet olyanoknak, akiknek hisznek a választók. Szüzeknek. Olyanoknak, akik hitelesek lehetnek. Olyanoknak – hogy ne ragadjunk le az ellenzék „legerősebb” pártjánál –, akik nem szaladtak ajtófélfának, nem ittasodtak le erőszakba torkolló disznótoron, nem hamisítottak maguknak diplomát, nem tetűcsúszdáztak, nem akartak listázni zsidó képviselőket, nem gyűjtöttek fontos mikroadományokat, nem csapták be választóikat a bulinegyedben éjféli záróra ígéretével, és így tovább.
A szinuszgörbe e téren a végtelenbe tart.
A szerző újságíró